Eseménydús hetet zárt a BÉT - gazdasági akcióterv banki adóval fűszerezve

A kedden a miniszterelnök által bejelentett gazdasági intézkedéseket alapvetően pozitívan fogadta a piac, a banki különadó várható bevezetésének híre azonban bizonytalanságot okozott az OTP piacán, fékezte a magyar börzét.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden ismertette a kormány 29 pontból álló akciótervét. Ezek között szerepelt egyebek mellett a banki különadó bevezetése is. A kormány olyan bankadót akar bevezetni, amely nem veszélyezteti a szektor stabilitását és minimalizálja a banki hitelezés visszaesésének kockázatát.

 

A tervek szerint a kormány három évre adóztatná meg a bankokat, biztosítókat és a pénzügyi cégeket, és így a jelenlegi 13 milliárdról 200 milliárdra emeli a költségvetésbe fizetendő összeget. Már a hír bejelentése előtt, a kiszivárogtatott részletekre és a rossz nemzetközi hangulat hatására hétfőn ismét 10 százalékot meghaladóan gyengült az OTP, ezért a kereskedését ismét felfüggesztették.

 

A bejelentést azonban kedvezően fogadták a piacok, az index és az OTP is erősödött, de ez utóbbi piacán később a banki különadó bizonytalanságot okozott. Így a következő napokban az optimista nemzetközi hangulat nem igazán éreztette hatását a budapesti börzén. Szerdán az OTP mellett a Mol is lefelé húzta az indexet. Az olajipari részvény árfolyama arra a hírre kezdett esni, miszerint az Európai Bizottság arra utasította a magyar kormányt, követeljen vissza a Moltól 30,3 milliárd forint - 112 millió euró - összegű támogatást.

 

Az EU legfőbb végrehajtó testülete megállapította, hogy a magyar kormány által a Mollal kötött 2005. évi megállapodás, valamint a magyar bányászati törvény 2008. évi módosítása olyan pénzügyi előnyt jelentett a Mol számára, amely az uniós állami támogatási szabályok értelmében nem élvezhet mentességet.

 

A múlt heti meredek esés után minimálisan csökkent, gyakorlatilag stagnált ezen a héten a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe: a BUX 11,49 pontot, 0,05 százalékot gyengült a héten, pénteken 21.277,44 ponton zárt. Az index a 2009. december végi 21.227 pontos értékénél 50,44 ponttal, 0,24 százalékkal áll magasabban.

 

A kis és közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX egy hét alatt 1,31 százalékot, 25,61 pontot esett, pénteken záráskor 1.932,18 ponton állt. A részvénypiac forgalma a héten 206,51 milliárd forint volt, ennek jelentős, egy héttel korábban a részvénypiac összforgalma 192,52 milliárd volt.

 

A heti forgalom túlnyomó részét, 75,73 százalékát az OTP adta 156,4 milliárd forint értékben. A Mol 23,75 milliárd forint forgalmat ért el, ami az összforgalom 11,5 százaléka. A Magyar Telekommal 10,12 milliárd, a Richter részvényeivel 12,37 milliárd forint értékben kereskedtek. Előbbi a teljes részvénypiaci forgalom 4,90 százaléka, utóbbi a 5,99 százaléka.

 

A vezető papírok árfolyama vegyesen mozgott az elmúlt héten: az OTP és a Richter erősödött, a Magyar Telekom és a Mol gyengült. Az OTP árfolyama egy hét alatt 3,31 százalékkal, 160 forinttal 5.000 forintra nőtt. A Richter részvények ára 3,18 százalékkal, 1.400 forinttal 45.400 forintra nőtt. A Mol 1,67 százalékot, 300 forintot gyengült, 17.700 forinton zárt pénteken, a Magyar Telekom is veszített értékből, árfolyama 5,78 százalékkal, 40 forinttal 652 forintra esett. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,99 százalékos, 580 forintos veszteséget könyvelhetett el, így 18.820 forintra csökkent az árfolyama.


A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás:

Emelkedtek az újautó-regisztrációk Németországban az idén, gyorsult az elektromos járművek térnyerése

Németországban 5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése: a tisztán elektromos autók regisztrációja 48,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
2026. 07. 03. 18:00
Megosztás:

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC a két társaság döntése alapján - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 07. 03. 17:30
Megosztás:

Gyorsuló visszaesést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Gyorsuló ütemű visszaesést jeleznek a brit gazdaság júniusi aktivitásának mérőszámai, elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 03. 17:00
Megosztás: