Exportakadémián tanulhatnak a Magyar Nemzeti Kereskedőház ügyfelei
2014. november 12. és 2014. december 10. között három alkalommal rendezi meg az MNKH az Exportakadémiát összesen huszonhét kkv számára. A képzésre az export iránt érdeklődő cégek vezetői jelentkezhettek. A képzés céljának fontosságát jelzi, hogy a meghirdetett helyek néhány nap alatt beteltek. A vállalkozások versenyképességének javítását célzó, átfogó menedzsmentképzéssel a Kereskedőház azt kívánja elérni, hogy hozzájáruljon a magyar kkv-szektor külpiaci jelenlétének hatékonyabbá tételéhez, részarányának növeléséhez az összexportban. A háromszor kétnapos tréning külpiac-orientált és stratégiai gondolkodásmódot ad. A vállalkozások olyan témákkal ismerkedhetnek meg közelebbről, mint a változásmenedzsment, piacelemzés, innováció, marketing, külkereskedelmi ügyletek tudnivalói, logisztika, finanszírozási kérdések és a keleti nyitás célpiacainak sajátosságai.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal KKV Akadémiájának hagyományát folytató Exportakadémián harminc elismert hazai és külföldi tréner, valamint sikeres magyar exportőrök osztják meg tudásukat és tapasztalataikat a résztvevőkkel. A tréningek keretében a résztvevő cégek vezetői támogatást kapnak exportstratégiájuk elkészítéséhez is.
A 27 résztvevő cég többek között az élelmiszeripar, vegyipar, építőipar, hulladék-gazdálkodás, biotermesztés, és kozmetikai termékek forgalmazása területéről érkezik.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház célja, hogy minél több exportképes magyar kis- és középvállalkozás termékeit jelenítse meg sikeresen a külpiacon. A vevő és az eladó közötti ügyletet teljes körűen menedzseli, a partnerek megtalálásától kezdve az üzletkötés sikeres véghezviteléig.
A tréningsorozat az MNKH által nyújtott szolgáltatások közé tartozik, azt a szemléletmódot tükrözve, hogy a magyar kis- és középvállalkozások külpiaci tevékenysége előtt álló akadályokat teljes körű kiszolgálás nyújtásával lehet a leghatékonyabban leküzdeni. Így az export-tevékenységet segítő képzés egy fontos háttértámogatást jelent az üzleti kapcsolatépítés, és akár a pénzügyi finanszírozás megteremtése mellett.
A program kiváló alkalmat teremt arra is, hogy a résztvevők egymástól is tanuljanak, tapasztalatot cseréljenek.
A tréninget az MNKH évente két alkalommal rendezi majd meg, a következő a tervek szerint jövő év tavaszán indul majd.