Felfutóban az indiai ékszerkereskedelmi láncok

Mumbai egyik középosztálybeli negyedében fiatal párok és középkorú nők járnak ki-be India legnagyobb ékszerkereskedelmi lánca, a Tanisk üzletébe. Egy nő karpereceket vesz nem hivatalos lottójátékon nyert pénzéből. Egy pár elárulja, hogy egy év alatt összesen 250 ezer rúpiát (valamivel több mint egymillió forintot) akar költeni csecsebecsékre, amelyeket részben befektetésnek szánnak ötéves lányuk számára. A legutóbbi időkig a hozzájuk hasonló vásárlók a Tanisk helyett "családi ékszerészük" kis boltjába tértek volna be.

The Economist brit hírmagazin szerint India ma az arany ékszerek legnagyobb piaca a világon. Megbízható adatokat nehéz szerezni a forgalomról, mivel sok az adózástól félő kiskereskedő, de a Crisil nevű hitelintézet kimutatása alapján az ékszerkereskedők évente 25 milliárd dollárnyi - 5,7 billió forintnyi - értékben forgalmaznak, és az összeg négyötöde az aranykereskedelemre esik. Csöppet se meglepő, hogy India legnagyobb cégei részesedni akarnak ebből a forgalomból: az ékszerkereskedelmi láncok mindinkább felfalják a kiskereskedőket.
    
Változó vásárlói szokások

    
Sikerük nem egy pillanat alatt született.  A Tata csoport, amely az ország legnagyobb üzleti konglomerátuma, 1996-ban hozta létre a Taniskot, és hat év múlva majdnem lemondott róla rossz teljesítménye miatt. 2007-től kezdve azonban gyarapodni kezdtek az ékszerkereskedelemből származó bevételek, és a növekedés ma már mintegy évi 40 százalék. A Tanisk és a Gold Plus, amely a Tata második ékszerkereskedelmi vállalkozása, 1,3 milliárd dollárnak megfelelő bevételt szerzett a csoportnak a 2011-12-es pénzügyi évben.
    

A Gitandzsáli Gems nevű gyémántcsiszoló cég, amely 31 ékszerboltot hozott létre, a másik nagy országos szereplő. Indiai eladásai a tavaly decemberig tartó kilenc hónapban 645 millió dollárnyi összeget tettek ki, és a vállalat bevételeinek egyharmadát eredményezték. A Reliance Industries 2007-ben kezdett ékszerrel kereskedni, és megjelentek a regionális láncok és internetes ékszerkereskedők is.
    

Fejlődésük annak a változásnak az eredménye, amely az indiaiak ékszervásárlási szokásaiban végbemegy. Korábban az aranyat, még ha ékszer formájában jelent is meg, elsősorban befektetésnek tekintették. A vásárlók elkeseredetten vitatkoztak az áron, a bazárban élénk alkudozás folyt. Az ékszerkereskedő láncoknak ezzel szemben rögzített áraik vannak.
    

A jövedelmek emelkedésével változnak a vásárlói szokások is. Az ékszerkereskedő láncok üzleteit egyre több olyan nő látogatja, aki kedvtelésből, saját magának vásárol. Jól kereső fiatalok gyakran más városban élnek, mint ahol szüleik családi ékszerésze van, és mivel attól tartanak, hogy a kis üzletekben becsapják őket, inkább a láncok üzleteibe mennek. Ezek a vásárlók bizonyos mértékig még mindig befektetésnek tekintik az ékszert, de már odafigyelnek a tervezésre, és arra is, hogy elég divatos-e.
    
Nem kell lehúzniuk a rolót
    

Az ékszerkereskedő láncok most a kis vidéki városokban igyekeznek terjeszkedni.  A Tanisknak 134 üzlete van, és a következő pénzügyi évben még 45-öt akar megnyitni. Abisek Gupta, a Gitandzsáli stratégiai és befektetési vezetője szerint ígéretes terep minden olyan város, ahol az egy főre jutó éves jövedelem felülmúlja a 2000 dollárt kitevő szintet.
    

A Crisil hitelintézet úgy becsüli, hogy az ékszerkereskedő láncok eddig mintegy 8-13 százalékkal részesedtek az országos forgalomból.  Annak, hogy üzleteikben nem lehet alkudni, van egy hátulütője: az egyezkedés hiánya sokakat visszariaszt a vásárlástól. Kimaradnak egy másik indiai "hagyományból" is, a be nem vallott jövedelmek aranyra változtatásával megvalósuló pénzmosásból. Bejegyzett, tekintélyes vállalatként minden eladásukat könyvelniük kell, és egy új törvény arra is kötelezi őket, hogy feljegyezzék minden olyan vásárló adószámát, aki 9300 dollárnál nagyobb értékben vásárol készpénzért ékszert.
    

"Vásárlókat veszítünk miatta, de betartjuk az előírást" - mondta Szandíp Kulhálli, a Tanisk kiskereskedelmi és marketingfőnöke.
    

Az idei indiai költségvetés tervezete ki akarta terjeszteni az adóztatást a családi ékszerészekre is, előírva nekik, hogy közvetett forgalmi adót fizessenek és nyilvántartást vezessenek az utolsó bokaperecről is. Az ékszerészek erről a szándékról értesülve háromhetes sztrájkot tartottak, és nem teljesen megalapozatlanul azzal érveltek, hogy a szigorú követelmények értelmetlenek egy kaotikus, sok írástudatlan mesterembert foglalkoztató üzletágban. A kormány végül meghátrált.
    

Úgyhogy a bazári kereskedők ha el is veszítik fiatal vásárlóik egy részét, mert elszipkázzák őket az ékszerkereskedelmi láncok, egyelőre nem kényszerülnek arra, hogy lehúzzák a rolót. (MTI)


Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás: