Erős évkezdet a befektetési alap piacon
„Akik már korábban meglépték ezt, azok egyértelműen jól jártak, hiszen az Európai Központi Bank januári kötvényvásárlási programjának bejelentése kedvezően hatott a kötvénypiacokra. Ez az irány pedig a továbbiakban is jó lehet, mivel a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi nyilatkozatai alapján márciusban újabb kamatvágás jöhet” – tanácsolja a befektetési szakember.
„Egy új trend kezdete is látható, hiszen januárban újra emelkedett az árupiaci alapok állománya. A beáramlás ugyan egyelőre nem jelentős, azonban a kőolajárak zuhanórepülésének véget értével ismét erősödésre lehet számítani. Így a mostani, átmeneti időszak jó vételi alkalmat kínál. Azok számára pedig, akik a részvénypiacokon akarnak kockáztatni, inkább >csomagolással<, azaz vegyes vagy tőkevédett alapok formájában javasoljuk a részvényeket, hiszen továbbra is jelentős árfolyam-ingadozásokra lehet számítani” – javasolja Horváth István.