Feszült várakozás a katalán parlament keddi ülése előtt

Feszült várakozás előzi meg Spanyolországban a katalán parlament keddi rendkívüli ülését, amelyen akár Katalónia függetlenségének kinyilvánítása is napirendre kerülhet.

A katalán törvényhozás kedden délután hatkor ül össze, jelenleg ennek egyetlen napirendi pontja Carles Puigdemont katalán elnök felszólalása, amelyben értékeli az aktuális politikai helyzetet.  
    

A katalán elnök eddig nem tett olyan konkrét kijelentést, amely szerint kedden biztosan a parlament elé terjesztenék a függetlenségről szóló nyilatkozatot.
   
A hétfői nap a találgatások jegyében telt, a katalán függetlenségi pártok soraiból különböző nyilatkozatok érkeztek arról, hogy mi történhet majd kedden.
   
Benet Salellas, a szélsőbaloldali Népi Egység (CUP) nevű párt képviselője kijelentette: nyertünk a referendumon, és kedden  érvényesíteni  kell az eredményeket".
   
A politikus szerint nem lenne korrekt "elodázni" a katalán köztársaság kikiáltását, és pártja nem értené meg, ha ezt nem tennék meg kedden.
   
A katalán parlamentben 10 képviselővel rendelkező párt a függetlenséget támogatja, de nem tagja a katalán kormánynak. A spanyol sajtó szerint a CUP nyilatkozatával nyomást akar gyakorolni a kormányzó Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártszövetségre.
    

A két katalán kormánypárt, az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) politikusai viszont jóval árnyaltabban fogalmaztak.
   
Marta Pascal, a PDeCAT képviselője a BBC-nek már egy szimbolikus nyilatkozatról beszélt, míg Sergi Sabria, ERC szóvivője azt mondta: Katalónia népe elnyerte a köztársaság jogát, és az  kedden ölt formát.
   
Ramón Tremosa, a PDeCAT európai parlamenti képviselője az Onda Vasca rádióadónak viszont kifejtette: azt várja, hogy kedden a katalán elnök kihirdeti a függetlenséget, ám annak végrehajtását felfüggesztik a nemzetközi elismerés megszerzéséig, ahogy az történt Szlovénia esetében.
   
A spanyol kormány minden eshetőségre felkészült - erről Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes nyilatkozott a COPE rádiónak, hangsúlyozva, hogy egy katalán függetlenségi nyilatkozat nem marad majd válasz nélkül.
    

"Meg fogjuk akadályozni Katalónia függetlenségét. Meghozzuk a szükséges intézkedéseket. Katalónia elszakadása nem fog megtörténni" - tolmácsolta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szavait Pablo Casado, a spanyol konzervatív Néppárt (PP)  szóvivője, aki összefoglalta a kormánypárt vezetőtestületének hétfői ülésén elhangzottakat.
   
Pedro Sánchez, a spanyol parlament legnagyobb ellenzéki erejének Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) Barcelonában tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: támogatják a jogállam válaszát egy esetleges katalán függetlenségi nyilatkozattal szemben. Egyúttal kérte a katalán elnököt, térjen vissza a törvényesség útjára, mert szerinte van még idő a párbeszédre.
   
Albert Rivera, a katalán parlament legnagyobb ellenzéki frakcióját adó Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt elnöke sürgette a spanyol kormányt, hogy alkalmazza az alkotmány 155-ös cikkelyét (amely lehetőséget ad a Katalónia feletti ellenőrzésre), és írjon ki előrehozott választásokat az autonóm régióban. Óvatlanságnak nevezte nem fellépni egy lehetséges függetlenségi nyilatkozattal szemben.
   
Pablo Echenique, a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) szervezeti titkára hétfői megszólalásában egy új népszavazást követelt, ezúttal az állammal egyeztetve, mint az egyetlen lehetséges utat az ország egységének megőrzéséhez. Hibának nevezte a katalán függetlenség kinyilvánítását, és bírálta a spanyol kormányt, amiért nem tárgyalt a katalán kormánnyal.
   
Az elmúlt hetekben a katalán függetlenségi tüntetéseket szervező Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű civil politikai szervezet kedd délutánra ismét megmozdulásra hívta az elszakadás híveit, ezúttal a katalán parlament épületéhez, hogy kifejezzék a katalán kormány támogatását az ülés idején.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: