Feljelentést tesz az Együtt a TV2 megvásárlására adott hitel miatt
2015. 12. 16. 17:20
Az Együtt - a Korszakváltó Pártja hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert az gyanítják, hogy az Eximbank jogosulatlanul adott 6,72 milliárd forint hitelt Andrew G. Vajna kormánybiztos cégének az TV2-csoport felvásárlásához.
Szigetvári Viktor pártelnök szerdai, a pénzintézet budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, álláspontjuk szerint állami pénzből, állami hirdetésekkel, strómanokon keresztül próbálják Orbán Viktor miniszterelnök érdekkörébe átjátszani az ország második legnagyobb kereskedelmi televízióját. Hozzátette, beigazolódott korábbi gyanújuk, hogy Andy Vajnát a hivatalosan exporttal és importtal foglalkozó Eximbank támogatja, ami a párt szerint olyan, mintha a kabinet az adófizetők pénzéből adna a kormánybiztosnak.
A politikus kiemelte, hogy az eset érinti a bank tulajdonosát, a külgazdasági és külügyi tárcát is.
Szigetvári Viktor emlékeztetett arra, hogy korábban közérdekű adatigénylést nyújtottak be, mert azt szerették volna elérni, hogy Péterfalvi Attilára, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztériummal adassa ki a bank alapítói határozatát.
A párt fenntartja azt az álláspontját, hogy ezek nyilvános információk, és ha Péterfalvi Attila nem kényszeríti ki az alapítói határozatot, akkor az Együtt pert indít - jelentette ki.
(MTI)
Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Javult a magyarok egészségértése
Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere
A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint
Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten
Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből
Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?
Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot
Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése
Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.