Fennáll a kormányválság veszélye Csehországban

Továbbra is fennáll a kormányválság veszélye Csehországban.

Fennáll a kormányválság veszélye Csehországban

Az elhúzódó belpolitikai probléma lényege, hogy Milos Zeman államfő már több mint két hónapja nem hajlandó leváltani Antonín Stanek szociáldemokrata kulturális minisztert, és a helyére kinevezni Michal Smardát, a párt alelnökét. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) körében ezért erősödnek a hangok, hogy a párt lépjen ki a kormánykoalícióból. Ez a lépés a kabinet bukását eredményezhetné.
   
Andrej Babis miniszterelnök igyekszik semleges maradni, mert egyrészt nem érdeke a kétpárti - ANO mozgalom és a CSSD - kormánykoalíció felbomlása, másrészt pedig az államfővel sem akar nyílt összetűzésbe kerülni.
   
A CSSD elnöksége hétfőn megerősítette, hogy továbbra is követeli Antonín Stanek kulturális miniszter leváltását, és Michal Smarda kinevezését a tárca élére. Az államfő múlt pénteki nyilatkozatát, miszerint július 31-vel meneszti tisztségéből Staneket, a párt elnöksége nem tartja elégségesnek. Smarda miniszteri kinevezését Zeman ugyanis változatlanul elutasítja, illetve nyíltan nem foglal állást.
   
Andrej Babis kormányfő, a nagyobbik koalíciós tag, az ANO mozgalom elnöke, aki váratlanul megjelent a CSSD elnöksége ülésének a kezdetén, kijelentette: a koalíciós projekt sikeres, nem akarja a kormány bukását, s az esetleges előrehozott választás sem oldana meg semmit.
   
A CSSD elnöksége később határozatban felszólította Babist, hogy Zeman államfőnél biztosítsa be a személycsere megvalósítását. Amennyiben ez nem történik meg, Jan Hamácek belügyminiszter, pártelnök felhatalmazást kapott arra, hogy a további tárgyalásokat lefolytassa, és esetleg a CSSD nevében kilépjen a kormányból. Az öt szociáldemokrata miniszter pedig készen áll arra, hogy benyújtsa lemondását. Az ülés után nyilatkozó szociáldemokrata politikusok szerint a helyzet legkésőbb július 31-én megoldódik: vagy elfogadják a CSSD álláspontját, vagy a párt elhagyja a koalíciót.
    

"Nem lehetünk olyan koalíció tagja, amelyben nem mi döntünk minisztereink kinevezéséről vagy visszahívásáról" - mondta Jana Malácová, a párt alelnöke, munkaügyi és népjóléti miniszter újságíróknak.
    

A hatályos szabályok és a szokásjog szerint a koalíciós kormányban a miniszteri posztok betöltése az érintett pártok kizárólagos joga. A kormányfőnek kötelessége a személyi javaslatokat továbbítani az államfőnek, akinek pedig nincs mérlegelési lehetősége. Zeman azonban kihasználja azt, hogy az alkotmányban konkrétan nincs meghatározva, milyen időn belül köteles elfogadni a kormányfő kéréseit, ezért a döntést állandóan halogatja.
   
Pavel Rychetsky, az alkotmánybíróság elnöke két hete a közrádióban kijelentette: az államfő eljárása ellentétes az alkotmánnyal, ezért Csehország az alkotmányos válság szélére került.
   
Milos Zeman köztársasági elnök szóvivője útján közölte, nem kívánja kommentálni a CSSD vezetésének hétfői döntéseit.
    

Az ANO-CSSD kormánykoalíciónak együttesen csak 93 mandátuma (78 és 15) van a 200 tagú képviselőházban, s a kormány csak a kommunisták (15 mandátum) külső támogatásával kapott bizalmat. Andrej Babis nem zárta ki, hogy ha a CSSD elhagyná a koalíciót, akkor akár előrehozott választásra is sor kerülhet. "Megpróbálnák azonban tárgyalni a többi parlamenti párttal. Az előrehozott választást szerintem senki sem akarja" - nyilatkozta a kormányfő.

Hozzászólások

Macron: Franciaországban nincs diktatúra

Emmanuel Macron francia elnök élesen bírálta azokat, akik azt állítják, hogy Franciaországban diktatúra van, és ezzel igazolják a közéletben tapasztalható verbális, illetve a tüntetéseken egyre gyakoribb fizikai erőszakot.
2020. 01. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit királynő is aláírta a halálos ítéletet

A várakozásoknak megfelelően nem változtattak a monetáris politikán az EKB tegnapi ülésén. A stratégiai felülvizsgálattal kapcsolatban is csak kisebb részletek láttak napvilágot.
2020. 01. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, London és Frankfurt egy százalékot meghaladó emelkedéssel fejezte be a napot.
2020. 01. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lép életbe az orosz alkotmánymódosítás, ha leszavazzák

Nem lép életbe az orosz alkotmánymódosítás, ha leszavazzák az országos népszavazáson - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken.
2020. 01. 24. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kelet-Közép-Európa lehet a kulcs az európai autógyártás versenyképességéhez

Kelet-Közép-Európában javíthatnak versenyképességükön a nyugat-európai gépkocsigyártók, amelyek elsősorban a kutatás-fejlesztés (k+f) terén néznek szembe rendkívüli kihívásokkal – derül ki a McKinsey&Company tanácsadó cég legfrissebb tanulmányából. Olyan technológiák bevezetéséről van szó elsősorban, amilyen az önvezetés, a konnektivitás vagy az elektromos meghajtás.
2020. 01. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az olaj emelkedni tudott a nagy esés után, de a félelem továbbra is erős

A WTI márciusi határidős ára 55,9 dollárra nőtt ma hajnalban, miután tegnap reggel jelentős esést produkáltak az amerikai nyersolaj jegyzés árak.
2020. 01. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős pluszban kezdték a pénteket a tőzsdék

Erős emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2020. 01. 24. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyibe kerül 2020-ban egy román autópálya matrica?

Mennyibe kerül 2020-ban egy román autópálya matrica? 1 hetes (7 napos), 1 hónapos (30 napos), negyedéves (90 napos) és éves román autópálya matricák ára 2020-ban.
2020. 01. 24. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja

Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a dán Vestfrost Zrt. új, 4,7 milliárd forintból elkészült csongrádi gyártócsarnokának avatóünnepségén csütörtökön.
2020. 01. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A román államháztartás hiánya elérheti a GDP 4,6-4,8 százalékát

A román költségvetési tanács szerint az idei román államháztartási hiány elérheti a bruttó hazai termék (GDP) 4,6-4,8 százalékát, ami több mint 1 százalékponttal haladja meg a kormány által vállalt deficitet - figyelmeztetett csütörtökön a testület.
2020. 01. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így segíti az EKB a magyar klímacélokat

Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve jól mutatja hazánk elkötelezettségét a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban, amelynek egyik fontos eleme a közlekedés zöldítése, és benne a közösségi közlekedés környezetbarát átalakítása - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Lilyana Pavlovával, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökével csütörtökön, Budapesten folytatott megbeszélésen, amelyről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatta az MTI-t.
2020. 01. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítják a várandós külföldi állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba

Az amerikai kormányzat megszigorítja várandós külföldi állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba - erről adott ki közleményt az amerikai külügyminisztérium csütörtökön, bejelentve egyben a szigorítás szabályait is.
2020. 01. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: december 31. lesz az igazi választóvonal

Nem a jövő péntek, hanem december 31. lesz az igazi választóvonala Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésének - mondta Gálik Zoltán egyetemi docens az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
2020. 01. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törvényerőre emelkedett a Brexit-törvény

Törvényerőre emelkedett csütörtökön a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás, miután a parlament által jóváhagyott egyezményt II. Erzsébet királynő jóváhagyta.
2020. 01. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Skóciában is felbukkanhatott az új koronavírus

Négy embert kezelnek skóciai kórházakban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel.
2020. 01. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zárták a mai kereskedést a vezető tőzsdék

Csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 01. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 4 millió ember hagyta el Ukrajnát egy évtized alatt

Az ukrán kormány csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget és az ideiglenesen megszálltnak tekintett Donyec-medencei területeken élőket nem számítva Ukrajnában jelenleg tényegesen 37,289 millióan élnek, és tíz év alatt jelentősen, 3,8 millióval csökkent lakosság lélekszáma.
2020. 01. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EKB 50 milliárd forint hitelt ad a magyar oktatás fejlesztésére

Az Európai Beruházási Bank (EBB, angolul EIB) 50 milliárd forint (150 millió euró) hitelt nyújt Magyarországnak az oktatási infrastruktúra fejlesztésére, megújítására - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a hitelszerződés aláírását követően.
2020. 01. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban kezdték a napot a tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2020. 01. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Konferenciát rendeznek Európa jövőjéről

A jövő Európájának politikai irányvonalait az állampolgárok határozzák meg - jelentette ki szerdán Brüsszelben Dubravka Suica, az Európai Bizottság alelnöke, aki ismertette az Európa jövőjéről szóló, májusban kezdődő konferencia előkészületeit.
2020. 01. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: