Felavatták az Emerson új székesfehérvári gyárát

Felavatták szerdán az Emerson Process Management Magyarország Kft. új, 25 ezer négyzetméter alapterületű gyárát Székesfehérváron, a cégcsoport szabályozó szelepeket gyártó Fisher üzletága egy több mint hárommilliárd forintos beruházást követően költözhetett a korábban a Philips tulajdonában lévő épületbe.

Az avatóünnepségen Mátrai Ferenc ügyvezető igazgató hangsúlyozta: húsz éve van jelen Székesfehérváron az Emerson és a cégvezetéstől „születésnapi ajándékként” az új gyárat kapták. Elmondta, az idén fennállásának 125 éves évfordulóját ünneplő anyavállalat menedzsmentje bízott bennük és tehetségükben, valamint az új üzemmel elismerte eddig végzett munkájukat is. A magyarországi cégvezető szerint a cégcsoport a stabilitás szimbóluma, ennek jó példája a két évtizedes székesfehérvári jelenlét. Közölte: folytatni kívánják a lendületes munkát, hogy újabb üzleteket, munkákat hozzanak a városba és az új telephelyre. David N. Farr, az Emerson elnök-vezérigazgatója szerint a Fisher magyarországi növekedése másfél évvel ezelőtt kényszerítette ki a fejlesztési döntést.

 

Hozzátette: a magyar munkavállalók is bizonyították, hogy megérdemlik a bizalmat. Örömének adott hangot, hogy vásárlóik nem szenvedtek hátrányt a költözés során. Megemlítette: ez volt vezetése alatt az első alkalom, hogy biztonságosan és termeléskiesés nélkül sikerült megoldani egy ilyen volumenű áttelepítést. David N. Farr a tervekről elmondta, hogy a közeljövőben a most átadott telephelyre költöztetik az Emerson egy újabb üzletágát. Terry Buzbee, a csoport alelnöke elmondta: húsz éve vezeti a Fishert és ezalatt a magyarországi divíziójuk valamennyi tervet teljesíteni tudta. Emlékeztetett rá, hogy első lépésük a forgácsolás volt, majd a következő szint a szerelés és ma már komplett termékgyártás folyik Székesfehérváron.

 

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester köszönetét fejezte ki a menedzsmentnek, hogy a város mellett döntött az új beruházás elindításakor. Úgy vélte, ehhez nagyban hozzájárult a cégnél dolgozó munkavállalók elmúlt 20 évi teljesítménye is. Az Emerson Process Management Magyarország Kft. 2013 végén vásárolta meg a korábban a Philips tulajdonában lévő épületet. A Sóstó Ipari Parkban lévő 25 ezer négyzetméter alapterületű gyárépület és a hozzá tartozó 12 hektáros terület megvásárlásával közel kétszeresére növelte a cég a korábban a Videoton telephelyén működő Fisher üzletág területét.

 

A Fisher üzletág 1995 óta folytat gyártási tevékenységet Székesfehérváron: az eredetileg szabályozó szelepek alkatrészeinek gyártására létrehozott üzem folyamatosan bővült, először komplett szabályozó szelepek gyártásával, majd 2010 óta vevőszolgálati-, majd alkatrész disztribúciós és szervizközpont létesítésével. A Fisher üzletág 550 alkalmazottat foglalkoztat. Az Emerson másik Székesfehérváron működő üzletága, a Valve Automation pedig további, több mint 50 alkalmazottal működik a Videoton Ipari Parkban. Az amerikai Emerson 24,5 milliárd dollár éves árbevétellel rendelkező globális gyártó és technológiai vállalat, amely 135 ezer embert foglalkoztat 235 telephelyen.

 

Termékek és szolgáltatások széles portfólióját kínálja elsősorban ipari és kereskedelmi felhasználóknak a folyamatszabályozás, ipari automatizálás, telekommunikációs és számítógépes hálózatok energiaellátása, valamint a klimatizálás és hűtés területén. Magyarországon a székesfehérvári Fisher és Valve Automation gyártó telephelyek mellett Budapesten kereskedelmi tevékenységet folytató leányvállalatok (Emerson Process Management, ASCO) működnek, továbbá Ikladon az ipari automatizálás területén működő Leroy-Somer üzletág folytat gyártási tevékenységet szintén 20 éve. Az összes Magyarországon foglalkoztatott munkavállaló száma közel kétezer fő.  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: