Erősen növekszik a magánvagyonok értéke világszerte
A Global Wealth Report szerint a magánvagyonok elsősorban Kínában és Indiában fognak növekedni. 2011 közepén a világ mintegy 4,5 milliárd felnőttkorú lakosának pénzügyi eszközökben és ingatlanban megtestesülő vagyona 231 ezer milliárd dollárt tett ki, ami kétszerese a 2000-ben becsült értéknek, dollárban számítva. Helyi valutákban számolva az évtized során egyharmados volt a növekedés.
A pénzügyi válság a magánvagyonokban kisebb visszaesést idézett elő - áll a tanulmányban. A magánvagyonok egy országra eső nagysága tekintetében az Egyesült Államok vezet, ahol ezek értéke eléri a 81 ezer milliárd dollárt. A tanulmány szerint Kína a magánvagyonok terén már megelőzi az eddigi második Japánt. Egy főre jutó 540 ezer dolláros átlagvagyonukkal a svájciak a legtehetősebbek. (MTI)