Felavatták a gyógyszeripari innovációs központot Debrecenben

Az együttműködési képesség fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök szerdán Debrecenben, amikor felavatta a város, a helyi iparkamara és a Richter Gedeon Zrt. együttműködésével, 6 milliárd forintos beruházás eredményeként létrejött Pharmapolis Gyógyszeripari Tudományos Parkot.

A kooperáció képessége olyan európai érték, amiből itthon is jelentős eredmények születhetnek - mondta az államfő, az együttműködés jó példájának nevezve a debreceni beruházást.
    

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a hatmilliárd forintból megvalósult, 50 százalékban az Új Széchenyi Terv keretében európai uniós forrásból finanszírozott beruházás a hazai gyógyszeripari kutatás-fejlesztésben érdekelt kis- és középvállalkozásoknak teremt világszínvonalú infrastrukturális hátteret.
    

A 10 500 négyzetméteres, korszerű kutatóbázist a bérlők előzetes igényeihez igazodva alakították ki, így olyan kutatás-fejlesztési és innovációs központ jött létre, amely megfelelő technológiával támogatja a gyógyszeripari ágazatban működő kkv-k egyedi és magas szintű igényeit, valamint technológiai inkubátor szolgáltatások széles skáláját képes nyújtani. Az épületben a többi között a XXI. század követelményeinek megfelelően felszerelt kísérleti laboratóriumok, állatház, injekciós gyógyszerformákat fejlesztő laborterület, valamint irodahelyiségek és konferenciatermek kaptak helyet. A debreceni Pharmapolis Gyógyszeripari Tudományos Park 120 kutatónak biztosít munkahelyet.
    

A Suzuki, az Apple és a Richter példájára utalva Áder János kijelentette: a fejlődés valódi motorját nem a pénz, hanem az emberi gondolat jelenti. "A pénz fontos, nélkülözhetetlen eszköze, de nem hajtómotorja a fejlődésnek" - mondta az államfő, aki szerint a debreceni beruházás megvalósulásához az akaraton, a szorgalmon és a tehetségen kívül az együttműködés képessége is kellett.
    

Az új tudományos park érdekes és izgalmas hellyé teszi Magyarországot Európa és a világ gyógyszerkutatói számára - jegyezte meg Áder János.
    

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere közölte, hogy a város 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Pharmapolis Gyógyszeripari Tudományos Parkban. Ugyanakkor Debrecen - mint mondta - nem kíván gyógyszereket fejleszteni, de kötelességének érzi, hogy támogasson minden ígéretes helyi vállalkozást.  Így teszi most is mindaddig, amíg a tudományos park "a Richter vezetésével a saját lábára áll" - fűzte hozzá a polgármester.
    

Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke "példamutató együttműködés eredményének" nevezte a beruházást, megjegyezve: a kamara támogatja, hogy egy nagyvállalat összefogja a kisebbeket és lehetőséget teremtsen a számukra.
    

A parkba olyan vállalkozások települnek majd, amelyek további vállalkozásokkal, felsőoktatási intézményekkel, akadémiai kutatóintézetekkel együttműködve képesek magas hozzáadott értékű, export- és piacképes új, vagy továbbfejlesztett termékek előállítására, technológiák kidolgozására, piacra való bevezetésére.
    

A "science park" leendő vállalatai a Richter Gedeon Nyrt. kivételével jellemzően a magyar gyógyszerkutatás területén működő kis- és középvállalkozások, amelyek tevékenységük során nem elsősorban meglévő termékeiket, eljárásaikat tervezik továbbfejleszteni, hanem teljesen új K+F+I tevékenységet végeznek, ami által új piacképes termékeket, szolgáltatásokat, technológiákat hoznak létre. (MTI)


Megemelte árait a kínai SMIC a növekvő chipkereslet miatt

Megemelte egyes gyártókapacitásainak árait a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC), Kína legnagyobb szerződéses chipgyártója a növekvő kereslet miatt - közölte a vállalat második negyedéves eredményeinek ismertetésekor.
2026. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására csökkentek a fejlett piaci kötvényhozamok

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására mérséklődtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
2026. 08. 14. 12:00
Megosztás:

A kamatvárakozások lefelé tolódása segítette a tengerentúli részvényindexeke

Csütörtökön tovább kapaszkodtak felfelé a Wall Street-i indexek, fűtve a kamatvárakozások csökkenése által. Az S&P 500 0,7%-os emelkedéssel új történelmi zárócsúcsot ért el. A Dow Jones 0,1%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 0,8%-kal emelkedett.
2026. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Mérsékelten mozdultak csak el az európai részvényindexek csütörtökön

Csütörtökön közel stagnált a STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 0,3%-kal, míg az FTSE 100 0,6%-kal csökkent.
2026. 08. 14. 10:00
Megosztás:

Hogyan változtatják meg a digitális fizetési elvárások az olyan platformokat, mint a CrazyTower Casino Online?

A szerencsejáték-platformok világa gyorsan alkalmazkodik ahhoz, ahogyan az emberek ma pénzt kezelnek. A játékosok már nem fogadják el a lassú bankátutalásokat vagy a korlátozott fizetési lehetőségeket, elvárják, hogy a befizetés és a kifizetés ugyanolyan egyszerű legyen, mint bármely más online vásárlásnál.
2026. 08. 14. 09:59
Megosztás:

Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás:

Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Pellet, faapríték vagy tűzifa: melyik tüzelőanyag a legjobb?

Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
2026. 08. 14. 01:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás: