Fazekas Sándor - megkezdődik a Mórakert Szövetkezet tartozásainak kifizetése

Megkezdődik a Mórakert Szövetkezet évek folyamán felgyülemlett tartozásainak a rendezése, jelenleg kereken 700 gazdával folynak a tárgyalások, és közülük már közel 400-zal sikerült megállapodni a kifizetés feltételeiről - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Szolnokon, a magyar vidék fejlesztéseinek lehetőségeiről rendezett tanácskozás sajtótájékoztatóján.

Eddig pontosan 387 termelővel jutottak egyezségre termékeik kifizetéséről, ők három napon belül megkapják követelésük 50 százalékát, a fennmaradó részt öt év alatt törlesztik számukra - jelezte a tárcavezető. A tész csoport konszolidálása, az emberek megsegítése a Vidékfejlesztési Minisztérium koordinálásával, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Követeléskezelő Zrt. közreműködésével történik. Az összes kifizetés várhatóan 1,1 milliárd forintot tesz ki.

 

Ez a lépés azért fontos, mert a szövetkezés, a termelők összefogása védelmet jelenthet a multinacionális cégek ellen, és munkalehetőséget teremthet a vidéki Magyarországon - húzta alá Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter a gazdáknak kifizetésre kerülő földalapú támogatások kapcsán elmondta, a pénzeket folyamatosan küldik, noha a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) komoly vitában áll azokkal a számítástechnikai szolgáltatókkal, amelyek a háttéradat-bázist fenntartják, kezelik.

 

Fazekas Sándor jelezte: a kormányváltás után szembesültek azzal, hogy ezeket a szolgáltatásokat privatizálták, noha ennek a kormányzati adatbázisnak köztulajdonban kellene lenni. A korábbi kormány a számítástechnikai fejlesztésekért, rendszerekért ráadásul súlyos milliárdokat fizetett, mégis kikerültek az állami tulajdonból - jegyezte meg. Hozzátette: most egy alternatív módszerrel, gyakorlatilag "kézi vezérléssel" intézik az MVH munkatársai a támogatások kifizetését. Naponta 10-15 ezer támogatást fizetnek ki, és várhatóan két hét alatt mind a 180 ezer jogosult megkapja a pénzét - húzta alá a miniszter.

 

Fazekas Sándor az MTI kérdésére elmondta: az ügyben szerepet játszó számítástechnikai szolgáltató nem tudja megbénítani az MVH működését. Az MTI korábbi információi szerint a Mórakert Szövetkezet ügyének előzménye, hogy a több száz millió forint forgóeszköz-hiányt felhalmozó Mórakert termelői és értékesítő szövetkezet küldöttgyűlése múlt év elején fogadta el a cég pénzügyi konszolidációs programját. A szakértők akkor úgy ítélték meg: egy, másfél évre van szüksége a cégnek ahhoz, hogy ne legyen lejárt tartozása, késedelmes fizetése a tagjai felé.

 

A legnagyobb hazai, évi 8 milliárd forintos forgalmú termelői és értékesítő szövetkezet (tész) non-profit módon működött, nem halmozott föl tartalékokat, a megtermelt nyereséget teljes egészében visszaosztotta a tagoknak. Miközben megteremtette az évi 70 ezer tonnás forgalomhoz szükséges logisztikai hátteret napi működésének finanszírozásához, forgóeszköz hitelre volt szüksége, ezek a források a gazdasági válság kezdetével azonban eltűntek.

 

Az alapvető problémát a piacok beszűkülése jelentette a cég számára. E hét keddjén a Délmagyarország arról írt - amelyet az MTI is közreadott -, hogy elkezdődött a Mórakert termelőinek kifizetése: az első magyar tész gazdák felé fennálló egymilliárd forintos tartozásának 50 százalékát most, a többit részletekben rendezik. A mostani információk szerint a Mórakert mint cég valószínűleg eltűnik, a szervezeti összeomlást ugyanis nem tudta elkerülni, de mint márkanév megmarad, infrastruktúráját zöldség-gyümölcs nagykereskedő cégként a Dél-alföldi Termelői Értékesítő Szervezetek Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (Datész) bérli.


Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás: