Figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn a Malév pilótái

Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtt - közölte az érdekvédelmi szervezet vasárnap az MTI-vel.

Hegedűs Ádám, a Malév kommunikációs vezetője az MTI-nek azt mondta: a munka- és pihenőidő szabályzat, valamint egyéb szociális kérdésekben közeledtek ugyan az álláspontok a Hunalpával, a jövedelemrendszer átalakítását illetően azonban még nem. Hozzátette: az öt, Malévnál működő reprezentatív szakszervezettel már nincs vitája a légitársaságnak a kollektív szerződéssel kapcsolatban.

 

Hegedűs Ádám hangsúlyozta, hogy a sztrájk miatt az utasoknak csak kis késésekre kell számítaniuk, az jelentős fennakadást nem okoz. A szakszervezet szerint is csak kisebb késések várhatóak a Ferihegyről induló Malév járatoknál a sztrájk időpontjának tudatos megválasztása miatt. A Hunalpa a közleményben azzal indokolja a sztrájkot, hogy nem vezettek eredményre a munkáltatóval a kollektív szerződésről folytatott tárgyalások. "A figyelmeztető sztrájk és a demonstráció célja, hogy ismételten felhívja a közvélemény és a felelős döntéshozók figyelmét a Malévnél uralkodó, tarthatatlan munkáltatói magatartásra, a nyilvánosság szándékos félrevezetésre" - áll a szakszervezet közleményében.

 

Hangsúlyozzák, hogy a Hunalpa nem a pilóták bérének emelése érdekében kezdeményezte az egyeztető tárgyalásokat, hanem a Malév vezérigazgatója által bevezetett intézkedésre reagálva, amely - az addig folyamatban levő kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalásokat megszakítva - 2010 szeptember elsejétől egyoldalúan 20 százalékkal csökkentette a pilóták jövedelmét. Ezzel a lépésével a vezérigazgató súlyosan veszélyezteti a Malév jövőjének rendezésére irányuló törekvések sikerességét - írták a közleményben. Az egyeztető tárgyalások másik lényeges pontja a Hunalpa közlése szerint a munka-, és pihenőidő szabályzat kollektív szerződésben való rögzítése, amely megszüntetné a jelenleg fennálló törvénysértő munkáltatói gyakorlatot.

 

A pilótákat képviselő Hunalpa hétfőn azt közölte: egyeztetést kezdeményez a Malév Zrt.-vel a kollektív szerződésről, s amennyiben a tárgyalások hét napon belül nem vezetnek eredményre, a szervezet szeptember 15-én 10 órától határozatlan idejű munkabeszüntetést kezdeményez. A közleményben emlékeztettek, hogy jelenleg nincs érvényes kollektív szerződés, az annak megkötésére irányuló korábbi tárgyalások megszakadtak. A Malév ezzel kapcsolatban akkor azt közölte: a vállalat hetek óta folyamatosan tárgyal a KSZ megkötése érdekében, a pilóták képviselőivel pedig a múlt héten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is tárgyalt. (MTI)


A Geely Holding eladásainak több mint fele már elektrifikált jármű volt az idei első negyedévben

A kínai Zhejiang Geely Holding Group (Geely Holding) autóipari portfóliómárkáinak 2026. első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az elektrifikált járművek az összes eladás 52,4 százalékát tették ki - tájékoztatta a Geely Auto Central and Eastren Europe az MTI-t közleményben kedden.
2026. 05. 20. 04:30
Megosztás:

Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
2026. 05. 20. 04:00
Megosztás:

Tiszta lap a közbeszerzésekben: Újra versenyhelyzetre és decentralizációra készülhetnek a magyar vállalkozások

Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak nyerteseivé, amelyek időben felkészülnek a szigorú, de átláthatóbb szabályrendszerre.
2026. 05. 20. 03:30
Megosztás:

Csaknem kétmilliárd forintról döntött az MKIK mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 66 új kérelmet vett nyilvántartásba az idén az első negyedévben, ezekben a felek több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg; végül az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló TSZSZ 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg - közölte az MKIK kedden az MTI-vel.
2026. 05. 20. 03:00
Megosztás:

Íme a trükk, amitől 10-szeres lesz a paradicsomod!

A fürtös cherry paradicsom sok kertben úgy viselkedik, mint egy kiszámíthatatlan aranybánya: néha ontja a termést, máskor pedig csak virágzik, de alig köt. A titok sokszor nem a több locsolásban vagy a még erősebb tápoldatban rejlik, hanem néhány kevésbé ismert, de látványos eredményt hozó termesztési fogásban.
2026. 05. 20. 02:00
Megosztás:

A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad

A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az állam, a társadalom és a politika az időskorról, a munkáról, a szolidaritásról és az egyéni felelősségről. Az öregségi nyugdíj ma természetesnek tűnő intézmény, de hosszú út vezetett odáig, hogy a munkában eltöltött évtizedek után az állampolgár rendszeres ellátásra számíthasson.
2026. 05. 20. 01:00
Megosztás:

Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re

Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is ajánlatot tehet a részesedés megvásárlására - közölte Zorana Mihajlovic volt energiaügyi miniszter kedden.
2026. 05. 20. 00:30
Megosztás:

A NATO-nak nincs terve a Hormuzi-szorosra vonatkozóan, de fontolgatja

A NATO nem készített tervet esetleges hozzájárulására az Irán által blokád alá vett Hormuzi-szoroson keresztül a hajózás biztonságát szavatolni célzó művelethez, de fontolgatja - közölte a NATO európai erőinek főparancsnoka, Alexus Grynkewich tábornok Brüsszelben kedden.
2026. 05. 19. 23:30
Megosztás:

Brit külügyminiszter: globális élelmiszerválság fenyeget a Hormuzi-szoros lezárása miatt

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint globális élelmiszerválságot okozhat a Hormuzi-szoros lezárása.
2026. 05. 19. 23:00
Megosztás:

Bajnokok Ligája - A Budapest Airport készül a repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésére

A Budapest Airport a hatóságokkal és az illetékes szervezetekkel közösen hónapok óta készül az UEFA Bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, az 1. terminál az esemény idején teljes értékű terminálként üzemel majd, a rendezvény időszakában valamennyi érintett szervezet megerősített létszámmal, teljes kapacitással működik - közölte a Budapest Airport kedden az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 19. 22:30
Megosztás:

Zcash: lezárult a SEC-vizsgálat, miközben a Foundation 36,7 millió dolláros tartalékkal lépett tovább

A Zcash Foundation az első negyedéves jelentésében fontos mérföldkövekről számolt be: az amerikai SEC lezárta a szervezet ellen indított vizsgálatát, a hálózat működése az Electric Coin Company körüli zavarok ellenére is stabil maradt, a kincstár pedig továbbra is jelentős likvid tartalékkal rendelkezik. A privacy coin szektor számára ez különösen fontos fejlemény, hiszen az adatvédelmi fókuszú kriptovaluták továbbra is fokozott szabályozói és tőzsdei figyelem alatt állnak.
2026. 05. 19. 21:30
Megosztás:

Lízingszövetség: folytatódott a lízingpiac bővülése az első negyedévben

Folytatódott a lízingpiac bővülése 2026. első negyedévében, az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett - közölte az MTI-vel kedden a Lízingszövetség.
2026. 05. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 19. 20:00
Megosztás:

Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
2026. 05. 19. 19:30
Megosztás:

A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás:

Erősíti együttműködését a hazai termelőkkel a Kifli.hu

Bővíti magyar partneri hálózatát és tovább növeli a friss, helyi termékek kínálatát a Kifli.hu a következő években - mondta az online szupermarket ügyvezető igazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 05. 19. 18:30
Megosztás:

Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
2026. 05. 19. 18:00
Megosztás:

Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?

Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
2026. 05. 19. 17:30
Megosztás:

A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás:

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla: átalakuló fizetési szokások a magyar lakosság körében

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.
2026. 05. 19. 16:30
Megosztás: