Fitch: megszenvednék a gyengébb feltörekvők a Fed esetleges sokkterápiáját

A gyengébb lábakon álló feltörekvő gazdaságok szenvednék meg a leginkább, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a hazai makrokörnyezet miatt a vártnál jóval erőteljesebb, sokkszerű monetáris szigorításra kényszerülne - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: alapeseti várakozása az, hogy a Fed októberben teljesen leállítja eszközvásárlási programját - vagyis nem juttat több növekedésösztönző likviditásinjekciót a gazdaságba -, és 2015 közepétől kamatemelési ciklusba kezd. A Fitch prognózisa szerint a Fed irányadó kamata 2017 végére vagy 2018 elejére 3,75 százalékig emelkedik a jelenlegi 0-0,25 százalékos célsávról. A cég londoni elemzői azonban kidolgoztak egy stresszhelyzeti forgatókönyvet is.

 

E modell alapján az amerikai gazdaságban meglévő negatív kibocsátási rés már 2014 végére bezáródik, és ez 2016-ra 4,5 százalékig hajtja fel az inflációt. Ebben a környezetben a Fed 2015 végéig 3 százalékra, 2016 végéig 5 százalékra kényszerülne felemelni alapkamatát. A tízéves amerikai kincstárjegy hozama 6 százalékra szökik fel. A Fitch elemzői hangsúlyozzák, hogy ez lenne a legmeredekebb hozamemelkedés ebben a futamidő-kategóriában 1980-1981 óta.

 

E forgatókönyv megvalósulása kiugró kockázati prémiumokat eredményezne; a kockázatosnak tartott feltörekvő piaci adósságeszközök felára a tízéves amerikai kincstárjegyhez mérve akár 150 bázisponttal is emelkedhet. Mindeközben az amerikai gazdaság növekedése 2016-ban zéró lenne a Fitch alapeseti előrejelzésében arra az évre valószínűsített 3 százalék helyett. Mindez gyengítené a globális növekedést is, a nyersanyagpiaci árfolyamok esnének, ám a feltörekvő térség számos jegybankja ennek ellenére kamatemelésre kényszerülne a kötvénypiaci nyomás miatt.

 

A Fitch Ratings hangsúlyozza, hogy a Fed eszközvásárlási programjának leépítésével kapcsolatban tavaly tavasszal kitört piaci "hisztéria" annak idején nem eredményezett közvetlenül szuverén leminősítéseket. Azonban a cég által most összeállított sokkforgatókönyv megvalósulása súlyos következményekkel járna, és valószínűleg negatív minősítési lépésekhez vezetne - áll a hitelminősítő szerdai londoni elemzésében. A Fitch szerint egy ilyen helyzet következményeinek leginkább azok a gyengébb feltörekvő gazdaságok lennének kitéve, amelyeknek nagyok a külső finanszírozási igényei, alacsonyak a devizatartalékai, adósságstruktúrájuk ingatag, gazdaságpolitikai környezetük gyenge, vagy politikai problémákkal küszködnek.

 

A Fitch Ratings szerint e jellemzők közül egy vagy több észlelhető az európai felzárkózó térségen belül mások mellett Magyarországon, Törökországban és Ukrajnában. A cég hangsúlyozza ugyanakkor, hogy Magyarország azon gazdaságok közé tartozik, amelyekben a sebezhetőségeket jelző "vörös" indikátorok száma az utóbbi időszakban csökkent, Oroszországban, Ukrajnában és Törökországban viszont nőtt.

 

A felzárkózó térség más nagy londoni házak szerint is komolyan megszenvedheti a jegybanki likviditásforrások szűkítését. A Standard & Poor's hitelminősítő európai főközgazdásza, Jean-Michel Six, aki nemrégiben a cég európai és globális várakozásairól tartott tájékoztatót az S&P londoni központjában, elmondta: becslése szerint egyedül a Fed mennyiségi enyhítési programjának visszavonása 2014 egészében hozzávetőleg 500 milliárd dollárral csökkenti a világgazdaságba juttatott jegybanki likviditás értékét, ami a kötvénypiaci kereslet meglehetősen meredek visszaesését jelentené.   (MTI)


Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: