Európát is a nyereségrealizálók szállták meg

Veszteséggel zártak a vezető nyugat-európai részvénypiacok az amerikai börzék negatív nyitását követően; a március óta tartó emelkedés megtorpanni látszik, a befektetők elsősorban a küszöbön álló G20 találkozó, valamint a Fed szerdai kamatdöntő ülésének eredményire figyelnek.

Elemzők szerint a befektetők nyereségeiket realizálták a hétfői kereskedési napon, továbbá azt várják, hogy a Fed ülését követően újabb információk derülhetnek ki az amerikai gazdaság fellendüléséről.

 

A legnagyobb veszteségeket a bankpapírok szenvedték el Nyugat-Európában: a Commerzbank, a HSBC, a BNP Paribas, a Barclays, a Banco Santander és az UBS 1,4-3,6 százalékot gyengültek a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos veszteséggel kezdte a napot, végül a mutató 0,7 százalékos veszteséggel 999,64 ponton végzett. Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 38,53 pontos, 0,74 százalékos veszteséggel 5134,36 ponton zárt.

 

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 35,18 pontos, 0,62 százalékos veszteséggel 5668,65 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 19,62 ponttal, 0,41 százalékkal 3812,16 pontra csökkent. Hétfőn, röviddel a nyugat-európai zárás után, az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 2,72 dollárral 68,60 dollárra csökkent.

 

A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára 2,50 dollárral 69,54 dollárra süllyedt. Hétfőn délután az euró 1,4686 dollár volt, pénteken késő este 1,4716 dolláron kereskedtek vele.

 

...................................................................................................................................

Szeretne Ön is befektetni a nemzetközi részvénypiacokon? Ne habozzon most könnyedén megteheti, bővebb információért kattintson ide!

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás:

Tengerentúli kedvező hírekre emelkedtek az európai piacok

A hétfői kereskedés során emelkedtek az európai részvények, miután egyre közelebbinek tűnik az amerikai kormányzati leállás megszüntetését célzó finanszírozási csomagról szóló megállapodás.
2025. 11. 11. 09:30
Megosztás:

Mit jelenthet az amerikai pénzügyi védőháló Magyarország számára?

A magyar kormány az előző hétvégén több megállapodást is kötött Donald Trumppal, aminek piaci szempontból véleményünk szerint két igazán fontos része az orosz energiával szembeni szankciók alól való mentesség, illetve a pénzügyi védőháló. Bár utóbbival kapcsolatban egyelőre még nincsenek konkrétumok, potenciálisan nagy támaszt jelenthet a magyar eszközök mögött, míg a legalább egy éves mentesség az orosz energiára kivetett szankciók alól egy rossz forgatókönyv kiárazását jelenti. Mindkettő erősíti a forintot, bár a pénzügyi megállapodás hatásának mértéke valószínűleg az Argentínának nyújtott védőhálóhoz képest jóval kisebb lehet, mivel a magyar gazdaság fundamentumai sokkal jobbak a dél-amerikai országénál. A bejelentések hatására a forint erősödött, és nem kizárható további izmosodás sem a hazai fizetőeszközben.
2025. 11. 11. 09:00
Megosztás:

Wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát

Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
2025. 11. 11. 08:30
Megosztás:

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
2025. 11. 11. 06:30
Megosztás: