Felnőtt korban allergiát okozhat a szennyezett bébiétel

Akut tüneteket nem okoz a rákkeltő növényvédőszerrel szennyezett bébiétel, azonban kumulálódhat a hatása és felnőtt korban még allergia kialakulásához is hozzájárulhat - mondta Tóthné Lippai Edit, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója az MTI-nek.

Tóthné Lippai Edit tájékoztatása szerint nagyon nagy mennyiséget kell elfogyasztani az áruházpolcokról leszedetett, szennyezett bébiételből ahhoz, hogy hasmenést okozzon, ez a babáknál nem releváns, hiszen nem tudnak sokat elfogyasztani belőle. Aki azonban közülük érzékeny, annál a kisebb mennyiség is okozhat hasmenést.

 

A bébiételben talált szerrel az a probléma, hogy a rákkeltő hatása a tudomány jelenlegi álláspontja szerint ismert hosszú távra , ha tehát valaki hosszasan fogyaszt belőle, felnőtt korban jelentkezhet a hatása, akkor hajlamosabb lehet az allergiára is - hívta fel a figyelmet a szakember.

 

Az MTI kedden adott hírt arról, hogy a Tesco-ban a tavaszi szlovák eredetű, OVKO márkájú, Novofruct előállítású bébi desszertben 0,027 mg/kg kaptán növényvédőszer-hatóanyagot mértek, holott a bébiételek a hatályos jogszabályok szerint egyáltalán nem tartalmazhatnak növényvédőszer-maradékot. Azóta további, több mint tíz, almát tartalmazó, szintén a szlovák Novofruct által készített, OVKO márkájú bébiétel termékben is kimutatták a szennyezettséget.

 

Pedig a bébiételeket elvileg bioalmából szokták készíteni, ezért a szlovák hatóságnak is lehet majd dolga az ügyben - vélekedett a szakember. Az országban tavaly november óta lévő Novofruct terméken nem volt gyártási szám, nem fogyott kellőképpen, ezért akcióban kínálták, a Tesco jelenleg vizsgálja, mennyi fogyott belőle - mondta Tóthné Lippai Edit. Hozzátette: a tavaszi fokozott, kiemelt ellenőrzésük során körülbelül 50 ezer üveget szedettek le a Tesco polcairól.

 

Mivel ilyen esetben a forgalmazó is felelős, a Tesco milliós nagyságrendű bírságra számíthat - hangsúlyozta az MgSzH igazgatója. A Tesco az ügyben közölte, hogy visszatéríti a növényvédőszerrel szennyezett bébitápszerek árát és mivel a gyártó más, almát tartalmazó termékében is találtak szennyeződést, ezért az áruházlánc azokat is visszavonta a forgalomból.

 

A közlemény szerint mivel az április 6-án kézhez vett hatósági jelentésből kiderült: a vizsgálatok szerint további almát tartalmazó OVKO gyümölcstermékekben is található vegyi szennyeződés, azokat a Tesco végleg bevonta a forgalomból. A fent említett OVKO termékeket bármely Tesco áruház vevőszolgálatán leadhatják a vásárlók, visszakapják azok árát.

Minden eddiginél többen csatlakoztak idén a Modern Gyárak Éjszakájához

Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üzemében.
2025. 11. 15. 17:00
Megosztás:

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül

Amikor azt mondjuk: külföldi casino, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy online platformok használata gyakran „szürke zónának” számít.
2025. 11. 15. 07:59
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás:

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat.
2025. 11. 15. 06:00
Megosztás:

A Kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A Kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben! A Kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést.
2025. 11. 15. 05:00
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását. A kiskereskedelmi lánc komplex vállaláscsomaggal élt a GVH irányába, melynek eredményeként tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza. A vállalások eredményeként élénkülhet az árverseny a kiskereskedelmi piacon, ami elősegítheti az árak csökkenését, illetve erősödhetnek az Árfigyelő rendszer ármérséklő hatásai is.
2025. 11. 15. 04:00
Megosztás:

Elindult a VOSZ MultiMentor program

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elindította a VOSZ MultiMentor programot, amelynek célja, hogy összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel, és segítse őket, hogy beléphessenek a nemzetközi beszállítói láncokba - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 11. 15. 03:00
Megosztás:

A szlovén GDP 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Szlovénia hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben a harmadik negyedévben, ami érezhető gyorsulást jelent az év első feléhez képest - közölte pénteken a szlovén statisztikai hivatal első gyorsbecslése alapján. A naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos éves és 0,8 százalékos negyedéves növekedést mutatnak.
2025. 11. 15. 02:00
Megosztás:

Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre

Egyre több magyar exportőrt és importőrt érint a világgazdaságban erősödő és gyorsuló protekcionizmus. Az egyes országok által egyoldalúan bevezetett többletvámok, kereskedelempolitikai intézkedések (például antidömping intézkedések) és egyéb lépések (mint például a karbonvám bevezetése) alapjaiban változtatják meg a nemzetközi kereskedelem feltételeit. Ezért a magyar vállalatoknak a versenyképességük megtartása érdekében növelni kell alkalmazkodó képességüket és rugalmasságukat, hogy megfelelően és gyorsan tudjanak reagálni a világgazdasági kihívásokra – figyelmeztetnek az EY szakértői.
2025. 11. 15. 01:00
Megosztás:

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak - jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a XI. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Siófokon.
2025. 11. 15. 00:05
Megosztás:

10 122 134 dollárnyi XRP letétmozgás spekulációt váltott ki: a Ripple nem érintett?

Újabb zavart keltett az XRP közösségben egy sor <a href="https://x.com/alxwilkerson/status/1987914101889311100" target="_blank">szokatlan letéti tranzakció</a>, amely a héten jelent meg a főkönyvben.
2025. 11. 14. 23:30
Megosztás: