Európa szerte eséssel indultak a piacok
A vezető nyugat-európai piacok közül Németországban a DAX index 1,7 százalékkal 5.851,67 pontra, Franciaországban a CAC-40 index 1,2 százalékkal3.215,46 pontra, míg Angliában a FTSE-100 index 1,1 százalékkal 5.271,33 pontra csökkent. A Stoxx Europe 600 index 1,1 százalékkal 235,40 pontra ereszkedett. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 227,34 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel, 18.403,63 ponton nyitott csütörtökön.
A pesszimista befektetői hangulatot elsősorban az okozza, hogy Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök keddi találkozóján nem született átfogó megállapodás az európai adósságválság kezeléséről. A befektetők figyelmének középpontjában a pénzügyi papírok lehetnek, miután a bejelentett, pénzügyi tranzakciókra kivetendő adóról részletek derülhetnek ki.
A Morgan Stanley szerint az USA és az eurózóna gazdasága veszélyesen közel került a recesszióhoz, amelynek eredényént csökkentette a világgazdasági várakozásait. Míg az idei évre 3,9 százalékos, addig a jövő évre 3,9 százalékos bővüléssel számol, holott korábban 4,2, illetve 4,5 százalékos bővülést várt.