Ezt most beszéljük meg hármasban! - Tárgyalások a határellenőrzésekről
A migrációügyi biztos szerint "Schengen nagyon fontos, de nagy nyomás alatt van", ezért javasolta a magas szintű találkozó összehívását a lehető legközelebbi időpontra. Bizottsági álláspont szerint az érintett országok intézkedései a közrend és az államok belső biztonságának megóvása érdekében megtehetőek, ugyanakkor az uniós állampolgárok szabad mozgásának elsődleges szempontnak kell maradnia.
Eddigi rendelkezésre álló információk szerint a találkozón Morgan Johansson svéd migrációs miniszter, Inger Stoejberg dán bevándorlásügyi miniszter és Ole Schröder német belügyminisztériumi államtitkár vesz részt.
Svédország november 12-én állította vissza határainak ideiglenes ellenőrzését a menekültválságra hivatkozva, valamint hétfőn megerősítette a Dánia felől érkező közúti és vasúti áruszállítás ellenőrzését is.
Dánia válaszlépésként hétfőn azonnal ellenőrzést vezetett be ugyanezzel az indokkal a német határszakaszon, migránsok százait tartóztatva fel ezzel. Németország már szeptember közepén visszaállította határainak ideiglenes ellenőrzését, elsőként az Ausztria felől érkezők regisztrálása érdekében.