Fed - az európai adósságválság súlyos kockázat az amerikai gazdasági kilábalásra
Daniel Tarullo, a Fed igazgatótanácsának tagja úgy fogalmazott: rosszkor jöttek az európai problémák, amelyek a globális pénzügyi válság után a visszaesés veszélyét hordozzák magukban. Azt mondta: ha az európai válság megzavarja a nemzetközi hitelezési környezetet, és további pénzügyi felfordulást okoz, ez veszélybe sodorhatja az amerikai és nemzetközi gazdasági felépülést. Tarullo szerint bár ez a forgatókönyv valószínűtlen, a globális pénzügyi piacok két hete történt zuhanása azt mutatja, hogy nem kizárható.
A Wall Street csütörtökön ismét erőteljes esést produkált, a The New York Times elemzése szerint részben amiatt a bizonytalanság miatt, hogy Európa képes lesz-e kezelni az adóssággondokat, részben az amerikai pénzügyi reform körüli kérdések miatt. Tarullo szerint a legrosszabb esetben az is előfordulhat, hogy a pénzügyi zavarok miatt ugyanúgy be fognak fagyni a piacok, mint 2008-ban.
Az akkori krízis hozzájárult az 1930-as évek óta legsúlyosabb globális recesszió kialakulásához. A Fed-illetékes úgy vélekedett: az amerikai bankok és pénzintézetek vélhetően ki tudják védeni az európai adóssággondok következményeinek egy részét. Az amerikai pénzügyminisztérium pénteken jelentette be, hogy a tárca vezetője, Tim Geithner a jövő héten Európába látogat, ahol a brit és német kollégájával, valamint az Európai Központ Bank elnökével fog tárgyalni az európai gazdasági fejleményekről.
Washingtoni közlés szerint Geithner megvitatja partnereivel az európai gazdaság helyzetét, a globális bizalom és a pénzügyi stabilitás helyreállítása, továbbá a válságból való kilábalás érdekében hozott intézkedéseket.