Finanszírozási kockázatokra figyelmeztet a KT elnöke

A Költségvetési Tanács a növekedési kockázatok mellett finanszírozási kockázatokat is lát a jövő évi költségvetési tervben, mivel az IMF/EU-hitellel a büdzsé bevételeiben ugyan nem számol a gazdasági minisztérium, de a makropálya tervezésében igen. Kovács Árpád szerint amennyiben mégsem születik meg a megállapodás, az több száz milliárd forinttal rontja a költségvetés finanszírozási helyzetét.

A Költségvetési Tanács elnöke az m1 Ma reggel című műsorában kedd reggel a növekedési és finanszírozási kockázatokkal indokolta a kormánynak javasolt alternatív makrogazdasági pálya összeállításának szükségességét. A testület ezért arra kérte a tárcát, hogy készüljenek megfelelő számítások, és Kovács Árpád szerint erre készség mutatkozott.
    

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára később, ugyancsak a műsorban jó, "megfogadandó" tanácsnak nevezte az óvatos költségvetési tervezésre vonatkozó KT-javaslatot. Kovács Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság idei teljesítménye rosszabb lesz a korábban vártnál, így a bázis is alacsonyabb lesz. Hozzátette, hogy 2013 növekedési esélyeit is kedvezőtlenebbnek látják az elemzők a kormánynál, az 1,6 százalékos bővülésnek nagyjából a felét tartják reálisnak.
    

Optimista várakozás mellett készülni kell arra, hogy a helyzet rosszabb lehet, ezért javasolt a tanács az Országvédelmi Alap előirányzatának növelését, amelynek a "kiadási oldalon vannak hatásai" - mondta. A Költségvetési Tanács elnöke kifogásolta azt is, hogy még sok a jogi bizonytalanság, hiányoznak például a Széll Kálmán Terv 2.0 intézkedéseit biztosító egyes jogszabályok. Cséfalvay Zoltán azt hangsúlyozta, hogy az év második felében már megindulhat a növekedés, és a reformok eredményei is beérnek lassan. (MTI)


Kerozinsokk 2026: Végigsöpör a budapesti turizmuson a Hormuzi-válság dominóhatása?

Az AUCTORIS friss stratégiai jelentése szerint a geopolitikai feszültségek, az emelkedő üzemanyagárak, a légitársasági költségnyomás és az utazói bizonytalanság dominóhatása a következő hónapokban Budapest turizmusát és vendéglátását is elérheti. A dokumentum nem összeomlással számol, hanem egy fokozatosan kibontakozó, kezelhető, de komoly felkészülést igénylő átrendeződéssel.
2026. 05. 22. 05:30
Megosztás:

Bizalmi vagyonkezelés: ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket

A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
2026. 05. 22. 05:00
Megosztás:

Már most közel harmadával magasabb a nyári előfoglaltság a magyar szálláshelyeken, mint tavaly ilyenkor

A 2026-os nyári szezon előtt jelentősen erősebb foglaltsági szinttel indulnak a magyarországi szálláshelyek, mint egy évvel korábban. A június–augusztusi időszakra vonatkozó átlagos előfoglaltság országosan 31,5%-kal magasabb, mint 2025 ugyanezen pontján volt. A növekedés különösen Budapesten látványos, ahol az idei nyárra vonatkozó előfoglaltság 65,5%-kal haladja meg a tavalyi szintet, miközben az ország többi részén stabilabb, 13,3%-os emelkedés látszik derül ki a SabeeApp friss reprezentatív adatelemzéséből.
2026. 05. 22. 04:30
Megosztás:

Kevesebb kidobott étel, több tudatos döntés – Okos technológiával az élelmiszerhulladék ellen

Az élelmiszerhulladék nemcsak az otthonokban jelent problémát: a szállodákban, az éttermekben és a közétkeztetésben is napi hatalmas mennyiségű étel kerül a kukába. Ez egyrészt környezetvédelmi gond, másrészt komoly anyagi veszteség a cégeknek. A pazarlás megelőzéséért dolgozott a VIMOSZ aktív részvételével a Wasteless konzorcium, amely a mesterséges intelligencia tudását is alkalmazva ad használható eszközöket a megoldáshoz.
2026. 05. 22. 04:00
Megosztás:

Vendégmunkás-stop június 1-jén: Valóban mozgósítható a 400 ezres magyar tartalék?

A tízéves rekordot döntő, 4,8%-os munkanélküliség, a június 1-jén életbe lépő vendégmunkás-tilalom és az AI-vezérelt toborzási megtorpanás olyan „tökéletes vihart” kavar a magyar munkaerőpiacon, amelyre a hagyományos modellek már önmagukban nem adnak választ. A Gig Economy Report 2026 adatai szerint miközben a vállalati oldalon egyre nehezebb a hosszú távú elköteleződés megvalósítása, a magyar munkavállalók tömegei már a rugalmas piactér-modellben látják a biztonságot.
2026. 05. 22. 03:30
Megosztás:

A hiteligénylők is jól járnak a bérek emelkedésével

A nettó átlagkereset 546 000 forint volt 2026 márciusában, a nettó kereset mediánértéke pedig 432 100 forintot tett ki a KSH friss adatai alapján. Az átlagbér akár a legnagyobb összegű személyi kölcsön felvételéhez is elég lehet, a mediánbért keresőknek azonban kompromisszumot kell kötniük, ha nagyobb összegű szabad felhasználású hitelt szeretnének felvenni - írja közleményében a Bank360.hu.
2026. 05. 22. 03:00
Megosztás:

Saját jogú nyugellátás és hozzátartozói nyugellátás: a magyar nyugdíjrendszer egyik legfontosabb alapfogalma

A magyar nyugdíjrendszerben kevés olyan fogalom van, amely első olvasásra ennyire száraznak, jogszabályszerűnek és távolinak tűnik, mégis ennyire közvetlenül érinti az emberek életét. A „saját jogú nyugellátás és a hozzátartozói nyugellátás” kifejezés valójában nem pusztán egy törvényi meghatározás: mögötte évtizedek munkája, járulékfizetése, családi sorsok, megélhetési biztonság és sokszor a túlélő hozzátartozók anyagi védelme áll.
2026. 05. 22. 02:00
Megosztás:

Sokkoló áramdíj-emelkedés terheli a magyar vállalkozásokat

Akár háromszázmilliárdos többletköltséget okozhat a jelenlegi rendszer az iparnak és a logisztikai szektornak.
2026. 05. 22. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjtitkok a paragrafusok mögé bújva: ezért nem csak a befizetés számít

A nyugdíjrendszerről szóló törvényi szövegek elsőre száraznak és nehezen emészthetőnek tűnhetnek, pedig nagyon is húsba vágó kérdésekről beszélnek. Ki garantálja a nyugdíjak kifizetését? Mitől függ az összeg? Mi történik akkor, ha valaki magánnyugdíjpénztári tag is volt? A szabályok mögött egy egész élet munkájának pénzügyi lenyomata rajzolódik ki.
2026. 05. 22. 01:00
Megosztás:

Lemondott a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke

Csütörtökön lemondott Zlatko Matesa, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke, miután korrupciógyanús ügyek sora rázta meg a horvát sportéletet az utóbbi időben.
2026. 05. 22. 00:30
Megosztás:

A spanyol kormány erősíti az erdőtüzek elleni védekezést

A spanyol kormány fokozza az erdőtüzek elleni védekezést az erőforrások bővítésével, az intézmények közti koordináció javításával és a lakosság tudatosságának növelésével - hangsúlyozta Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön Torrejón de Ardozban, a katonaság vészhelyzeti egységének központjában, miután találkozott az operatív egységek vezetővel.
2026. 05. 22. 00:05
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes a parlamenti kapcsolatok élénkítéséről állapodott meg a Szejm elnökével

A lengyel-magyar parlamenti diplomáciai kapcsolatok és együttműködés élénkítéséről állapodott meg az Országgyűlés elnöke a lengyel Szejm elnökével.
2026. 05. 21. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 21. 23:00
Megosztás:

Nőtt az EU népessége, de továbbra is több a halálozások, mint a születések száma

Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az unió társadalma tovább öregszik, a természetes népességfogyás pedig tartós maradt - derült ki EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett demográfiai felméréséből.
2026. 05. 21. 22:30
Megosztás:

Teherán kiterjesztette ellenőrzését a Hormuzi-szoros felett

Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségére, és a tengeri útvonalon áthaladó összes hajó számára kötelezővé tette az előzetes engedélykérést - közölte csütörtökön a brit közszolgálati média (BBC).
2026. 05. 21. 21:30
Megosztás:

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Somlyai Zoltán, a szövetség működésének folytonosságát az alapszabálynak megfelelően a novemberi tisztújító közgyűlésig a két alelnök, Juszkó Anita és Kovács Balázs együttesen biztosítja - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 21:00
Megosztás:

Tízéves magyar-olasz erdőhelyreállítási projekt zárul az idén

Látható eredményt hozott az iparszerű fakitermelés nyomainak felszámolására 2017-ben indult, mintegy 2000 hektárnyi magyar és olasz nemzeti parki erdőt érintő, 8 millió eurós uniós támogatásból megvalósított tízéves projekt - ismertette Fidlóczky József projektvezető csütörtökön a projekt magyarországi helyszínén, Barangon tartott sajtótájékoztatón.
2026. 05. 21. 20:30
Megosztás:

Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Kiosztották a kiemelkedő színvonalú magyarországi konferencia és wellness szállodákat, illetve rendezvényhelyszíneket elismerő Aranynap-díjakat csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 05. 21. 20:00
Megosztás:

Megnyílt a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat

Megnyílt csütörtökön a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat, a 140 éves német autógyártó mostantól több mint három hónapon át fővárosi és balatoni helyszíneken a prémium márka innovációit, designját és életstílusát bemutató élményekre hívja a látogatókat, hogy a Mercedes-Benz világát az autón túl is megtapasztalják.
2026. 05. 21. 19:00
Megosztás:

Csökkent a BUX csütörtök este

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 827,76 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel 130 632,44 ponton zárt csütörtökön.
2026. 05. 21. 18:30
Megosztás: