Fizetési felszólító levelet kaptak az Athlon Zrt. ügyfelei - PSZÁF

Az Athlon Pénzügyi Zrt. nevében eljáró, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kirendelt felügyeleti biztos a társaság több mint 23 ezer ügyfelének küldött fizetési felszólító levelet jelen hét folyamán. Az érintett ügyfelek mintegy 27 ezer – egyes ügyfelek esetében tehát több – hitelszerződés kapcsán mostanáig nem fizették vissza korábban lejárt hiteltartozásuk összegét az Athlon Zrt. számára.

Az Athlon Zrt. képviselője a fizetési felszólításban felszólítja a fizetési késedelembe esett ügyfeleket, hogy fennálló és lejárt kölcsöntartozásukat – amely a tőke mellett ügyleti kamatot, kezelési költséget és hitelbírálati díjat tartalmazhat – 7 napon belül rendezzék a fizetési felszólításban megjelölt bankszámlaszámra történő átutalással, vagy a fizetési felszólítással egyidejűleg megküldött készpénz-átutalási megbízáson („sárga csekken”). Lehetőség van arra is, hogy az ügyfelek tartozásukat a mellékelt készpénz-átutalási megbízáson legfeljebb három részletben teljesítsék a fizetési felszólítás kézhezvételétől számított 90 napon belül.

Az Athlon Zrt. a fizetési felszólításban felhívja a figyelmet arra, hogy a fizetés további elmaradása esetén a vonatkozó kölcsönszerződésben, illetve a jogszabályokban meghatározott – az ügyfél terheit esetlegesen tovább növelő – jogkövetkezmények állhatnak be az ügyfélre nézve, illetve a lejárt követelések érvényesítése céljából már megindított eljárások folytatódnak. Az érintett ügyfélkörön belül mintegy 1000 adóssal szemben már végrehajtási eljárás indult el, rajtuk kívül a bíróság mintegy 8500 fővel szemben jogerős fizetési meghagyást bocsátott ki, további 3500 fővel szemben pedig jelenleg folyamatban van a fizetési meghagyás kibocsátására irányuló eljárás. 11000 fővel szemben egyelőre még nem indult a lejárt követelés érvényesítésére irányuló eljárás.

Az Athlon Zrt. felhívja a figyelmet arra, hogy a fizetési felszólításban meghatározott esetleges további költségek – így az adminisztrációs díj – az Athlon Zrt. üzletszabályzatában meghatározott, az adott esetre szerződésszerűen érvényesíthető költségelemek.

Az Athlon Zrt. 2009 augusztusáig nyújtott rövid, maximum 1 éves futamidejű „gyorskölcsönöket”. Mivel a kölcsön visszafizetésére 2010. május végéig lehetőség volt (a területi vezetők és az Athlon Zrt. pénzforgalmi számlaszáma elérhető volt), a rendben fizető ügyfelek döntő része teljesíteni tudta tartozását. Az ezen a héten kiküldött felszólító levelekben ugyanakkor az Athlon Zrt. képviseletében eljáró felügyeleti biztos 2010 augusztus közepétől kezdődően a fizetési késedelembe esett ügyfelekkel szemben nem érvényesített további késedelmi kamatot vagy egyéb költséget. A felszólító levélben ilyen jogcímeken feltüntetett költségek a korábbi időszak után felszámított késedelmi kamatokat és egyéb költségeket jelentik.

Az esetleges további egyeztetéseket az érintett ügyfelek a 1406 Budapest Pf.:82 címre küldött levélben kezdeményezhetik.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2009. augusztus 12-én közzétett határozatában vonta vissza – tőkehelyzetének rendezetlensége miatt – az Athlon Zrt. tevékenységi engedélyét. 2009. augusztus 28-án a Fővárosi Bíróság elrendelte az Athlon Zrt. felszámolását, amelyet azonban egy későbbi bírósági ítélet 2010. március 16-án hatályon kívül helyezett. Az Athlon felszámolási eljárása egy folyamatban lévő közigazgatási per kimenetelétől függően folytatódhat, addig a társaságot – amely pénzügyi szolgáltatást nem nyújthat – felügyeleti biztos irányítja.


Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás: