Ezek a legolcsóbb és legdrágább lakótelepi lakások

Az országos lakóingatlan-áresést valamivel meghaladó mértékben, hozzávetőleg 18 százalékkal csökkent az eladott lakótelepi lakások átlagára Magyarországon 2008 óta. Több nyugat-magyarországi városban ugyanakkor a válság előttinél magasabb árakat találunk jelenleg – derül ki az OTP Jelzálogbank 2014-es Lakótelep Értéktérkép elemzéséből, amely Budapest mellett a húszezer főnél népesebb városok lakótelepeit vizsgálta.

Míg 2008-ban, az ingatlanpiaci válság előtti utolsó „békeévben” eladott lakótelepi lakások átlagára országosan 167 ezer Ft/m2 volt, addig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hivatalos ingatlan-tranzakciós adatbázisa alapján mára a négyzetméterár 137 ezer forintra csökkent – derül ki az OTP Jelzálogbank 2014-es Lakótelep Értéktérkép elemzéséből. A 18 százalékos átlagos csökkenés valamivel meghaladja az országos teljes lakóingatlan áresés ütemét. Az összes eladáson belül ugyanakkor a lakótelepi lakások – vélhetően éppen olcsóságuk miatt – mára nagyobb részt hasítanak ki, mint néhány éve. „Míg néhány éve egyértelmű volt a (panel) lakótelepi lakások presztízs-hátránya a téglalakásokhoz képest, mára egy panelprogramon átesett, egyedi mérőkkel és új nyílászárókkal felszerelt, szigetelt ház lakása jóval gyorsabban, és akár azonos áron elkelhet, mint egy környékbeli téglalakás. Ez persze nem mindenhol érvényes; helyi sajátosságok, mint például az adott város fekvése, lakásállománya, munkaerő-piaci helyzete, vagy a lakótelep városon belüli elhelyezkedése mind fontos tényezők” – vázolja a lakótelepek piaci megítélésének hátterét Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.


Az OTP Lakótelep Értéktérkép módszertanáról röviden
Az OTP Lakótelep Értéktérkép keretében a hazai lakótelepi árakat és ezek változását elemezzük 2008 és 2014. I. féléve között. Mivel a NAV tranzakciós adatbázisában nincsen információ az eladott lakások építési módjáról, első körben saját lakótelep adatbázist építettünk. Szakmai publikációk és térinformatikai módszerek segítségével Budapesten, a 23 megyeszékhelyen és megyei jogú városban, illetve a 37, húszezer főnél népesebb városunkban összesen nagyjából 550, több épületből álló lakótelepet azonosítottunk, melyek mintegy 3250 közterületet számláló listáját vezettük rá a NAV ingatlan-tranzakciós adatbázisára. Mivel ez utóbbi házszámot nem tartalmaz, lakótelepi elemzésünkben az egyes ingatlanok típus kategorizálásához azt a mintegy 1480 közterületet használtuk csak fel, melyeken kizárólag lakótelepi épületek állnak. Elemzésünket nem szűkítettük le a paneles építésű telepekre, hanem az összes, iparosított technológiával épült egységet vizsgáltuk. A 2008-as évet a 2013-2014. I. félév együttes adataival vetettük össze.     

   
A földrajzi helyzet és a regionális gazdaság meghatározó voltát jól mutatja, hogy a vizsgált városok közül csak három nyugat-magyarországi településen, Mosonmagyaróváron, Sopronban és Győrött nőtt 2008 óta az eladott lakótelepi lakások átlagára, mégpedig 16, 15, illetve 3 százalékkal. A másik végletet pedig elsősorban egykori iparvárosaink adják: Dunaújvárosban, Miskolcon, Ózdon, Esztergomban, Tatabányán, Nagykanizsán, Szolnokon, Komlón, Budapest XX. kerületében és Kazincbarcikán több mint egyharmados értékvesztést könyvelhettek el a lakótelepi lakások tulajdonosai a válság éveiben. Budapesten a XI. és III. kerületi lakótelepek a legértéktartóbbak (-13 és -15 százalék), míg a XX. kerület mellett a XXI.-ben és a XVIII.-ban is meghaladja a 30 százalékot a hat év alatt végbement árcsökkenés.     

  
Az egyes lakótelepek szintjén, jellemzően a városon belüli fekvés, az építés éve és módja (panel, nagyblokkos, alagútzsalus, stb.), a közlekedési kapcsolatok, presztízs, panelprogramban való részétel alapján még nagyobb eltéréseket látunk. Az eladási darabszámok alapján értékelhető 144 lakótelepből mindössze hét olyan volt, ahol 2008 óta nőttek az árak. Ezek mindegyike a már említett három nyugat-magyarországi városban található. 10 százalék felett nőtt a mosonmagyaróvári Móra Ferenc és Kormos István, illetve a soproni Jereván lakótelepek ingatlanjainak átlagára. Ugyanakkor a dunaújvárosi Béke-, Római-, Ságvári városrész és Dunasor, a miskolci Diósgyőr, Avas és Bulgárföldi lakótelep, valamint a várpalotai Készenléti lakótelep lakásainak átlagárai 40 százalékot meghaladó mértékben csökkentek. Budapesten a XI. kerületi Lágymányosi és Kelenföldi lakótelepek tűnhetnek akár befektetési céllal is a legjobb választásnak, hiszen itt az árak 2008 óta „csak” 6, illetve 10 százalékkal mérséklődtek, míg a XXI. kerületi Csepel-városközpont lakótelepen 30 százalék feletti áresést látunk. „A XI. kerületben a 4-es metróvonal áprilisi átadása, kiegészítve a nagyrészt egyetemisták által generált nyári vásárlási lázzal érezhető árnövekedést indított el. Ezt ráadásul még nem mutatják a NAV statisztikái. Ugyanilyen, az említettek mellett a befektetési célú vásárlások által is generált pozitív fejleményről tudunk beszámolni például a főváros III. kerületében, illetve a nagyobb egyetemi városok felújított lakótelepein is” – mondja Valkó Dávid.     

 

 
A kerületi / városi átlagárat a XI. kerület vezeti, egyedül 200 ezer Ft/m2 feletti értékkel. Ez nem meglepő, hiszen Újbudán található a tíz legdrágább lakótelepből három (Lágymányosi, Mezőkövesd úti és Gazdagréti lakótelep). 190 ezer Ft/m2 feletti fajlagos árral még a IX., XIII. és XVI. kerületek állnak. A fővárosi sereghajtók a XX., XXI., XVIII. és XVII. kerületek 150 ezres négyzetméter-ár limit alatt, mindegyik kiterjedt, városperemi elhelyezkedésű, és a tömegtermelés idején, a hetvenes években épült panellakótelepekkel. A vizsgált vidéki városok rangsorát Budaörs vezeti 200 ezer Ft/m2 feletti átlagárral, majd az áremelkedés kapcsán már említett három nyugat-magyarországi nagyváros mellett Szentendre került még be az első ötbe. A legolcsóbb lakótelepi lakások pedig a már ugyancsak említett egykori iparvárosok (Ózd, Komló, Kazincbarcika, Salgótarján, Várpalota és Miskolc) mellett Nagykanizsán és Szolnokon találhatóak, 90 ezer Ft/m2 alatti átlagárakkal.    

 

A legdrágább és legolcsóbb budapesti és vidéki lakótelepek (átlagár, ezer Ft/m2)

Bp. XI., Lágymányosi lakótelep

265

Budaörsi lakótelep

201

Bp. XI., Mezőkövesd úti lakótelep

241

Győr, Szent István úti lakótelep

185

Bp. XIV., Kerepesi úti lakótelep

234

Veszprém, Cserhát lakótelep

177

Bp. III., Pók utcai lakótelep

226

Sopron, Jereván lakótelep

175

Bp. XIV., Egressy úti lakótelep

215

Győr, Marcalváros II.

173

Bp. XXI., Csepel-városközponti lakótelep

145

Kazincbarcika, Építők útjai lakótelep

68

Bp. X., Pongrác út-Csilla utcai lakótelep

132

Komló, Kökönyös lakótelep

61

Bp. XX., Pesterzsébet-városközponti lakótelep

130

Komló, Körtvélyes lakótelep

60

Bp. X., Újhegyi lakótelep

126

Várpalota, Készenléti lakótelep

59

Bp. XVIII., Havanna lakótelep

125

Ózd, Béke lakótelep

54

Forrás: OTP Jelzálogbank, NAV adatok alapján
Megjegyzés: Nem csak paneles építésű lakótelepek; azok a lakótelepek, ahol értékelhető számú tranzakció volt 2013-2014 folyamán; a teljes egészében lakótelepi utcák alapján

 

Az egyes lakótelepek szintjén vizsgálva az aktuális átlagárakat, hasonlóan nagy különbségek láthatóak. Az OTP Jelzálogbanknál külön elemezték azokat a jól elhatárolható, önálló egységet alkotó lakótelepeket, ahol az eladási statisztika megfelelő alapot adott átlagárak számításához. A legdrágább lakótelepek általában vagy az ötvenes-hatvanas években, blokkos építési móddal épült, 3-6 szintes épületekből állnak, vagy már a nyolcvanas években, modernebb technológiával, eleve magasabb presztízsű területeken épültek. A gazdasági válsággal küzdő térségeken kívül a legolcsóbb lakásokat ugyanakkor leginkább a hetvenes évek nagy, akár 10-15 ezer lakásos panellakótelepein találjuk meg. Valkó Dávid összefoglalásként elmondta, hogy a toplista legfelső szegmensében Budapesten akár 350 ezer forintot is fizetnek egy kisebb lakás négyzetméteréért, míg a fővárosi minimum ár az elmúlt másfél évben 70 ezer Ft/m2 körül volt. A vidéki városokban négyzetméterenként nagyjából 25 ezer és 280 ezer forint a két szélső érték. 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: