Folytatódik Angela Merkel hatalmának lassú eróziója

A német konzervatív pártok parlamenti frakciójának élén bekövetkezett változás azt bizonyítja, hogy folytatódik Angela Merkel hatalmának lassú eróziója - vélekedett az MTI-nek adott interjújában szerdán Kiss J. László Németország-szakértő. A Corvinus Egyetem tanára szerint az a tény a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) közös frakciójának képviselői a kancellár fő politikai bizalmasának számító Volker Kauder helyett Ralph Brinkhaus személyében új vezetőt választottak, mindenképp tekintélyveszteség a kancellár számára.

Folytatódik Angela Merkel hatalmának lassú eróziója

Kiss J. László emlékeztetett arra, hogy már fél éve van hatalmon a jelenlegi, a CDU/CSU-ból és a szociáldemokrata SPD-ből álló nagykoalíciós kormány, de az elmúlt fél évben is két, egyaránt a menekültválsághoz kötődő, "egzisztenciális válság" történt. Mindkettő a CDU és a CSU közötti konfliktusból származott, ugyanakkor megkérdőjelezte a hatalmon lévő koalíció stabilitását. A közvélemény-kutatási adatok a nagykoalíció számára katasztrofálisak, azt jelzik ugyanis, hogy a két koalíciós párt, a CDU/CSU és az SPD együtt már kevesebb mint 50 százalékos támogatással rendelkezik, míg a második legerősebb párttá a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD ) párt lépett elő.
    

Mindez a szakértő szerint megnövelte a frakcióvezető-választás jelentőségét is, különös tekintettel arra, hogy a választásban - lévén szó közös frakcióról - mind a CDU, mind a CSU érintett volt. Volker Kauder leváltása, illetve Ralph Brinkhaus megválasztása nem csupán Angela Merkel, de a CSU-elnök, belügyminiszter Horst Seehofer veresége is volt, hiszen mindketten a 13 éve a frakciót vezető Kauder újraválasztását támogatták. A szavazás így egyfajta bizalmatlansági szavazás volt Merkel személye ellen, és sokan - nem alaptalanul - Angela Merkel hatalmának lassú erózióját látják ebben.
  
Kiss J. László emlékeztetett arra is, hogy Volker Kauder lényegében azóta állt a frakció élén, hogy Merkelt 2005-ben először kancellárrá választották. Ő gondoskodott arról, hogy a frakciót fegyelmezze, és Merkel számára a parlamenti többséget, illetve a lojalitást biztosítsa. Szerepe nagyon fontos volt, a kancellárnak nem kellett a frakcióval foglalkoznia, hisz Kauder ezen a téren tehermentesítette őt.
Ralph Brinkhaus megválasztása teljesen váratlan volt, ami mutatja, hogy a CDU/CSU frakció megosztott. Ez egyébként nem új jelenség, mindez megmutatkozott már a két keresztény párt közötti, a menekültválsággal kapcsolatos vitákban is. A frakció képviselői Kauder leváltásával annak adtak hangot, hogy a politikájuk ebben a formában nem mehet tovább.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
Ugyanakkor le kell szögezni, hogy az új frakcióvezető, Ralph Brinkhaus nem Merkel ellensége, lojális a kancellár iránt. Az együttműködés azonban semmiképp nem lesz annyira természetes a kancellár és a frakcióvezető között, amilyen Merkel és Volker Kauder között volt, aki mindig biztosította a parlamenti többséget a kancellár számára. A szakértő szerint Brinkhaus irányítása alatt a frakció szerepének növekedése várható, Merkelnek pedig jobban oda kell figyelnie a frakció véleményére.
   
A történtek ismét bizonyították, hogy Angela Merkel tekintélye sérült, a kancellár hatalma gyengül. Hogy mindez - mint több elemző fogalmazott - a kancellár számára a vég kezdetét jelenti-e, azzal kapcsolatban a szakértő annak a nézetnek adott hangot: Angela Merkel kitölti jelenlegi, 2021-ig tartó hivatali ciklusát, de kormányának cselekvőképessége - ha az általa vezetett koalíció nem képes gyökeres politikai változtatásra - aligha lesz meggyőző.
   
A "Merkel-rendszer" gyengülését mutatja a szakértő szerint az is, hogy a közelmúltban Chemnitzben egy német állampolgár meggyilkolása nyomán kitört bevándorlásellenes tüntetések, illetve az Alkotmányvédelmi Hivatal leváltott elnökének személye kapcsán a politikai elit egy táborba tartozó vezetői ugyanarról az eseményről egymásnak ellentétes véleményeket fogalmaztak meg. Az a fajta "válságkezelési mechanizmus", hogy a chemnitzi eseményeket teljes mértékben a szélsőjobboldallal, a neonácikkal azonosítsák, magában a CDU-táborban sem érvényesült teljes mértékben.
   
Kiss. J. László szerint egyértelmű, hogy folytatódik a német pártpolitikai rendszer drámai átalakulása, ami megmutatkozik a választási pártpreferenciákban is. A szociáldemokrata SPD - a nagykoalíció kisebbik pártja - megszűnik kancellárt adó párt lenni, a küszöbönálló bajorországi választásokon a CSU minden bizonnyal elbúcsúzhat az abszolút többségtől, országosan pedig, de különösen a keletnémet tartományokban az AfD a CDU mögött a második helyen áll, és jelentősen erősödnek a Zöldek is. A pártpolitikai rendszer olyan mértékű átalakulása megy végbe, ami kérdésessé teszi, hogy a jelenlegi nagykoalíció képes lesz-e hatékony politikát folytatni.
   
A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy Németországban rendkívül jelentős belpolitikai események következnek. A küszöbönálló bajorországi, majd a hesseni tartományi választások után decemberben annak a CDU-nak lesz pártkongresszusa., amelynek elnöki tisztségét Angela Merkel 18 éve tölti be. 2019-ben pedig három olyan keletnémet tartományban rendeznek választásokat, ahol Merkel ellenzéke a legerősebb.
    

Németország egy folyamat kellős közepén van, és ilyen körülmények között kérdés, hogy a jelenlegi nagykoalíció egyben marad-e. Kiss J. László szerint az egyik forgatókönyv az, hogy 2021-ig folytatódik az "átevickélés politikája", tehát Merkel marad, de maradnak a bizonytalanságok is. Ugyanakkor sok függ a szociáldemokrata párttól, amely támogatottságának további drámai zuhanása esetén kimenekülhet a jelenlegi nagykoalícióból azért, hogy ellenzékben életben maradjon.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: