Fő tevékenységéből származó veszteségei miatt kényszerül elbocsátásokra az ISD Dunaferr

A mintegy 5 ezer 300 munkavállalót foglalkoztató ISD Dunaferr Csoport a fő tevékenységéből származó veszteségei miatt kényszerül a Lőrinci Meleghengermű bezárására, valamint szigorú költségtakarékossági programjának folytatása mellett az év végéig összesen 800 dolgozója elbocsátására - mondta az MTI-nek a cégcsoport kommunikációs vezetője kedden.

Várkonyi Zsolt szerint a Lőrinci Meleghengermű vesztesége az év első felében elérte az ötmillió dollárt (1,1 milliárd forintot), s a helyzet javulásának nincsenek jelei. A veszteség objektív oka egyebek között az, hogy az acélpiacon rendkívül alacsonyak a termékárak, elhasználódtak a gyártómű berendezései, továbbá magasak a költségek. A meleghengermű december elsejére tervezett bezárásával 256 dolgozó munkahelye szűnik meg.

 

A kommunikációs vezető elmondta, hogy a létszámleépítést a magyar jogszabályok és a kollektív szerződés alapján folytatják le, a tervezett lépésről már értesítették az állami hatóságokat. Megtervezték a termeléshez közvetlenül nem kapcsolódó tevékenységek kiszervezését is. Egyelőre a tolmácsolási és fordítási szolgáltatások, a kisteherautós üzemen belüli szállítások, a létesítményi tűzoltóság és a PR-tevékenység átadását tervezik külső vállalkozónak. A Dunaújvárosi Hírlap keddi számában közöltek szerint e tevékenységek kiszervezésével 84 munkahely szűnik meg.

 

A létszám optimalizálása a Dunaújvárosban levő szervezeteknél elsősorban azokat a munkavállalókat érinti majd, akik irányítási és adminisztratív munkakörben dolgoznak. A városi napilap azt írta, hogy a létszám optimalizálásnak ez a része 460 embert érint. A cégcsoport kommunikációs vezetőjének közlése szerint a maximális tervezett leépítés 800 munkavállalót érint majd, s ebben a létszámban a Lőrinci Meleghengermű dolgozói és a kiszervezéssel megszüntetett munkahelyek mellett benne vannak azok is, akik az önkéntes távozást, illetve a korkedvezményes nyugdíjazást választják.

 

A cégcsoport egyik fő gazdasági problémája az indokolatlanul magas fix költség, amelynek jelentős része a személyi jellegű ráfordításokból adódik - közölte a kommunikációs vezető. A cég menedzsmentje korábban már többször is nyilatkozott arról, hogy szükség van a költségek csökkentésére, a munkavállalók számára a kollektív szerződésben foglalt ösztönzési elemek átvizsgálására, a szervezeti felépítés és a létszám optimalizálására. Felülvizsgálták az anyagok és a szolgáltatások beszerzésére kötött szerződéseket, megszüntették a vezetők szolgálati autóinak saját célú használati lehetőségét, a szolgálati lakások biztosítását, s kidolgozták a költségek csökkentésére irányuló egyéb programokat is - tájékoztatott Várkonyi Zsolt.

 

A tervezettel kapcsolatban a munkáltató kikérte a cégcsoportnál működő érdekvédelmi szervezetek véleményét is, s a városi napilap közlése szerint azok "nemtetszésüknek adtak hangot", s számos kérdést fogalmaztak meg a kiszervezéssel kapcsolatban. Miután az azokra kapott válaszokat nem találták kielégítőnek, a felek a tárgyalások folytatásában állapodtak meg. Az MTI úgy tudja, hogy a Dunaferr csoport vesztesége tavaly elérte a 22 milliárd forintot. (MTI)

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért az iráni tüntetőknek

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
2026. 01. 13. 23:30
Megosztás:

Ezért fontos most ellenőrizni a biztosítási szerződéseinket

Célszerű átnézni a biztosítási szerződéseket, hogy milyen jellegű, a téli időjárás okozta kockázatokat tartalmaznak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) keddi közleményében.
2026. 01. 13. 23:00
Megosztás:

Nőtt tavaly a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma

Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) kedden közzétett adataiból.
2026. 01. 13. 22:30
Megosztás:

A Bitcoin 91 000 dolláron stagnál: Miért helyezi az okos tőke a pénzét a Digitap ($TAP) offshore bankolásába?

A Bitcoin csendes időszakkal indította a 2026-os évet. Az év eleji emelkedés után a BTC az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy oldalazott a 90 000 és 91 000 dolláros szintek között. Amíg az árfolyam a pszichológiai szempontból fontos 90 000 dollár felett marad, a piac egészében fennmarad a stabilitás; ugyanakkor az egyértelmű, hogy a lendület megtört.
2026. 01. 13. 22:00
Megosztás:

Hol érdemes most síelni Magyarországon?

A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott.
2026. 01. 13. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 01. 13. 21:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás:

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását - közölte kedden a Digi24.ro hírportál.
2026. 01. 13. 19:30
Megosztás:

Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert

Az ukrán parlament megszavazta kedden Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri tisztségéből - számoltak be ukrán hírügynökségek.
2026. 01. 13. 19:00
Megosztás:

Így nőttek tavaly az árak Magyarországon

2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2026. 01. 13. 18:30
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban is a kontinens egyik leggyorsabban növekvő régiója

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban várhatóan lehagyja Nyugat-Európát: a gazdasági növekedés, a beruházások és a háztartások vagyonának gyarapodása új lendületet vesz
2026. 01. 13. 18:00
Megosztás:

Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…

Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.
2026. 01. 13. 17:30
Megosztás:

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak.
2026. 01. 13. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: extrém időjárással szembesültek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 16:30
Megosztás:

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés

Rekordaktivitás jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét. A jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 13. 15:30
Megosztás:

A magyar házak rejtett válsága: amikor az aszály már az otthonokat veszélyezteti

Az elmúlt évek extrém aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem egyre több magyar lakóingatlant is érintenek. Szakemberek szerint csendes, de országos léptékű épületkárosodási folyamat zajlik, amelynek jeleit sok tulajdonos még mindig alábecsüli vagy félreérti.
2026. 01. 13. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás: