Fokozódik az ázsiai piacokra nehezedő eladói nyomás
A kockázatkerülésben a tokiói parkett elsősorban a külföldi befektetők megritkulását érzi. Helyettük a japán központi bank tőzsdén jegyzett befektetési alapok részvényeiből vásárolt csütörtökön, de a lejtmenetet ez sem állíthatta meg.
A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 141,76 pontos, 1,66 százalékos napi csökkenéssel 8.377,37 ponton zárt, 18,10 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Csalódást okozott a japán jegybank által negyedévente nyilvánosságra kerülő tankan felmérés is, amely alapján a nagy feldolgozóipari vállalatok körében az előzetesen vártnál rosszabb üzleti hangulatot mértek. A mutató a várt -2 pont helyett -4 pontra esett a szeptemberi 2 pontról.
Szintén nem javította a befektetők hangulatát az sem, hogy az előzetesen közzétett adatok alapján a HSBC kezelésében lévő kínai feldolgozóipari beszerzőmenedszer index értéke decemberben ugyan javult a végleges novemberi értékhez képest, ugyanakkor továbbra is 50 pont alatt tartózkodik, amely a szektor zsugorodására utal. A mutató 49 pontra emelkedett a november végi 47,7 pontról.
A tokiói tőzsdezárás idején a hongkongi értéktőzsde Hang Seng mutatója 2,18 százalékos veszteséggel 17.954,04 pontnál, a kínai Shanghai Composite 1,37 százalékos veszteséggel 2.197,89 pontnál, a szöuli Kospi 2,03 százalékkal fogyatkozva 1.820,10 pontnál, az indiai Sensex 1,42 százalékos gyengüléssel 15.655,48 pontnál tartott.