Felsőoktatási felvételik - Egy kis statisztika: kik, hová, hányan?

Körülbelül ugyanannyian szeretnének a felsőoktatásban továbbtanulni az idén, mint egy éve: a mostani 141 ezer jelentkező nagy része az alapképzést, a legtöbbjük az államilag támogatott képzési formát választotta. Többen céloztak meg felsőfokú szakképzést és nőtt az e-felvételizők aránya is. A ponthatárokat csütörtökön hozzák nyilvánosságra, az idén is lesz "Pont ott Parti" a Millenárison.

A felvi.hu oldalon a jelentkezők számáról szóló elemzésben felidézték, hogy 2010-ben ugrásszerű növekedés volt tapasztalható a felsőoktatásba jelentkezők számában, és akkor az egy évvel korábbinál csaknem 13 ezerrel többen adták be jelentkezésüket, amelyek száma összesen így elérte a 140 ezret. Az idén folytatódott a növekvő tendencia, de üteme lassult, mindössze néhány százzal több jelentkezőt vonzottak az egyetemek, főiskolák képzései. A felvételizők 68 százaléka - több mint 95 ezer jelentkező - alapszakos képzést jelölt meg első helyen, ez 1300 fős csökkenést jelent a tavalyihoz képest. Nőtt azonban a mesterképzésre és a felsőfokú szakképzésre jelentkezők száma, igaz, nem kiugróan.

 

Mesterképzést a felvételizők csaknem 20 százaléka, azaz 25.500-an választottak, felsőfokú szakképzésre pedig valamivel több mint 8800-an adták be a jelentkezésüket. A mesterképzés esetében így 1400-zal több a jelentkező a tavalyihoz képest, a felsőfokú szakképzést pedig körülbelül 350-nel többen jelöltek meg első helyen. Egységes, osztatlan képzést közel annyian választottak, mint egy évvel korábban: 10.500-an célozták meg ezt a képzési szintet. A jelentkezők nagy része (44 százaléka) három helyet jelölt meg felvételi kérelmében; ennél kevesebb, egy vagy két jelentkezést körülbelül minden negyedik felvételiző nyújtott be.

 

A tíznél több kérelmet beadók száma nem éri el az 1 százalékot, az idei "csúcstartó" 40 helyet jelölt meg jelentkezési lapján. Általános tendencia a nők túlsúlya a felsőoktatásba jelentkezők - és az abban részt vevő hallgatók - között, a helyzet az idén sem változott, a női felvételizők aránya több mint tíz százalékkal meghaladja a férfiakét. A női többség elsősorban az egységes, osztatlan képzéseken, a mesterképzéseken, valamint a felsőfokú szakképzéseken jelentős - ezeken a képzési szinteken az elsőhelyes jelentkezők között hatvan százalék feletti a nők részaránya.

 

Lényegesen nagyobbak a különbségek az egyes képzési területek jelentkezőinek nemi megoszlásában: a "legférfiasabb" terület az informatika és a műszaki, ezek 80-90 százalékos férfi elsőhelyes jelentkezői arányukkal megelőzik a nemzetvédelmi és katonai képzést is. A legnagyobb arányú női többség a pedagógusképzést (81,1 százalék), az orvos- és egészségtudományi (78,8 százalék), a bölcsészettudományi (74 százalék), a társadalomtudományi (69,9) és az összességében kis létszámú művészetközvetítés (66,2 százalék) képzési területet jellemzi.

 

A legtöbben nappali munkarenden kezdenék meg tanulmányaikat 2011 szeptemberében - az összes jelentkező 71,8 százaléka ilyen képzésre adta be elsőhelyes jelentkezését. Levelező munkarendre az elsőhelyes jelentkezések mintegy egynegyede érkezett, az esti, valamint a távoktatás munkarend elsőhelyes jelentkezéseinek aránya együttesen sem érte el a 2 százalékot. A 2011-es általános eljárásban jelentkezők átlagéletkora 22,5 év. A képzési területek "versenyében" az idén is a gazdaságtudományok vitték el a pálmát, csaknem minden ötödik jelentkező ilyen képzést jelölt meg első helyen. Tíz százalék feletti a műszaki, valamint a bölcsészettudomány képzési terület részesedése is. Az államilag támogatott képzésekre jelentkezők aránya nagyjából megfelel a tavaly megfigyelhetőnek, az elsőhelyes jelentkezések több mint 87 százaléka államilag támogatott helyre irányul.

 

Az idén fordult elő először, hogy többen adták be elektronikusan a felvételi jelentkezésüket, mint hagyományos formában; az e-felvételit több mint 81 ezren használták, jelentkezési lapot pedig 60 ezren töltöttek ki. A ponthatárokat csütörtök este hozzák nyilvánosságra, a felvi.hu legújabb alkalmazásaként július 21-én estétől a Facebookon is megjelentetik a ponthatárokat. Az idén is lesz Budapesten, a Millenárison "Pont Ott Parti". A programok már délután 4 órakor elkezdődnek, koncertek és előadások várják az érdeklődőket, a pontokat este 8-tól óriáskivetítőkön teszik közzé. A küszöbponthatár 200 pont, az államilag támogatott felvehető keretszám alapképzésben 53.450 lesz, mesterképzésre 19.600 hallgatót lehet felvenni.

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás:

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás:

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás: