Európai bankokhoz fordult hitelért az ukrán kormány
2009. 06. 17. 07:00
Julija Timosenko ukrán kormányfő európai bankoktól szeretne kölcsönt kapni, 4 milliárd eurónyit. Ez szerinte garantálná az orosz gáz megfelelő tranzitálását az európai vevők felé. Luxemburgban nyilatkozva megemlítette, hogy az ügyben már tárgyalásokat kezdett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), és más európai bankokat is megkeresnek a kéréssel. (ProfitLine.hu)
Az ukrán kormányfő uniós illetékesekkel kívánt találkozni, ugyanis a gázellátás biztosítása, vagyis a téli tartalékot jelentő 30 milliárd köbméternyi földgáz ukrajnai földalatti tározókba juttatásához az oroszoktól is kért finanszírozást, de ők csak akkor adnak - amint korábban Moszkvában többször elmondták -, ha az EU részéről is kölcsönöznek Ukrajnának. Timosenko úgy véli, hogy a gáz tározóba történő elhelyezése novemberre éppúgy érdeke Oroszországnak, mint az Európai Uniónak: Oroszország a nyári időszakban könnyebben tud ezekhez gázt szállítani, mert mindenütt kisebb a gázfelhasználás, télen pedig a tározók révén biztosított a gáz európai vásárlóinak zökkenőmentes ellátása.
Az ukrán kormányfő uniós illetékesekkel kívánt találkozni, ugyanis a gázellátás biztosítása, vagyis a téli tartalékot jelentő 30 milliárd köbméternyi földgáz ukrajnai földalatti tározókba juttatásához az oroszoktól is kért finanszírozást, de ők csak akkor adnak - amint korábban Moszkvában többször elmondták -, ha az EU részéről is kölcsönöznek Ukrajnának. Timosenko úgy véli, hogy a gáz tározóba történő elhelyezése novemberre éppúgy érdeke Oroszországnak, mint az Európai Uniónak: Oroszország a nyári időszakban könnyebben tud ezekhez gázt szállítani, mert mindenütt kisebb a gázfelhasználás, télen pedig a tározók révén biztosított a gáz európai vásárlóinak zökkenőmentes ellátása.
CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz
A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.
Jelentősen nőtt az intermodális fuvarozás Magyarországon
Több mint 114 százalékkal nőtt 2025-ben a magyarországi intermodális fuvarozás teljesítménye, miközben európai szinten inkább stagnálás vagy visszaesés volt jellemző - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) pénteken az MTI-vel.
358 millió dollár áramlott Bitcoin ETF-ekbe – az Ethereum is erős, de nem tudta tartani a tempót
Április 9-én új lendületet kapott az intézményi kriptokereslet: a spot Bitcoin ETF-ekbe hatalmas, 358 millió dolláros tőke áramlott, miközben az Ethereum ETF-ek is pozitív mérleget zártak. A számok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a piac fókusza továbbra is a Bitcoin körül koncentrálódik.
Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
Csökkentek az amerikai hozamok, gyengülő dollár segítette a régiós devizák erősödését
Nem sokáig tartott az Iránnal szembeni háború gyors lezárásával kapcsolatos optimizmus, a tűzszünetet nem tarották be a felek, így az energiahordozók árában bekövetkezett szerdai nagy esést tegnap már korrekció követte. A tíz éves amerikai hozam ugyanakkor kissé csökkent tegnap, benézett a 4,3%-os szint alá, miután a februári PCE infláció a várakozásoknak megfelelően emelkedett, de a negyedik negyedéves GDP-növekedést lefelé revideálták 0,5%-os évesített ütemre, egyre gyengébb adatok érkeznek az első negyedévről is és az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is emelkedett. Az európai kötvényhozamok viszont felfelé korrigáltak a szerdai zuhanás után, a tíz éves német hozam 5 bázispontot közelítő mértékben emelkedett a 3%-os szintig. A gyenge amerikai adatok miatt tovább erősödött az euró és az EURUSD elérte az 1,17-es értéket.
Pozitív hírekre emelkedni tudtak az amerikai piacok, a vártnak megfelelően alakult a core PCE mutató
A reggeli hangulatromlás az amerikai nyitásra már némiképp oldódott, a békülő hangulatú izraeli kijelentést követően pedig emelkedni tudtak az amerikai piacok: az S&P és a Dow 0,6%-kal, a Nasdaq 0,8%-kal zárt magasabban. A nem alapvető fogyasztási cikkek szektora erősödött, miután az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy közölte, hogy a vállalat felhőszolgáltatásain belül a mesterséges intelligencia-alapú szolgáltatások évesítettbevétele meghaladja a 15 milliárd dollárt, így az Amazon részvényei jelentős, 5,8%-os emelkedéssel zártak. A CoreWeave árfolyama 3,4%-kalemelkedett, miután a felhőinfrastruktúra-vállalat bejelentette a Meta Platforms-szalkötött, 21 milliárd dolláros felhőmegállapodásának bővítését, azonban a nyereséget korlátozta,hogy a cég 3 milliárd dollár értékű átváltható kötvénykibocsátást is bejelentett.
A rendkívül törékeny tűzszünetre figyeltek a befektetők, csökkentek az európai piacok
A befektetők világszerte az ingatag lábakon álló amerikai-iráni tűzszünet fejleményeit figyelték, mely egy napon belül veszélybe került, miután Izrael szerint a megegyezés nem terjed ki Libanonra és a háború eddigi legintenzívebb légicsapásában részesítette Bejrútot, amely háromszáznál is több halottat eredményezett, napokkal a tervezett pakisztáni tárgyalásokat megelőzően. Válaszul Irán legfőbb vezetője megtorlást ígért az őt ért támadásokért, valamint a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés „új szakaszba” léptetését helyezte kilátásba, amely így effektíve zárva maradt a szerdai megállapodás ellenére, a szokásos hajók mennyiségének 10%-a sem tudott átjutni. Ennek megfelelően mind az iráni, mind az amerikai fél azzal vádolta a másikat, hogy nem tartotta be a tűzszünetet, ugyanakkor a tegnapi nap végére az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy közvetlen tárgyalásokat kíván folytatni Bejrúttal.
A változatlanság gyönyörködtet – nem módosult tavaly óta az adófajták száma
Ha az „alvó” reklámadó „újraaktiválását” nem számítjuk, akkor idén is ugyanannyi adófajtából táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor – szám szerint 52-ből. A nagy kép változatlansága mögött azonban most is egyaránt fellelhetők strukturális tendenciák és megmosolyogtató érdekességek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
Gyengült a forint péntek reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Görög agrárbotrány: rendszerhiba és kettős mérce az uniós politikában
A legújabb görög agrártámogatási botrány nem csupán egy nemzeti szintű korrupciós ügy, hanem az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) működését, ellenőrzési mechanizmusait és politikai következményeit is alapjaiban érintő fejlemény. A történtek ráadásul új megvilágításba helyezik az uniós jogállamisági mechanizmusok következetességét, különösen akkor, ha összevetjük a görög helyzetet más tagállamok – így Magyarország – esetével.
Nagyot nőtt a számlanyitások száma és a kezelt lakossági vagyon is az MBH Befektetési Banknál 2025-ben
Az MBH Befektetési Bank 2025-ben tovább erősítette piaci pozícióját: közel 5%-kal bővült ügyfélköre, lakossági ügyfeleinek értékpapír-állománya pedig 17,6%-kal nőtt. A befektetési alapokban kezelt vagyon 37%-kal emelkedett az előző évi adatokhoz képest, ami közel kétszerese a piac átlagos növekedésének. Az év egyik meghatározó fejlesztése az online értékpapírszámla- és TBSZ-nyitási funkció elindítása volt, amely új szintre emelte az ügyfélkiszolgálást, és jelentősen hozzájárult a számlanyitások növekedéséhez. Az eredmények megerősítik a bank elkötelezettségét a stabil, hosszú távon is fenntartható növekedés mellett.