Fonyód pénzügyi egyensúlya sokat javult, de még mindig inog

Fonyód legújabb számvevőszéki vizsgálata szerint az önkormányzat pénzügyi egyensúlya rövid távon is veszélyeztetett, de az is igaz, hogy 2006 óta nem volt a település gazdálkodása olyan stabil, mint napjainkban, hiszen a hat évvel ezelőtti 108 százalékos eladósodottságát 70 százalék alá küzdötte - mondta Hídvégi József fideszes polgármester az MTI-vel.

Mint kifejtette, a korábbi önkormányzati ciklusok felelőtlen költekezései vezettek oda, hogy Fonyód 2006-ban Somogy megye legeladósodottabb településének számított. A város éves költségvetése beruházások nélkül 1,4-1,5 milliárd forint, az adósságállományt mára sikerült 1 milliárd forint alá szorítani. A polgármester beszámolója szerint a település helyzete a korábbi gazdálkodásához képest sokat javult az utóbbi években. Az intézmények működési költségeit - ahol 44 fővel dolgoznak kevesebben, mint 6 évvel ezelőtt - viszonylag stabilan tudják biztosítani.

 

Az önkormányzatnak jelenleg nincs se bér, se közüzemi tartozása, és már munkabérhitel felvételére sem kényszerül. A város adósságállománya fedezetéül rendelkezik mintegy másfél milliárd forintos ingatlanvagyonnal, amely azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben nem piacképes. Amiért továbbra is ingatag Fonyód pénzügyi egyensúlya, az a korábbi adósságállománya utáni évente 150-180 millió forintra rúgó tőke és kamatfizetési kötelezettségéből fakad. "Ezt 2022-ig kell nyögnie a városnak, hacsak valami csoda nem történik addig" - fogalmazott Hídvégi József, aki sikerként könyvelte el, hogy míg 2006-ben 600 oldalas volt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése, most 60 oldalba belefért. A polgármester hangsúlyozta, az adósságállomány lefaragása mellett a város fejlődni is tudott, hiszen az elmúlt három évben másfél milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre, illetve kezdtek meg uniós támogatással, amelynek révén egyebek közt bővítették és felújították a térség egészségközpontját, új kilátót avattak, és zajlik a városközpont megújítása is.

 

A legfrissebb ÁSZ jelentés 2007 elejétől 2011 közepéig vizsgálta Fonyód gazdálkodását, és jutott arra a megállapításra, hogy az önkormányzat pénzügyi egyensúlya már rövid távon is veszélyeztetett. A vizsgált időszakban az önkormányzat pénzügyi egyensúlyának fenntartása csak külső forrás bevonásával volt biztosítható. A működési forráshiány finanszírozása ekkor még munkabérhitel, folyószámlahitel igénybevételével történt. A fejlesztési forráshiányt hosszú lejáratú fejlesztési célú hitelekkel, illetve kötvénykibocsátással kezelte a település.

 

A város pénzügyi helyzetének kedvezőtlen alakulásában jelentős szerepet játszott és játszik a Lakásépítő Kft. A cég ellen két éve felszámolási eljárást kezdeményezett az önkormányzat, közel 900 millió forint hitelezői igénybejelentést téve, amelynek megtérülése bizonytalan. Az ÁSZ megállapításai közt szerepel, hogy Fonyód a pénzügyi helyzetének javítására bevételnövelő (eszközök értékesítése, bérbeadása, bérleti díjak emelése, helyi adó mértékének növelése) és kiadáscsökkentő intézkedéseket (létszámcsökkentés, többletjuttatások csökkentése) tett, aminek hatására megtakarítása, illetve többletbevétele keletkezett. A település a korábbi ellenőrzéskor a gazdasági helyzete javítására tett három javaslat közül kettőt megvalósított, egyet részben teljesített.


Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás: