Felfelé módosult a hazai III. negyedéves GDP adat
A feldolgozóipar és a szolgáltatások teljesítménye bővült, a mezőgazdaságé visszaesett. 2015 III. negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez képest 2,3, az előző negyedévhez viszonyítva 0,6%-kal emelkedett. 2015 I–III. negyedévében a gazdasági teljesítmény 2,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az ipar hozzáadott értéke 5,2, ezen belül a feldolgozóiparé 5,9%-kal nagyobb lett az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóiparon belül a járműgyártás, illetve a hozzá kapcsolódó beszállító ágazatok teljesítménye nőtt jelentősen. Az építőipar teljesítménye 0,5%-kal mérséklődött, ezen belül az épületek és az egyéb építmények építése egyaránt csökkent. A mezőgazdaság teljesítménye 18%-kal alacsonyabb lett. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,7%-kal bővült. A szolgáltató ágak közül a pénzügyi, biztosítási tevékenység hozzáadott értéke 0,2 %-kal mérséklődött.
A bruttó hazai termék 2015. III. negyedévi, 2,4%-os bővüléséhez az ipar 1,0, a szolgáltatások 1,9 százalékponttal járultak hozzá. A szolgáltatásokon belül a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás nemzetgazdasági ág hozzájárulása (0,7 százalékpont) volt a legjelentősebb. A mezőgazdaság 0,9 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét.
A háztartások tényleges fogyasztása 2,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,7%-kal bővült. A háztartások Magyarország területén történő (hazai) fogyasztási kiadása 3,1%-kal nőtt. A kormányzattól kapott természetbeni juttatások volumene 2,1, a közösségi fogyasztásé 4,4%-kal bővült. A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 2,8%-kal nőtt.
A bruttó állóeszköz-felhalmozás 1,5 %-kal mérséklődött. Mind a gép- és berendezésberuházások, mind az építési beruházások volumene csökkent, az előbbi nagyobb mértékben. A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbi szinthez képest 2,9%-kal mérséklődött. A belföldi felhasználás a III. negyedévben összességében 1,3%-kal bővült.
A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 857 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export 7,6, az import 6,8%-kal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 7,1, a behozatal 6,9%-kal bővült. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 9,3 , importja 6,1%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A bruttó hazai termék 2015. III. negyedévi, 2,4%-os bővüléséhez a végső fogyasztás 1,9 százalékponttal járult hozzá, a bruttó felhalmozás viszont 0,7 százalékponttal visszafogta azt. A külkereskedelmi forgalom 1,3 százalékponttal erősítette a GDP növekedését.
2015 III. negyedévében az előző negyedévhez képest:
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye 0,6%-kal nőtt. A termelési oldalon a szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 1,2, a mezőgazdaságé 0,8%-kal emelkedett, miközben az iparé 0,6, az építőiparé 3,7%-kal csökkent.
A felhasználási oldalon a végső fogyasztás részei közül a háztartások fogyasztási kiadása 0,5, a kormányzattól származó természetbeni juttatások 0,4, a közösségi fogyasztás 1,8%-kal bővült. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 0,8%-kal csökkent. A külkereskedelemben az export 0,6%-kal nőtt, az import 0,3%-kal mérséklődött.