Fontos kormányzati cél Baranya fejlesztése

Fontos kormányzati célnak nevezte Baranya, s azon belül Pécs gazdaságának fejlesztését a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára Pécsett pénteken.

Magyar Levente az autóalkatrészeket gyártó német tulajdonú Honsa Kft.-nél tett látogatásakor tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Baranyának jók az infrastrukturális adottságai, a korábbinál több működőtőkét vonzhat, a térséget Győr-Moson-Sopron, vagy Fejér megyéhez hasonlóan sikeres termelési központtá szeretnék tenni.

 

Az államtitkár, aki pénteken megbeszélést folytatott Páva Zsolttal, Pécs fideszes polgármesterével és Csizi Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselővel, szólt arról, hogy a Baranya megyei beruházások termelékenysége 25 százalékkal nőtt az elmúlt két évben, a Nemzeti Befektetési Ügynökség közreműködésével 6 milliárd forintból ezer új munkahelyet hoztak létre az elmúlt időszakban.

 

A befektetési ügynökség és külföldi partnerek között zajló tárgyalások 40 milliárd forintból további 2 ezer munkahely létrehozását vetítik előre, a megbeszélések eredményétől függ, hogy ebből mennyi valósul meg - fogalmazott. Hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Baranya és Pécs "látványos" legyen azon a térképen, amelyet a Magyarországon beruházók vizsgálnak döntéseik meghozatalakor. Úgy vélte, a térség esélyeit tovább javítja az a kormánydöntés, amelynek értelmében az M6/M60-as autópálya eléri a horvát határt.

 

Magyar Levente szavai szerint arra, hogy milyen potenciál rejlik a baranyai termelőtevékenységekben, s milyen perspektívát kínál a régió, jó példa a 10 évvel ezelőtt a működését mindössze néhány alkalmazottal kezdő Honsa Kft., amely mára 700 embert foglalkoztató nagyvállalattá nőtte ki magát. "A cég két évvel ezelőtt négy új csarnok építéséről döntött, amelyből egy elkészült, egy épül, kettő pedig a közeljövőben épül fel" - tette hozzá.

 

Az államtitkár a magyar gazdaságról szólva emlékeztetett arra, hogy az ország gazdasági növekedése tavaly az Európai Unió élvonalába tartozó mintegy 3,7 százalék volt, amely alátámasztja a magyar reformok, a magyar gazdaságpolitikai intézkedések sikerességét. Ma több mint 300 ezerrel többen dolgoznak a versenyszférában, mint 2010-ben, a munkanélküliségi rátát mintegy megfeleztük az elmúlt öt évben - közölte.

 

Magyar Levente megjegyezte, minden túlzás nélkül állítható, hogy a magyar gazdaság dübörög, és noha az idei számok nem érik el a tavalyiakat, rendkívül kedvezőek lesznek, a magyarországi növekedés a többszöröse lesz az unió átlagának. Páva Zsolt közölte: a baranyai megyeszékhely önkormányzata kiemelt feladatnak tekinti a helyi gazdaság erősítését, a foglalkoztatás növelését. Ezt szem előtt tartva együttműködik a kormányzattal és vállalkozásokkal beruházások zökkenőmentes, gyors előkészítésében és megvalósításában, valamint igyekszik segíteni a cégek minél hatékonyabb működését.

 

A politikus példaként említette: a város járdát és buszmegállót építtetett a Honsa Kft. telephelyének közelében, hogy megkönnyítse a társaság dolgozóinak közlekedését. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a beruházásokkal kapcsolatban egymással szinte folyamatosan egyeztető város és a kormány jó együttműködése folytatódik a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban is, és számos, a Honsa Kft.-hez hasonló cég telepedik meg a baranyai megyeszékhelyen.  (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: