Fidesz - a földvásárlási moratórium ügyében is összevissza beszél a kormány
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke arra reagálva nyilatkozott az MTI-nek, hogy hétfőn szakmai egyeztetést kezdett az agrártárca az ágazat szakmai és érdekképviseleti szervezeteivel a moratórium meghosszabbítására vonatkozó beadvány tartalmáról.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Érdekegyeztető Tanács (FÖVÉT) első ülése utáni sajtótájékoztatón Gráf József agrárminiszter közölte: az anyagot a szakmai és érdekképviseleti szervezeteknek jövő hét szerdáig, a FÖVÉT következő üléséig kell véleményezniük, s ezt követően küldi el a dokumentumot a minisztérium az unió illetékeseinek, hogy megkezdődhessen az EU-ban is a magyar kérésről a szakmai egyeztetés.
Font Sándor ezzel kapcsolatban kifejtette: meglepve vették tudomásul, hogy a most leköszönő kormány még a regnálása alatt be szeretné nyújtani az unióhoz a kérelmet, annak ellenére, hogy Gráf József a mezőgazdasági bizottság decemberi ülésén személyesen közölte, hogy a moratórium meghosszabbítását kezdeményező okiratot nem ők fogják benyújtani, de minden szakmai előkészületet megtesznek.
A Fidesz nem érti, mi változhatott meg azóta, és sajnálja, hogy kampánytéma lett ez az ügy - mondta. Font Sándor rámutatott arra is, hogy 2011 első félévében Magyarország tölti be az unió soros elnöki tisztét, és közismert, hogy az elnöklő tagállamnak nagyobb mozgástere van a különféle kérdések rendezésében, ezért jó lenne akkorra kitolni a moratórium meghosszabbítása kérdésnek a megtárgyalását.