Erős kezdés az európai piacokon
A vezető nyugat-európai részvénypiacok közül a német DAX index 2,2 százalékkal 6.263,35 pontra, a brit FTSE-100 index 1,7 százalékkal 5,525,62 pontra, míg a francia CAC-40 index 2 százalékkal 3.110,96 pontra emelkedett. Spanyolországban az IBEX 35 index 5 százalékkal 6.882,40 pontra erősödött, míg a Stoxx Europe index 1,5 százalékkal 245,51 pontra ugrott.
A befektetők örömmel fogadták a hétvégi spanyol megállapodást, a spanyol bankrendszerbe több pénz érkezik, kedvezőbb csatornákon, és nem a lakosságot terhelve. Ennek köszönhetően a hét erősödéssel indult, azonban kérdéses lehet a folytatás, hiszen a hétvégén Görögországban megismételt választások lesznek, amely óvatosságra intheti a befektetőket. Amennyiben a Sziriza győzne, úgy Görögország könnyen lehet, hogy az eurózóna elhagyására kényszerül majd, amely súlyos regionális és globális következményekkel járhat.
A vezető magyar részvények közül a Mol árfolyama 1,3 százalékkal 16.700 forintra emelkedett, az OTP papírja 3 százalékkal 3500 forintig ugrott, jelenleg 3480 forint közelében tartózkodik. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal 450 forintra erősödött. A Richter ugyanakkor 37.000 forinton stagnál.