Felmérik a fiatal gazdák helyzetét

Közös kutatást indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fiatal gazdák helyzetének felmérésére.

Azért is fontos, hogy a döntéshozók megfelelő információkkal rendelkezzenek a fiatal gazdák helyzetéről, mert az Európai Unióban már zajlik a 2014-2020-as tervezési időszak vitája - hangsúlyozta Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) tartott, sajtótájékoztatón.

 

Weisz Miklós, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége társelnöke emlékeztetett arra, hogy június végén kötöttek együttműködési megállapodást a KSH-val, ennek keretében indul most az első kutatási projekt.

Laczka Éva, a KSH elnökhelyettese ismertette, hogy a kutatás alapja egyrészt a hivatal adatgyűjtése, másrészt pedig egy online kérdőív is készül, amely abban lép tovább a klasszikus statisztikai összeírásokon, hogy a gazdák jövőbeli terveit is vizsgálja. Weisz Miklós hozzátette, hogy a 36 kérdésből álló kérdőívet az interneten lehet kitölteni október 31-ig; és a kérdőív a VM, a KSH, valamint az AGRYA honlapján is elérhető lesz. Hangsúlyozta: remélik, hogy a projekt végére elkészülő kiadvánnyal a döntéshozóknak is értékes segítséget nyújtanak majd. A felméréshez nem vesznek igénybe pályázati támogatást, azt saját erőből és önkéntes munkával valósítják meg.

 

Laczka Éva tájékoztatott arról, hogy 10 évente teljes körű mezőgazdasági összeírást (ÁMÖ) kell végrehajtani, háromévente pedig reprezentatív felmérést (GSZÖ) készítenek az ágazat helyzetéről minden uniós tagállamban, amelyek alapján viszonylag részletes statisztikai adatok állnak rendelkezésre a fiatal gazdák helyzetéről. 2010-ben volt az utolsó összeírás Magyarországon, ekkor a fiatal gazdálkodók aránya 13,5 százalék volt, amely számszerűen több mint 76.000 olyan gazdaságot jelent az országban, ahol 40 év alattiak gazdálkodtak. Hozzáfűzte: a fiatal gazdák támogatása azért is fontos, mert a termelők átlagéletkora 56 év Magyarországon.

Czerván György a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarországon nagyon alacsony a 40 év alatti gazdák aránya, és az EU-ban sem jobb a helyzet. Ha nem történik fordulat, akkor néhány év múlva nem lesz, aki a traktorra felüljön, vagy az állatokat ellássa, ezért a 10 évre szóló Nemzeti Vidékstratégiában is kiemelt helyen szerepel a fiatal gazdák támogatása. A 2007-2013-as pénzügyi időszakban háromszor - 2007-ben, 2009-ben és 2012 augusztusában - hirdették meg a fiatal gazdák támogatására szóló pályázatokat, összesen 29 milliárd forintos keretösszeggel - emlékeztetett az államtitkár. Kifejtette, hogy az első két kiírásra közel 9.000 fiatal gazda nyújtott be pályázatot, és 2.400-an nyertek támogatást. Az idei kiírás keretösszege 4 milliárd forint, a beérkezett mintegy 3.300 pályázat elbírálása még zajlik.

Czerván György kiemelte, hogy a kormány döntését követően folyamatban van a jelenleg is működő Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogram átalakítása (kibővítése), amelynek keretében az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) induló támogatásban nem részesülő, pályakezdő fiatal gazdák kedvezményes hitelt igényelhetnek, legfeljebb 40.000 euró támogatástartalommal. A felvehető hitel szabad-felhasználású, amely akár termőföldvásárláshoz is igénybe vehető. A hitel összege maximum 50 millió forint, futamideje legfeljebb 15 év, azon belül a türelmi idő maximum 3 év lehet. A VM ez irányú módosítási kérelmét már benyújtotta az Európai Bizottsághoz, elfogadását követően a hitelprogram a kibővített új feltételekkel lesz elérhető.

Az államtitkár a 2014-2020 közötti támogatásokról elmondta, Magyarország kedvezőnek tartja, hogy az új EMVA tervezetben továbbra is célterületnek tekintik a fiatal mezőgazdasági termelőket. Az őket segítő intézkedésen túl, ami akár 70 ezer eurós támogatást is jelenthet gazdánként, a fiatal gazdákra vonatkozó tematikus alprogram lehetőségét is meg kívánja teremti a Bizottság.

Czerván György kifejtette, hogy Magyarország új elemként üdvözli a közvetlen támogatások között, a fiatal gazdák kiegészítő támogatását, mely lehetőséget biztosít a mezőgazdaság korösszetételének javítására. A Bizottság javaslata alapján a tagállam a közvetlen támogatási forrásának legfeljebb 2%-át különítheti el fiatal gazdálkodók többlettámogatására. A teljes keret kihasználhatósága érdekében Magyarország kezdeményezte, hogy a Bizottság emelje meg a többlettámogatásra megállapított 25 hektáros támogatási felső határt. Magyarország továbbá szeretné bővíteni a kedvezményezettek körét azzal, hogy a támogatás ne csak a pályakezdő, hanem minden 40 év alatti gazda számára elérhető legyen. (Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)


Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért

Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a túlárazott lakásokat ezért egyre nehezebb eladni, és az alkuk is egyre nőnek.
2026. 10. 14. 04:30
Megosztás:

Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak

Rohamtempóban növelik részesedésüket a kínai autómárkák a magyarországi és európai autópiacon. A látványos növekedés és a kedvező beszerzési listaárak mellett ugyanakkor a vállalati flottakezelők számára a három-négy éves teljes üzemeltetési költség, az alkatrészellátás és a maradványérték is döntő szempont.
2026. 10. 14. 04:00
Megosztás:

Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről

Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és fiatalok. A 14–19 éves korosztály jelentős részét érintik a lelki nehézségek – derül ki az IDEA Intézet, az UNICEF Magyarország és az NN Biztosító megbízásából készített országosan reprezentatív kutatásából.
2026. 10. 14. 03:00
Megosztás:

Országos MI oktatási programot indít a Bosch középiskolásoknak

Országos programot indított a középiskolásoknak a magyarországi Bosch csoport a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásáról, az idei tanévben 20 középiskolában mintegy 800 diák elméleti és gyakorlati oktatását tervezik - közölte a technológiai világcég magyarországi érdekeltsége kedden az MTI-vel.
2026. 10. 14. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt időszakban azonban változtak a számlázás egyes szabályai, miközben a befizetésre több kényelmes lehetőség is rendelkezésre áll. Fontos tudni, kit érintett a kötelező elektronikus átállás, és mire kell figyelnie annak, aki továbbra is ragaszkodik a papírhoz.
2026. 10. 14. 02:00
Megosztás:

V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak

A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvatosak maradtak.
2026. 10. 14. 01:30
Megosztás:

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi pénzügyeket is meghatározza: mikor rendezhetjük a számlákat, mikorra tervezzük a nagyobb kiadásokat, és kell-e otthon várnunk a kézbesítőt.
2026. 10. 14. 01:00
Megosztás:

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
2026. 10. 14. 00:30
Megosztás:

Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás: