Fehéroroszország emeli az orosz kőolaj tranzitdíját

Fehéroroszország februártól 9,7 százalékkal emeli a Barátság olajvezetéknek az országon át vezető úgynevezett északi szakaszán a tranzitdíjat.

Az erről szóló határozat a helyi közlönyben is megjelent - több orosz és ukrán hírportál beszámolója szerint. Fehéroroszország egy éve 8,5 százalékkal, még egy évvel korábban, 2013-ban pedig 9,7 százalékkal emelte a tranzitdíjat. Egy fehérorosz-orosz kormányközi megállapodás értelmében a két fél egyetértésével alakítják évente a tarifát. Tavaly 61 millió tonna orosz kőolaj haladt át Fehéroroszországon, ami 1,4 millió tonnával haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget.

 

Még decemberben egy ukrán energiaügyi minisztériumi forrás arról beszélt, hogy Kijev emelni tervezi az országon áthaladó, Oroszországból Európába tartó Barátság olajvezeték déli szakaszán a tranzitdíjat, amit a jövőben már euróban szedne be. Akkor a név nélkül idézett forrás 9 százalékos tranzitdíj-emelésről beszélt és azt mondta, hogy tudomása szerint a fehéroroszok 15 százalékos növelést terveznek. A Barátság olajvezeték déli szakasza elsősorban a Mol Nyrt. magyarországi és szlovákiai finomítóiba, illetve Csehországba szállít orosz kőolajat, az északi szakasz pedig Németország felé.

Minimálbér összege 2026 és 2027 évben: íme a számok!

A kormány folyamatosan azért küzd, hogy tovább emelkedjenek a bérek és a családok egyre több pénzből gazdálkodhassanak, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A kormány célja, hogy a magyar családok a zsebükben érezhessék a növekvő bérek és az adócsökkentések hatását.
2025. 06. 17. 22:30
Megosztás:

A legtöbb cég még nem nyer a mesterséges intelligenciával – miért?

A Kyndryl (NYSE: KD), a vállalati küldetéskritikus technológiai szolgáltatások vezető globális szolgáltatója bemutatta új, globális tanulmányát, amely szerint csak kevés szervezet tett lépéseket annak érdekében, hogy munkaerő-stratégiáját összehangolja a mesterséges intelligencia technológia fejlődésével. Azok a vállalatok, amelyek ezt megtették, előnyre tettek szert a technológiába történő befektetések megtérülésének versenyében.
2025. 06. 17. 22:00
Megosztás:

Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

A generációs különbségek nem törés-, hanem kapcsolódási pontok: a munkahelyi környezet egyre sokszínűbbé válik azáltal, hogy több generáció dolgozik együtt egy helyen.
2025. 06. 17. 21:30
Megosztás:

Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban

Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz, valamint megőrizzük a hazai termőföldek értékét és termőképességét a jövő generációi számára is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Hubai Imre, mezőgazdaságért felelős államtitkár az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából.
2025. 06. 17. 20:30
Megosztás:

Már több mint egymillióan rendelkeznek szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítással: a bőrgyógyászat országosan a legkeresettebb, nő az igény vidéken

Egyre nagyobb teret hódít Magyarországon a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás: a MABISZ statisztikái szerint az ilyen szerződéssel rendelkező ügyfelek száma tavaly lépte át az egymilliós határt. Többségük csoportos szerződéssel, céges keretek között veszi igénybe a konstrukciót, amelyek közül a legtöbb nagyon komplex, sok szolgáltatást tartalmaz, beleértve az éves rendszeres szűrővizsgálati csomagokat is. Az Allianz egyéni egészségbiztosításainak adataiból kiderül, a biztosítottak körében magasan a bőrgyógyászat a legkeresettebb szakrendelés, a TOP3-ban ezt követik a laborvizsgálatok és a nőgyógyászat. Az opcionális fedezetek között vezet a rákdiagnosztika. Vidéken folyamatosan nő az igény a magánegészségügyi ellátásra.
2025. 06. 17. 20:00
Megosztás:

A modern hírlevél küldő rendszer új dimenziói: marketing automatizáció a gyakorlatban

A digitális világban egyre élesebb verseny zajlik a figyelemért, és a cégeknek olyan eszközökre van szükségük, amelyek nemcsak hatékonyan, de biztonságosan és rugalmasan működnek.
2025. 06. 17. 19:30
Megosztás:

Visszaesőben a kiskereskedelmi forgalom és a termelés is

A kiskereskedelmi forgalom a vártnál jobban visszaesett májusban az USA-ban.
2025. 06. 17. 19:00
Megosztás:

A magyar tőzsde nem követte a nemzetközi tendenciát

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1506,62 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 97 304,12 ponton zárt kedden.
2025. 06. 17. 18:00
Megosztás:

Továbbra is óvatosságra játszik a japán jegybank

A Bank of Japan a várakozásoknak megfelelően változatlanul 0,5%-on tartotta rövid távú irányadó kamatlábát, amely 2008 óta a legmagasabb szint.
2025. 06. 17. 17:00
Megosztás:

Veszélyes üzenet Trump-tól

Donald Trump közösségi média felületén megjelenő bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Teheránt azonnali hatállyal evakuálni kell, illetve, hogy Iránnak nem szabad odáig eljutnia, hogy nukleáris fegyvere lehessen.
2025. 06. 17. 16:30
Megosztás:

Nehéz dolga van a Fed-nek

Ma és holnap ülésezik a Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC). A piaci konszenzus szerint most sem változtatnak a Fed intervenciós kamatsávján, azaz marad 4,25 és 4,5 százalék között.
2025. 06. 17. 16:00
Megosztás:

Az adathordozók elvesztése több incidensért felel, mint a zsarolóvírusok

A Blancco szerint az adatvesztések egyik gyakori okává vált az IT-eszközök – például laptopok, mobiltelefonok vagy merevlemezek – elvesztése vagy ellopása, és az ilyen esetek több incidensért felelnek, mint a zsarolóvírusok.
2025. 06. 17. 15:30
Megosztás:

Egy év múlva nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között

Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv, amely számos feladatot ró a vállalatokra. A rendelkezés szigorú szankciókat ír elő a nem megfelelés esetére, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a bérezésnél nincs nemi alapú diszkrimináció – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2025. 06. 17. 15:00
Megosztás:

Tovább veszi részvényeit a Magyar Telekom, az OTP is megkívánta ugyanezt

Gyorsított a tempón a Magyar Telekom, és június 16-án 9.213.065 darab saját részvényt vásárolt 1.799,25 forintos átlagáron.
2025. 06. 17. 14:30
Megosztás:

Online játékok, mint a Neon54 üzleti szempontból

A digitális szórakoztatóipar az elmúlt két évtizedben látványos átalakuláson ment keresztül, és mára a globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő szektorává vált.
2025. 06. 17. 14:29
Megosztás:

Egyre jelentősebb eltérések mutatkoznak a munkavállalói és munkáltatói várakozásokban

A magyar munkavállalók több mint kétharmada nyitott a munkahelyváltásra, döntő többségük pedig elsősorban a kedvezőbb bér- és juttatási csomag reményében keres új lehetőséget – derül ki az wherewework.hu 2025-ös munkaerőpiaci kutatásából. A felmérés rávilágít arra, hogy a munkavállalói elvárások és a munkáltatói ajánlatok között érezhető különbségek mutatkoznak, különösen a jövedelmi viszonyok és a béren kívüli juttatások terén.
2025. 06. 17. 14:00
Megosztás:

Milyen cégforma éri meg a mai világban?

Egy vállalkozás beindításakor sokféle döntést kell meghoznunk, de kevés olyan van, ami akkora hatással van a működésünkre, mint a cégforma kiválasztása. Ez az alapja mindennek: meghatározza a pénzügyi és jogi kereteket, az adózást, a felelősségvállalás mértékét, sőt, a partnerek vagy ügyfelek szemében való megítélésre is hatással lehet. A megfelelő forma kiválasztása nem pusztán adminisztratív kérdés, sokkal inkább stratégiai döntés, amit nem érdemes elkapkodni.
2025. 06. 17. 13:30
Megosztás:

Parajdi katasztrófa az SZTE kutatói által mért értékek nem közelítették meg a folyókra vonatkozó hazai határértéket

A Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet kutatói hallgatók bevonásával követték a hétvégén a Korond-patak felől érkező sós víz levonulását a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán.
2025. 06. 17. 13:00
Megosztás:

Nőtt a vállalati csődök száma az év első felében Ausztriában

Az év első felében tovább nőtt a csődjelentések száma Ausztriában, több mint felével csökkent azonban a hiteltartozások összege, elsősorban a nagyvállalati csődök jelentősen alacsonyabb számának köszönhetően a hitelezők KSV1870 érdekvédelmi szervezetének kedden publikált jelentése szerint.
2025. 06. 17. 12:30
Megosztás:

A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Az elmúlt évben érezhetően csökkent a különbség az új építésű és a felújítandó lakások ára között, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva - vetette fel kedden kiadott elemzésében a Duna House.
2025. 06. 17. 12:00
Megosztás: