Folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról

Jövő héten folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról szóló többhatalmi megállapodás jövőjéről, és Egyesült Államok esetleges újracsatlakozásáról - jelentette be az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) pénteken a felekkel Bécsben folytatott konstruktív egyeztetés után.

Folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris programról

Az atomalkut, hivatalos nevén a Közös Átfogó Cselekvési Tervet (JCPOA) aláíró államok - Irán, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Németország - pénteken értekezletet tartottak Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője elnökletével. Az államok képviselőit tömörítő vegyesbizottság tagjai megvitatták, miként lehet biztosítani a 2015-ben létrejött, Irán atomprogramját szabályozó nukleáris megállapodás teljes körű és hatékony végrehajtását az összes fél részéről.
   
A bizottság tájékoztatást kapott az Irán ellen bevezetett szankciók feloldásával és a végrehajtási intézkedésekkel foglalkozó két szakértői csoport munkájáról is.
   
A résztvevők továbbá hangsúlyozták elkötelezettségüket a folyamatban lévő közös diplomáciai erőfeszítések további folytatása mellett. A bizottság megbízta a szakértői csoportokat, hogy folytassák munkájukat, és megállapodtak abban, hogy a jövő hét folyamán újra egyeztetnek az osztrák fővárosban.
   
A 2015-ben Bécsben aláírt megállapodás előirányozta az iráni atomprogram korlátozását a nemzetközi szankciók fokozatos feloldásáért cserébe. 2018 tavaszán Donald Trump akkori amerikai elnök kilépette az Egyesült Államokat az egyezményből, és bejelentette, hogy országa ismét szankciókat ró ki Iránra. Irán ezt követően megtagadta a szerződésben rögzített vállalásait, így egyebek közt újrakezdte magasabb dúsítású urán előállítását. A Joe Biden vezette jelenlegi amerikai kormány továbbra is mérlegeli az atomalku felélesztését célzó lehetőségeket Irán.

Hozzászólások

Egyre rondább a vírus Ukrajnában

Ukrajnában péntekre tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, csaknem nyolc és félezer, a megelőző napinál csaknem 2400-zal több új koronavírusos beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok és a kórházba kerültek száma is megint magas lett.
2021. 05. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP Bank Románia 7 millió lej adózás utáni nyereséget ért el

Az OTP Bank Románia 7 millió lej (1 lej=72,78 forint) konszolidált adózás utáni nyereséget ért el az első negyedévben, ami jelentős javulás az előző év azonos időszakához viszonyítva, amikor a koronavírus-járvány miatt a kockázati költségek 48 millió lejes emelkedése 11 millió lej veszteséget eredményezett - közölte pénteken a bank.
2021. 05. 08. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban szabadon lehet utazni a tartományok között

Spanyolországban vasárnaptól ismét bárki szabadon utazhat a tartományok között, miután lejár a koronavírus-járvány miatt tavaly október vége óta érvényben lévő szükségállapot.
2021. 05. 08. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliség Csehországban

Áprilisban 4,1 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a márciusi 4,2 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2021. 05. 07. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a fertőzöttek száma Horvátországban

Horvátországban több mint húsz százalékkal csökkent a fertőzöttek száma a múlt héthez képest, és közel 800 ezren kapták meg valamely oltóanyag legalább első adagját - derült ki a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 05. 07. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban kezdik a pénteket az európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 05. 07. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP Bank: sikeres integráció Szerbiában – cél a piacvezető pozíció

OTP banka Srbija néven a mai napon megkezdte működését a szerb bankpiacon az az új, integrált bank, amely az OTP Csoport két leánybankja, a Vojvođanska banka és az OTP banka Srbija mintegy 19 hónapig tartó integrációjának eredményeként jött létre. Az új, integrált bank rendelkezik a legnagyobb piaci részesedéssel a szerbiai hitelezési piacon, valamint 5,6 milliárd eurós mérlegfőösszegével a második legnagyobb banknak számít.
2021. 05. 07. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővül az oltásra jogosultak köre Franciaországban

Franciaországban május 10-től minden legalább 50 éves jogosult a koronavírus-elleni oltásra, és a nap végén megmaradó adagokat május 12-től korhatár nélkül bárki igényelheti - jelentette be csütörtökön Emmanuel Macron államfő az oltási kampány további gyorsítása céljából.
2021. 05. 07. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Engedélyezték a Szputnyik Light vakcinát Oroszországban

Oroszországban hivatalosan engedélyezték a Szputnyik Light vakcina használatát - közölte csütörtökön az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI). Vlagyimir Putyin elnök jelezte: Moszkva kész támogatni a vakcinák szabadalomvédelmének feloldását.
2021. 05. 06. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorított az angol jegybank, meg nem is

Az erős gazdasági kilátásoknak köszönhetően a Bank of England mai kamatdöntő ülése során úgy határozott, hogy május 10 és augusztus 9 között a jelenlegi heti 4,4 milliárd font helyett 3,4 milliárdra csökkenti állampapírvásárlási programjának ütemét.
2021. 05. 06. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zárták a napot a tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és az angol jegybank új pénzügypolitikai jelentésére figyeltek.
2021. 05. 06. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladhatja a 7 százalékot a brit gazdaság idei növekedési üteme

Jelentősen javította a brit gazdaság idei növekedési ütemére adott előrejelzését csütörtökön a Bank of England, elsősorban a koronavírus-járvány visszavonulásával és a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások folyamatos enyhítésével indokolva a módosítást.
2021. 05. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megint gyorsult a fertőzés terjedése Ukrajnában

Ukrajnában csütörtökre megint gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, több mint hatezer, a megelőző napinál csaknem 3500-zal több új koronavírusos beteget jegyeztek fel, és a halálos áldozatok száma is több mint kétszer annyi lett, mint a megelőző napokban.
2021. 05. 06. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európai tőzsdék többsége pluszban nyitott

Vegyesen alakultak a főbb árfolyamindexek az európai tőzsdék csütörtöki nyitásakor. A piacok többsége indexemelkedéssel kezdett.
2021. 05. 06. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közép- és Kelet-Európa adósosztályzatai átvészelték a járvány-sokkot

Adósosztályzati szempontból viszonylag jól átvészelték a koronavírus-járvány okozta sokkot Közép- és Kelet-Európa, valamint az egykori szovjet térség gazdaságai, de az osztályzati kilátásokat megterhelték a térség köz- és külső finanszírozási mutatóira gyakorolt járványhatások - áll a Fitch Ratings szerda este Londonban ismertetett térségi helyzetértékelésében.
2021. 05. 06. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország többet költene klímavédelemre

A következő nemzedékek szabadságjogainak biztosításáért megemeli az éghajlatváltozás megfékezésére tett vállalásait a német szövetségi kormány, a koalíciós pártok szerdán ismertetett megállapodása szerint 2030-ra nem 55, hanem 65 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását 1990-hez képest.
2021. 05. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzjutalom jár az oltásért! De nem nálunk..

Szerbiában 25 euró (9300 forint) értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen - jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.
2021. 05. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgium nem ad kedvezményeket a beoltottaknak

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére bevezetett intézkedések nemrégiben bejelentett, fokozatos feloldása mellett Belgium nem tervezi, hogy kedvezményeket biztosít a beoltottak számára. Hollandia legkésőbb június elején az utazások megkönnyítését, illetve bizonyos események látogatását lehetővé tevő oltási igazolványt kíván bevezetni - közölte a helyi sajtó szerdán.
2021. 05. 06. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulnak a járványmutatók Franciaországban

Franciaországban lassan javulnak a koronavírus-járvány mutatói, a kórházakban azonban még mindig túl sok a súlyos beteg, ezért egyre több szakértő ad hangot aggodalmának a korlátozások fokozatos feloldásának két hét múlva tervezett kezdete miatt.
2021. 05. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia szétosztogatja az AstraZeneca vakcináit

Románia 100-100 ezer adag, koronavírus elleni AstraZeneca vakcinát adományoz Moldovának és Ukrajnának, ugyanakkor havi 200 ezer dózis eladásáról is megállapodott Moldovával - jelentette be szerdán Florin Citu miniszterelnök.
2021. 05. 06. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások: