Felerősítette az öngondoskodás iránti igényt a koronavírus-járvány

Bár minden második hazai háztartást negatívan érintett a SARS-CoV-2 koronavírus okozta válsághelyzet – sőt, a magyarok csaknem felének egyhavi vésztartaléka sincs –, épp ekkora arányban vannak azok is, akik ugyanakkora összeget terveznek félretenni az elkövetkező időszakban, mint a pandémiát megelőzően. A hosszú távú megtakarításaihoz is csak a legvégső esetben nyúlt hozzá a lakosság, miközben többen terveznek megtakarítási célú új szerződést kötni, az NN Biztosító felmérése szerint tehát a járvány okozta bizonytalanság sokakban felkeltette az öngondoskodás iránti igényt.

Felerősítette az öngondoskodás iránti igényt a koronavírus-járvány

A koronavírus-járvány elleni küzdelem a magyarok csaknem felében (45%) tudatosította, hogy „pénzügyi öngondoskodás nélkül sérülékenyek vagyunk”. Az NN Biztosító idén nyáron mérte fel*, miként befolyásolta az emberek gondolkodásmódját, pénzügyi helyzetét és megtakarítási terveit a pandémia következtében kialakult helyzet Magyarországon.
 
A válaszadók 47 százaléka számolt be arról, hogy romlott a háztartása pénzügyi helyzete az elmúlt hat hónapban, ennek ellenére minden második megkérdezett tervez ugyanakkora összeget félretenni a továbbiakban is, mint korábban. Emellett csupán 8 százalék nyúlt hozzá a hosszabb távú megtakarításaihoz, megtakarítással kombinált biztosítást is mindössze 4 százalékuk szüntetett meg. Ezzel szemben szintén 8 százalék kötött új befektetési/megtakarítási szerződést ebben az időszakban, a közeljövőben pedig a megkérdezettek 11 százaléka tervez életbiztosítást, 4 százaléka pedig nyugdíjbiztosítást kötni.
 
Ahogy az a korábbi statisztikákból is ismeretes, a likvid befektetések jelentik a lakossági megtakarítások fókuszát: jelenleg a válaszadók 83 százaléka rendelkezik könnyen mobilizálható pénzügyi eszközökkel, 33 százalékuknak van hosszú távú befektetési formában pénze, míg 37 százalékuk rendelkezik valamilyen biztosításhoz kapcsolódó megtakarítással. Feltűnő azonban, hogy azok, akik az elmúlt 4-5 hónapban kötötték le a pénzüket, többnyire (65%) hosszú távú befektetéseket választottak: a biztosítások aránya 25 százalék volt, és csupán 17 százalékot képviseltek a likvid befektetések.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
 
„Miközben aggódunk önmagunk és szeretteink egészségi állapotáért, valamint a megélhetésünkért, fokozottabb pénzügyi tudatosságról árulkodik, hogy az emberek a járványhelyzet dacára sem mondtak le megtakarítási terveikről, sőt egyre többen érzik át ennek fontosságát, és szánják el magukat konkrét lépésekre ezen az úton” – értékelte az eredményeket Baranyai Dávid, az NN Biztosító megbízott vezérigazgatója. Hozzátette: „úgy látom, a szektor is abszolút pozitív választ ad erre, az új termékmódosításokkal és a digitális fejlesztések felgyorsításával mindent megteszünk, hogy támogassuk az öngondoskodás iránti igénynek ezt a fajta megerősödését”.
 
A kutatásból igaz, az is kiderült, sokakat – pénzügyi értelemben is – felkészületlenül ért a járványhelyzet: a megkérdezettek 41 százaléka állította azt, hogy még egy hónapra elegendő vésztartaléka sincs. A beérkezett válaszok alapján a pandémia a 30-39 évesek pénztárcáját sújtotta leginkább. Ezzel együtt is azonban még júliusban is, 4 hónappal a járvány magyarországi kitörése után, a 18-65 évesek nagyjából felének jó vagy nagyon jó volt az általános közérzete, míg 17 százalék érezte magát rosszul vagy nagyon rosszul a bőrében. Ebben leginkább az egészségi állapot és a jövedelmi helyzet volt a meghatározó, ideértve a munkahely biztonságát és a napi megélhetést is.
 
Az NN Group ezzel párhuzamosan nyár elején megvizsgálta a régiónk – Csehország, Szlovákia, Románia és Magyarország – fogyasztói bizalmi indexének alakulását is**. A várakozásoknak megfelelően a térség fogyasztóinak többsége romló körülményekre számít a következő egy évben, azonban nem a magyarok a legborúlátóbbak. Míg Szlovákiában 28 százalék számít rosszabb vagy sokkal rosszabb anyagi körülményekre, nálunk ennek aránya 19 százalék.
 
*A magyar lakosság hangulata, 2020 - Az NN Magyarország megbízásából a Micra Market Research által több hullámban végzett reprezentatív kutatás, amely a magyarországi 18-65 éves internet használókat nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely és régió szerint reprezentálja. A kutatásban hullámonként 1500 válaszadó vett részt.
 
**Overall Report Consumer Trust, 2020 - Az NN Group N.V. által készített nemzetközi, reprezentatív kutatás, amelynek keretében a lakossági bizalmat négy országban vizsgálták (Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia). A magyarországi kutatásban 500 válaszadó vet részt, a minta a 20-65 éves internet használókat nem, kor, régió és településtípus szerint reprezentálja.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: