Fájhat a brit költségvetésnek is a bankárprémiumok csökkenése

Hétfői értesülések szerint titkos tárgyalások folynak a londoni City pénzintézetei között a bankári prémiumok meredek csökkentéséről, amelynek érdekében a brit kormány folyamatos és erőteljes nyomást fejt ki a bankokra. Független londoni elemzők azonnal felhívták a figyelmet arra, hogy ezzel a brit költségvetés járna a legrosszabbul, ráadásul egy ilyen összehangolt lépéssel a bankok a versenytörvényt is megsértenék.

A BBC hétfőn közölte: értesülései szerint a brit piacon tevékenykedő legnagyobb bankok az idei év végi prémiumszezonban kifizetendő, hétmilliárd fontra (2300 milliárd forintra) becsült bankári jutalmak összegét "kollektív" módon négymilliárd fontra (1300 milliárd forintra) csökkentenék. A bankok közötti tárgyalások állítólag a brit bankszövetség égisze alatt folynak.

 

A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció már korábban jelezte, hogy a bankok "adóintézkedésekre" számíthatnak, ha "felháborítóan nagy" prémiumokat fizetnek alkalmazottaiknak az általános költségvetési megszorítások közepette. A brit államháztartási hiány békeidőben példátlan - a hazai össztermék (GDP) 10 százalékát jóval meghaladó - szintre emelkedett az elmúlt pénzügyi évben, és ennek egyik fő oka éppen az összeomlás szélére került bankrendszer állami tőkepótlása volt.

 

A költségvetésből finanszírozott bankmentő programok során több brit nagybank többségi állami tulajdonba került. A Munkáspárt vezette előző, és a konzervatív-liberális koalíció alkotta jelenlegi brit kormány is egyaránt többször figyelmeztette a citybeli bankokat, hogy nem folytathatják a hatalmas prémiumok kifizetésének gyakorlatát. Az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) hétfőn kiadott gyorselemzésében kiemelte: éppen a brit költségvetés járna igazán rosszul a bankári jutalmak csökkentésével, ugyanis ha a kifizetett prémiumtömeg az idei évre eddig becsült 7 milliárd font helyett valóban 4 milliárd fontra apad, az 1,8 milliárd font (600 milliárd forint) adókiesést okozna a kincstárnak.

 

A CEBR londoni elemzőinek számításai szerint az adóhivatal többet "visz haza" a bankári prémiumokból, mint maguk a jutalmazottak: hétmilliárd font prémiumtömeget feltételezve a banki alkalmazottaknál összesen 3,8 milliárd font maradna, a költségvetés viszont a legmagasabb jövedelmekre az idei pénzügyi évtől kivetett új, 50 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs, az egyéb adó- és járulékemelések, valamint a jutalmakra kirótt külön illetékek révén 4,1 milliárd fonthoz jutna.

 

A CEBR megállapítása szerint a londoni City a legsikeresebb években a brit közkiadások jelentős részét fedezte adóival, vagyis távolról sem annyira haszontalan képződmény a társadalom egésze szempontjából, ahogy azt "gazdaságilag analfabéta politikusok és kommentátorok állítják". Ez az indulatos kitétel egyenes utalás a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) vezetőjének egyik tavalyi, nagy feltűnést keltő nyilatkozatára. Lord Adair Turner a Prospect című folyóiratnak tavaly ősszel kijelentette: szerinte a londoni City az elmúlt évtized "társadalmilag indokolatlan mértékű" terjeszkedése nyomán túl nagyra duzzadt, és most már destabilizáló tényező a brit gazdaságban. Az FSA elnöke hozzátette: a citybeli bankok tevékenységének jelentős részéből a társadalom egészének semmilyen haszna nem származik.

 

A CEBR hétfői elemzése szerint azonban ha "valaki valóban ért a gazdasághoz", az nem akarhatja "szélsőséges korlátozásokkal és adóztatással" szándékosan zsugorítani a nemzetközi mércével is az egyik legsikeresebb üzleti szektornak számító londoni Cityt. A ház szerint a Cityre már most is komoly fenyegetést jelent a feltörekvő többi pénzügyi központ, hiszen "miért jönne bárki Londonba megfizetni az 50 százalékos jövedelemadót, amikor elmehet Hongkongba is, ahol 15 százalék az adókulcs".

 

Ha pedig még a prémiumokat is meredeken csökkentik Londonban, akkor valószínűtlen, hogy a nemzetközi pénzvilág legtehetségesebb szereplői "idejönnének pénzt keresni ... és ennek Nagy-Britannia lenne a vesztese" - áll a CEBR hétfői elemzésében. A cég szerint emellett szinte bizonyos az is, hogy egy olyan egyeztetett banki prémiumcsökkentés, amelyről a hétfői értesülésekben szó van, a gazdasági szereplők piaci összejátszását tiltó versenytörvénybe ütköznék.


Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás: