Feketelista.hu - egyre több a szabálytalankodó cég

Az elmúlt két évben jelentősen nőtt a cégek ellen indított versenyhivatali eljárások száma, és emelkedett a kirótt bírságok nagysága is: míg 2007-ben és 2008-ban összesen mintegy 3,050 milliárd forint bírságot kellett kiróni a "tévútra lépett" cégekre, addig 2009-ben és 2010 eddig eltelt időszakában együttvéve 13,7 milliárdot - derül ki a feketelista.hu legfrissebb összegzéséből.

Az MTI-hez eljuttatott adatok szerint csak 2010 első kilenc hónapjában 7,764 milliárd forint volt a kiszabott pénzbüntetés összege. A fekelista.hu közleményében hangsúlyozza: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ügyeinek áttekintéséből kiderül, hogy a bizottságok évente átlagosan mintegy száz lezáró döntést hoznak, de ehhez például tavaly több mint 1.300 ügyet kellett áttekinteniük.

 

Az esetek körülbelül felében a fogyasztó tisztességtelen befolyásolásáért szabják ki a bírságot, ritkábban az erőfölénnyel való visszaélésért és kartellezésért, ám ez utóbbi vonja maga után a legnagyobb összegű elmarasztalásokat.

 

Tavaly például az 5,95 milliárd forint bírságból 5 milliárdra rúgott a hét kartellezőre kirótt bírság, s az idén is a csaknem 8 milliárdos összes büntetésből hétmilliárd a kartellezőkre esik - olvasható a közleményben. A feketelista.hu szerint sokszor nehéz leleplezni a vállalatok közötti "titkos szövetségeket", egy-egy ilyen vizsgálat évekig is eltarthat. Emlékeztetnek: a felderítés megkönnyítésére vezették be áprilistól az úgynevezett informátori díjat, amikor a leleplezést elősegítő magánszemély a bírság összegének 10 százalékát kaphatja jutalmul.

 

Eddig csak érdeklődtek a versenyhivatalnál, ám bejelentésre még senki sem szánta rá magát – idézi a közlemény a GVH szóvivőjét. A másik lehetőségre, az úgynevezett engedékenységre, amikor a kartellezők egyike „dobja fel” a társaságot, és együttműködik a hatósággal, viszont már van példa. A GVH honlapján közzétett adatokat felhasználva a feketelista.hu összesítést készített a kartellezés miatt megbírságolt cégekről.

 

E szerint 1998. január 1. óta a legmagasabb, 5,319 milliárd forintos bírságot a GVH az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re szabta ki, a további sorrend a Szentesi Vasútépítő Kft., 3,4 milliárd, a STRABAG Építő Zrt. 2,468 milliárd, a Betonút Szolgáltató és Építő Zrt. 2,212 milliárd és a MÁVÉPCELL Mély-Magas és Vasútépítő Kft. 2,1 milliárd forintos büntetéssel. Ezenkívül öt cég kapott egymilliárd forintnál nagyobb büntetést, és a 48. „helyezett” is elérte a 100 millió forintos határt.

 

Ha a bírságokat halmozottan vesszük figyelembe, akkor kiderül, hogy az első tíz elmarasztalt között hét építőipari és három pénzügyi társaságot van. Ebben az összesítésben is az Allianz vezet több mint ötmilliárdos büntetéssel, ám a STRABAG erősen megközelíti 4,825 milliárd forinttal, harmadik pedig a Szentesi Vasútépítő Kft. A listán a Betonút Szolgáltató és Építő Zrt. következik, a társaság összesen 2,557 milliárd forintnyi bírságot „gyűjtött” össze, míg a MÁVÉPCELL ebben az összevetésben is az ötödik.

 

Egymilliárd forint feletti büntető összeggel szerepel még az EGÚT Egri Útépítő Zrt., a Hídépítő Zrt., a Colas Dunántúli Út- és Vasútépítő Zrt., valamint a Generali Providencia Biztosító Zrt. - olvasható a közleményben. A feketelista.hu honlap 11 nyilvános állami nyilvántartás adatait hozza egy platformra, a cégek adószáma alapján. A használt nyilvántartások körébe tartoznak az adóvégrehajtások, a csődeljárások, a versenyfelügyeleti- és munkaügyi elmarasztalások, valamint a cégnyilvántartásban szereplő adatok is.


Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén megkezdte az alapkamat mérséklését, így joggal feltételezhetnénk, hogy ezzel párhuzamosan a betéti kamatok is csökkenésnek indultak. A piacon azonban továbbra is elérhetők kifejezetten magas, akár 8%-os kamatot biztosító megtakarítási konstrukciók. Ezek igénybevételéhez különböző feltételeket kell teljesíteni, ezért a megtakarítás lekötése előtt célszerű részletesen áttekinteni az ajánlatokat. A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
2026. 08. 14. 16:00
Megosztás:

Felgyorsult a globális stabilcoin-verseny: így reagálnak a világ jegybankjai

A stabilcoinok 2026-ra végleg kiléptek a kriptovilág szűkebb keretei közül. A nagy jegybankok ma már nem azt mérlegelik, hogy érdemes-e foglalkozni velük, hanem azt, hogyan illesszék be őket a pénzügyi rendszerbe, kik bocsáthassák ki ezeket az eszközöket, és milyen szerepet kaphatnak a jegybankpénz mellett. Az Egyesült Királyság, az eurózóna és Hongkong három látványosan eltérő modellt követ: London szabályozott integrációra, Frankfurt óvatosságra, Hongkong pedig piaci kísérletezésre épít.
2026. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Miért választanak egyre többen elektromos kazánt?

Amikor a fűtési rendszerünket tervezzük, az energia ára mellett már az is egy fontos tényező, hogy a beruházásnak milyen költségei vannak, a telepítés mennyire egyszerű vagy épp összetett, illetve az adott eszköznek milyen a karbantartási igénye és szabályozhatósága.
2026. 08. 14. 14:30
Megosztás:

Megemelte árait a kínai SMIC a növekvő chipkereslet miatt

Megemelte egyes gyártókapacitásainak árait a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC), Kína legnagyobb szerződéses chipgyártója a növekvő kereslet miatt - közölte a vállalat második negyedéves eredményeinek ismertetésekor.
2026. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására csökkentek a fejlett piaci kötvényhozamok

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására mérséklődtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
2026. 08. 14. 12:00
Megosztás:

A kamatvárakozások lefelé tolódása segítette a tengerentúli részvényindexeke

Csütörtökön tovább kapaszkodtak felfelé a Wall Street-i indexek, fűtve a kamatvárakozások csökkenése által. Az S&P 500 0,7%-os emelkedéssel új történelmi zárócsúcsot ért el. A Dow Jones 0,1%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 0,8%-kal emelkedett.
2026. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Mérsékelten mozdultak csak el az európai részvényindexek csütörtökön

Csütörtökön közel stagnált a STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 0,3%-kal, míg az FTSE 100 0,6%-kal csökkent.
2026. 08. 14. 10:00
Megosztás:

Hogyan változtatják meg a digitális fizetési elvárások az olyan platformokat, mint a CrazyTower Casino Online?

A szerencsejáték-platformok világa gyorsan alkalmazkodik ahhoz, ahogyan az emberek ma pénzt kezelnek. A játékosok már nem fogadják el a lassú bankátutalásokat vagy a korlátozott fizetési lehetőségeket, elvárják, hogy a befizetés és a kifizetés ugyanolyan egyszerű legyen, mint bármely más online vásárlásnál.
2026. 08. 14. 09:59
Megosztás:

Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás:

Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás: