Fidesz-KDNP - személyi és szervezeti döntési moratóriumot a HM-nél!

A Fidesz-KDNP felszólította a honvédelmi vezetést, hogy az elkövetkező hetekben már ne hozzon személyi kinevezésekről, szervezeti változásokról szóló döntést, egy új, polgári kormányzat ugyanis "különös gonddal" fogja ezeket kivizsgálni. (MTI)

Simicskó István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte azt is, ismételten felszólítják Szekeres Imre honvédelmi minisztert, mondjon le tárcavezetői pozíciójáról. Más országokban sokkal kisebb botrányok esetén is lemondanak miniszterek - jegyezte meg.

 

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke indoklásképpen kifejtette: a Honvédelmi Minisztérium (HM) körüli maffiagyanúról, korrupciós ügyletekről szóló hírek láttak napvilágot az elmúlt napokban, őrizetbe vettek két tábornokot, két ezredest, a Katonai Biztonsági Hivatal biztonsági igazgatóját pedig felfüggesztették munkaviszonyából.

 

"A magyar történelemben ilyen botrány Honvédelmi Minisztérium háza táján még nem volt" - fogalmazott, hozzátéve: ennek a tárcának az irányítása is kudarcot vallott. A politikus úgy vélte, nemcsak a közállapotokat rombolják tovább a HM korrupciógyanús ügyletei, hanem Magyarország biztonságát és nemzetközi megítélését a szövetségesei részéről.

 

Morális válság mélypontjára került a honvédelmi tárca - jelentette ki. Simicskó István szerint ilyen helyzetben nem szerencsés, ha a HM-nél "még esetlegesen azon törik a fejüket", hogyan lehet különböző fontos beosztásokba kinevezni embereket, vagy hogyan lehet összevonni háttérintézményeket, végrehajtani szervezeti változásokat.

 

Ezért a Fidesz-KDNP felhívja a honvédelmi vezetés figyelmét, hogy ne hozzon ilyen irányú lépéseket az elkövetkezendő néhány hétben. A HM múlt hét szerdán közölte az MTI-vel, hogy a honvédelmi miniszter azonnal felfüggesztette hivatalukból azokat a katonákat, akik ellen vesztegetési ügyben nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, a vezérkari főnök kezdeményezésére pedig hivatásos katonai jogviszonyuk megszüntetéséért méltatlansági eljárás indult.

 

A HM ezt azzal kapcsolatban tudatta, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség bejelentette: vesztegetés miatt nyomoznak, amely érinti a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot. A Fidesz pénteken azonnali lemondásra szólította fel Szekeres Imrét; az ellenzéki párt szerint ugyanis megdöbbentő és elképesztő mindaz, ami a tárca környékén történik.

 

A kormány, a honvédelmi tárca és az MSZP szerint azonban nem indokolt lemondania Szekeres Imrének. A szaktárca közleménye szerint a miniszter vállalja a politikai felelősséget azért, hogy "minden erőfeszítés ellenére akadt néhány személy a szervezeten belül, akik saját érdekeiket szem előtt tartva, esküjüket semmibe véve, törvénybe ütköző cselekményeket követtek el".

Donald Trump szerint egy teljes civilizáció pusztulhat el

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.
2026. 04. 07. 20:30
Megosztás:

CME újabb kriptotermékekkel bővít: érkeznek az AVAX- és SUI-határidős ügyletek

A Chicago Mercantile Exchange (CME) tovább mélyíti jelenlétét a kriptoderivatívák piacán: a tőzsde bejelentette, hogy az Avalanche (AVAX) és a Sui (SUI) tokenekhez kötött határidős kontraktusok elindítását tervezi. A lépés jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a feltörekvő digitális eszközök iránt – méghozzá szabályozott, hagyományos pénzügyi keretek között.
2026. 04. 07. 20:00
Megosztás:

A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát

Szerdán Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte Alena Schillerová pénzügyminiszter kedden Prágában.
2026. 04. 07. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 07. 19:00
Megosztás:

Folytatódik a balatoni vasútállomások megújítása

A balatoni vasútállomások felújítása érdekében indított közbeszerzési eljáráson hét állomás, illetve megállóhely esetében történt eredményhirdetés kedden. A programban összesen 26 balatoni állomás épülete és közvetlen környezete újulhat meg, így az utasok kényelmesebb, korszerűbb és akadálymentes állomásokat vehetnek igénybe - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
2026. 04. 07. 18:30
Megosztás:

Magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Mint ismert, február 28-án az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Iránnal szemben. Válaszlépésként Irán a környező államokra mért légi- és rakétacsapásokat. A konfliktus miatt több millió ember került veszélybe. Sajtóértesülések szerint csak az Egyesült Arab Emírségekben („UAE”) több mint 2500-an regisztráltak konzuli védelemre, azonban becsléseink szerint ennél jelentősen több turista, átutazó vagy éppen kint élő vállalkozó érezheti magát veszélyben. Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés így már hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.
2026. 04. 07. 18:00
Megosztás:

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

Az iráni háborús feszültség és az ebből adódó energiaár-növekedés jelentős hatással van a globális ellátási láncokra. Az olcsó távol-keleti import, különösen a kisebb, gyakran rendelt csomagok kerülhetnek nehezebb helyzetbe. Rövid távon ez inflációt idézhet elő, de közben felértékelheti a hazai e-kereskedők szerepét a piacon.
2026. 04. 07. 17:30
Megosztás:

Új diagnosztikai berendezések érkeztek a szentesi kórházba

Új diagnosztikai berendezésekkel, egy korszerű, 128 szeletes CT-vel és egy csúcstechnológiás digitális mammográffal bővült a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centruma - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-t.
2026. 04. 07. 16:00
Megosztás:

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Új kommunikációs és edukációs kezdeményezést indított az Európai Adatvédelmi Testület 2026-ban, amelynek célja a kiskorúak adatvédelmi tudatosságának növelése. A technológiai fejlődés és a közösségi média térnyerése miatt a gyermekek személyes adatai minden eddiginél nagyobb veszélynek vannak kitéve. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász szerint a hazai és európai joggyakorlat is egyre szigorúbban lép fel a gyermekek digitális biztonsága érdekében.
2026. 04. 07. 15:30
Megosztás:

Szenátusi döntés rázta fel a piacot: miért tekintik sokan hatalmas győzelemnek az XRP számára?

Komoly visszhangot váltott ki a kriptopiacon az a friss amerikai szenátusi döntés, amely 2030-ig korlátozza a Federal Reserve lakossági CBDC-jének (jegybanki digitális valuta) bevezetését. A fejleményt az XRP-közösség és több piaci szereplő is kifejezetten pozitívan fogadta, mivel szerintük a döntés nagyobb teret nyithat a magánszektorból érkező digitális fizetési megoldások előtt.
2026. 04. 07. 15:00
Megosztás:

Alapjaiban alakul át az uniós vámrendszer: számos céget érint majd a reform

Az Európai Unió vámrendszere olyan jelentős változás előtt áll, amire az elmúlt 50 évben nem volt példa, miután a Tanács és az Európai Parlament megállapodott az uniós vámügyi keretrendszer átfogó reformjáról. A változások minden importáló vagy exportáló vállalat működésére érdemi hatást fognak gyakorolni, mivel alapjaiban alakítják majd át az áruk behozatalának és kivitelének folyamatát az egész EU-ban – hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.
2026. 04. 07. 14:30
Megosztás:

KPMG: eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék

Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.
2026. 04. 07. 14:00
Megosztás:

Pi Network mérföldkőhöz ért: megérkeztek az első validátori jutalmak, de a közösség továbbra is elégedetlen

Fontos fejleményt jelentett be a Pi Network: a projekt lezárta az első validátori jutalomkiosztási kört, miközben több mint 526 millió hitelesítési feladat teljesült világszerte. Bár ez papíron komoly előrelépésnek számít a hálózat decentralizált működése szempontjából, a Pi közösség jelentős része továbbra sem ünnepel – sok felhasználó ugyanis még mindig a tokenmigrációkra vár, miközben a PI árfolyama történelmi csúcsa óta több mint 94%-ot zuhant.
2026. 04. 07. 13:30
Megosztás:

Mi történhet ma éjjel a háborúban? Trump fenyegetése

Trump ismét hangsúlyozta, hogy ma éjjel (szerda hajnali 3:00 CET / magyar idő szerint) lejár a „határidő”, amelyig Iránnak meg kell nyitnia a Hormuzi-szorost — ellenkező esetben azzal fenyegetőzik, hogy elpusztítja az ország energetikai infrastruktúráját. Ugyanakkor hozzátette, hogy a tárgyalások „jól haladnak”, és szeretne megállapodást elérni — a piac ezt klasszikus tárgyalási taktikaként értelmezi.
2026. 04. 07. 13:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ekbe ömlik vissza a tőke

Újra élénkül a befektetői étvágy a Bitcoin iránt: az amerikai spot Bitcoin ETF-ek hétfőn több mint hat hét óta a legerősebb napi tőkebeáramlást produkálták. Bár a friss intézményi kereslet egyértelműen pozitív jel a piac számára, a makrogazdasági és geopolitikai kockázatok továbbra is korlátozhatják a BTC árfolyamának tartós emelkedését.
2026. 04. 07. 12:30
Megosztás:

Nehéz piaci környezetben is erősödni tudott az MBH Bank az agrárfinanszírozásban

A kihívásokkal teli piaci és termelési környezet ellenére 2025-ben tovább erősítette pozícióját az MBH Bank az agrárfinanszírozásban. Bár az ágazat teljesítménye egyes területeken valamelyest mérséklődött tavaly, a hitelintézet erősíteni tudta pozícióit: mezőgazdasági és élelmiszeripari hitelállománya majdnem 2 százalékkal bővült, hitelpiaci részesedése pedig 26 százalék fölé emelkedett. A finanszírozási ökoszisztéma is új elemekkel gazdagodott, és az MBH Bank továbbra is elkötelezett, stabil partnerként kívánja támogatni az agrárszektor szereplőit.
2026. 04. 07. 11:30
Megosztás:

Tovább emelkedtek az üzemanyagárak Horvátországban

A horvát kormány döntése alapján ismét emelkedtek a szabályozott üzemanyagárak keddtől: a benzin literenkénti ára négy centtel, a gázolajé 12 centtel nőtt, az új árak két hétig maradnak érvényben.
2026. 04. 07. 11:00
Megosztás:

Több mint 610 ezren már véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget - hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), megjegyezve, hogy már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket.
2026. 04. 07. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők húsvét után?

Kínában a RatingDog szolgáltatószektori BMI márciusban 52,1 pontra csökkent a februári 56,7 pontról. Ezzel a mutató a februári 33 hónapos csúcsáról esett vissza, a várakozásoknál nagyobb értékben.
2026. 04. 07. 10:00
Megosztás:

Múlt héten összességében estek a kötvényhozamok

A múlt hét elején még erősödött a bizalom, miszerint közelebb került a világ az Irán elleni háború lezárásához és a fenyegető olajhiány elkerüléséhez, de ezt a reményt eloszlatta Donald Trump beszéde szerdán, ami után csütörtökön ismét masszív olajár-emelkedés következett. Ennek ellenére végül összességében estek a kötvényhozamok a fejlett piacokon, a tíz éves amerikai hozam 4,4%-ról 4,3% fölé, a német tíz éves 3,05% környékéről 3% alá esett.
2026. 04. 07. 09:30
Megosztás: