Folytatódik a magyar gazdaság leszakadása

A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2012-es előrejelzése szinte teljesen pontosnak bizonyult: a GDP 1,7%-kal esett vissza. Idén is csak stagnálás várható, s ezzel folytatódni fog a magyar gazdaság regionális leszakadása.

Az infláció – nem piaci alapú kormányzati gáz- és áramár-csökkentő lépések nyomán – jelentősen, több mint 2 százalékponttal lassul. Így a reálkeresetek átmenetileg szerényen emelkednek. A kormányzat fő célja, a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés érdekében azonban újabb megszorító lépések várhatók. Valószínű, hogy ezek közvetlenül elsősorban az üzleti, ezen belül a bankszférát fogják érinteni, de továbbhárulnak a lakosságra és a vállalkozásokra, ami tovább csökkenti a beruházási hajlandóságot.

 

A külső feltételek alig javulnak. Az EU a tavalyi 0,3%-os visszaesés után ugyan 0,1%-kal növekedhet, de ezen belül a német gazdaság dinamikája 0,7%-ról 0,5%-ra lassul. A régióban Szlovénia, Horvátország és a stagnáló Csehország kivételével Magyarország minden versenytársa növekedésre lesz képes. Ezzel szemben nálunk ugyan a mezőgazdaság (a tavalyi nagy aszály után), az ipari és az informatikai szektor némileg bővülni tud, de a továbbra is visszaeső beruházások miatt a gazdaság összes többi ágazata (kereskedelem, szolgáltatás) visszaesik. A belföldi piac zsugorodik, ettől a kisvállalkozások szenvednek.


Az Európai Bizottság szerint a GDP-arányos magyar államháztartási hiány 2013-ban és 2014-ben is 3,4% lesz, pótlólagos – tartós, szerkezet-átalakító - intézkedésekkel azonban 3% alá csökkenhet. A GKI véleménye szerint a kormány hamarosan kb. 200 milliárd forintos kiigazítást fog bejelenteni, hogy kikerülhessen a túlzottdeficit-eljárás alól, s ezzel kiiktassa a kohéziós alapok megvonásával fenyegető EU-szankció lehetőségét. Ha ez sikerül, akkor is nagy kérdés, hogy a rezsicsökkentéssel, a pedagógus-béremelés és az egyszeri nyugdíjemelés kilátásba helyezésével már láthatóan beindult, és a II. félévtől minden bizonnyal felpörgő választási gazdaságpolitika mennyire fogja rontania költségvetést. (Az EU ugyanis eltökéltnek látszik, hogy szükség esetén gyorsan újraindítja a túlzottdeficit-eljárást.)

 

A reálbér mintegy 0,5%-kal, a minimálbér szintjén 2%-kal emelkedik. A sokféle tartozás által sújtott, egyelőre bizonytalan jövőt látó lakosság azonban feltehetőleg nem növeli fogyasztását. A foglalkoztatás és a munkanélküliség stagnálását is csak statisztikailag biztosítja a közmunkába bevontak számának bővítése, ez egy növekedésképtelen gazdaságban nem is lehet másként. A beruházások legalább 2%-kal tovább csökkennek. A jogbiztonság és a piaci kereslet hiánya, valamint az autóipari beruházások kifutása miatt visszaeső üzleti befektetéseket ugyanis nem tudja ellentételezni az EU-támogatások gyorsított kifizetése.


A kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája mellett az új jegybanki vezetés irányvonala is bizonytalan. A pénzpiac, a forint árfolyama fogja kordában tartani a várható monetáris és fiskális lazítást.

Kétszáznál több dolgozót bocsát el erdélyi gyárából a japán Fujikura

Kétszáznál több dolgozót bocsát el dési gyárából a japán Fujikura - írta az economedia.ro a polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján.
2025. 09. 29. 12:00
Megosztás:

Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

Az AI már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapok része – még a magyar kkv-k számára is. A McKinsey friss elemzése szerint a generatív AI dollármilliárdokban mérhető értéket teremthet, ha tudatosan és stratégia mentén vezetik be. De vajon hogyan fordítható ez előnyre a hazai kis és közepes vállalkozásoknál, és milyen buktatókat érdemes elkerülni?
2025. 09. 29. 11:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon 2016 óta

Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.
2025. 09. 29. 11:00
Megosztás:

NBA fogadások 2025-ben: mely csapatokra érdemes figyelni?

Az NBA a National Basketball Association (Nemzeti Kosárlabda Szövetség) rövidítése. Ez a kifejezés Észak-Amerika profi férfi bajnokságát jelenti. Ez az egyik legnagyobb és legrangosabb kosárlabda-bajnokság a világon, amely 1949 óta létezik. Ennek a hosszú időszaknak köszönhetően a bajnokság nagy népszerűségre tett szert a kosárlabda rajongói körében.
2025. 09. 29. 10:58
Megosztás:

A 4iG az Ericssonnal készül stratégiai együttműködésre Észak-Macedóniában

A 4iG Csoport leányvállalata, a One Macedonia és az Ericsson Telecommunications Macedonia nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írtak alá. A stratégiai együttműködés célja a Nyugat-Balkán első önálló 5G (SA) mobilhálózatainak létrehozása, melyben az Ericsson a tervezéstől, a szükséges berendezések szállításáig, illetve beüzemeléséig részt venne - jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn a 4iG.
2025. 09. 29. 10:35
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Vegyesen állnak a piacok ma reggel: a Nikkei közel 0,7%-os mínuszban, az SSEC 1,3%-os pluszban tartózkodik.
2025. 09. 29. 10:05
Megosztás:

Emelkedtek a tengerentúli hosszú hozamok az erős makroadatok után, az európai hozamokat Trump vámbejelentései tartották nyomás alatt

A két héttel korábbi fontos szintekről elindult korrekció – a tízéves amerikai kötvényhozam 4%-ról, az EUR/USD az 1,19-es szint közeléből fordult – folytatódott a múlt héten: enyhültek az amerikai kamatcsökkentési várakozások, emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, és erősödött a dollár.
2025. 09. 29. 09:30
Megosztás:

Három napi esés után pluszban zártak a Wall Street főbb indexei

Emelkedésessel zártak a fontosabb tengerentúli indexek pénteken: az S&P 0,6 a Dow 0,5, a Nasdaq 0,4%-kal került feljebb.
2025. 09. 29. 09:00
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a hetet a nyugat-európai részvénypiacok a megelőző két nap csökkenése után

Visszakapaszkodtak pénteken háromhetes mélypontjukról a nyugat-európai részvénypiacok a pénzügyi és ipari szektor által vezetve.
2025. 09. 29. 08:30
Megosztás:

A Digitális Állampolgárság Program egyszerűsíti, gyorsítja a véradást

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) egyszerűsíti, gyorsítja a véradást - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
2025. 09. 29. 06:00
Megosztás:

Ha 5 éve 500 dollárt fektettél volna XRP-be, ennyit érne ma a befektetésed

Az XRP, a világ harmadik legnagyobb kriptovalutája piaci kapitalizáció alapján, az elmúlt években látványos növekedést produkált. A Donald Trump vezette adminisztráció kriptobarát politikája és a Ripple elleni hosszan húzódó SEC-per lezárása után az XRP előtt megnyílt az út a gyorsabb intézményi terjeszkedés felé.
2025. 09. 29. 05:00
Megosztás:

Minden negyedik cég lemaradhat az év végi biztonsági határidőről

A magyar vállalatok többsége nincs felkészülve a NIS2 irányelv szerinti kötelező kiberbiztonsági auditokra – derül ki a ServerElite friss kutatásából.
2025. 09. 29. 04:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyamelemzés: Dupla tető alakzat jelezheti a 100 ezer dolláros visszafordulást – Saylor ismét bizakodik

A Bitcoin árfolyama vasárnap, szeptember 28-án a 109 500 dolláros szinten konszolidálódott, miközben a hétvégi alacsony likviditás újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Eközben a Strategy vezérigazgatója, Michael Saylor ismét buzdította követőit BTC-vásárlásra, annak ellenére, hogy a derivatívák és a technikai mutatók további lejtmenetet vetítenek előre.
2025. 09. 29. 03:00
Megosztás:

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás:

Megvannak a hatos lottó eheti nyerőszámai – nyertél?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 09. 28. 23:00
Megosztás:

Félmilliárd eurós lökést ad Afrika zöld átállásának az Európai Bizottság

Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
2025. 09. 28. 22:00
Megosztás:

MYX Finance, új szereplő a decentralizált származtatott (derivatív) kriptovaluta kereskedésben

Az elmúlt időszakban a kriptovaluta-piac életében új szereplő tűnt fel: a MYX Finance. Rövid idő alatt óriási figyelmet kapott, árfolyama látványosan megugrott, és sok befektető kíváncsi rá. De mi is pontosan a MYX Finance? Hogyan működik? Milyen szerepet játszik a kriptoderivatívák világában? Milyen előnyei és kockázatai vannak? Ezt az anyagot arra szánom, hogy laikusok számára is érthetően vezesse végig ezeket a kérdéseket – miközben technikai részleteket is bemutat – és kontextusba helyezze a MYX Finance szerepét a kriptovaluta-piacon.
2025. 09. 28. 21:00
Megosztás:

Forradalom a blokkláncon: így formálják át a kriptós treasury cégek a gazdasági jövőt

A kriptovaluták világa már rég nem csupán spekulációról szól. A blokklánc-ökoszisztémákban egyre nagyobb szerepet kapnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak birtokolják a kriptoeszközöket, hanem aktívan részt vesznek az ökoszisztéma fejlesztésében és irányításában is.
2025. 09. 28. 20:00
Megosztás: