Ford Petrányi: Több mint 20 éve a piacon



Ford Petrányi: Több mint 20 éve a piacon

Hosszú utat jártunk be eddig. Ahogy ügyfeleink igényei és a Ford modellek is változtak az évek során, mi is folyamatosan vezettünk be újításokat és bővültünk. Ma már három márkakereskedésünkben több mint 130 szakember dolgozik azért, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő autót és szolgáltatást. Büszkék vagyunk rá, hogy ügyfeleinket olyan munkatársak szolgálják ki, akiknek a jelentős része már több, mint 10 éve dolgozik velünk.

 

Egy úton a Ford Focus-szal

Több mint 20 éve jelen vagyunk a piacon, így együtt jártuk végig a Ford Focus eddigi életét. A sikeres Escortot váltva 1998-ban debütált az első Focus generáció, amely 2000-2001 között a világ legkelendőbb autója volt. A Polk intézet és az IHS Automotive nemrégiben közzétett, egész évet felölelő újautó-regisztrációs adatbázisa szerint a Ford Focus 2013-ban is elnyerte a világ legnagyobb darabszámban értékesített autójának címét. Nagyszerű érzés, hogy a modell a mai napig nagy sikert arat ügyfeleink körében és mindig képes volt megújulni. Több mint egy autó: A jelenlegi Focus egyénisége nem csak külsejében rejlik, de olyan kifinomult motorral és innovatív technológiákkal rendelkezik, melyek a pénztárcája és a környezete számára is a legmegfelelőbb megoldást nyújtják. Ráadásul az utasok is kényelemben, biztonságban utazhatnak. Érdemes kipróbálni az EcoBoost 1 literes benzinmotort, amely az Év Motorja* díjat háromszor is elnyerte. Ez a motor rendelkezik a nagyobb motorok erejével, nyomatékával és teljesítményével amellett, hogy üzemanyag-felhasználása gazdaságos, szén-dioxid kibocsátása pedig alacsony.

 

Van, amire csak egyszer van esély

Most egy olyan páratlan ajánlatot kínálunk a jelenlegi Ford Focusra, amit érdemes megfontolni. A Ford Focus készletről akár 3.140.000 Ft-ért lehet az Öné a Ford Petrányinál.** A gazdag Ambiente felszereltség, amely többek között menetstabilizáló rendszert, 6 légzsákot, távirányítós központi zárat, elektromos első ablakemelőket, elektromosan állítható külső tükröket, USB csatlakozós CD-s rádiót is tartalmaz, most kiegészül manuális klímaberendezéssel és metálfényezéssel. Érdemes sietni, mert erről könnyű lemaradni! Az ajánlat csak 2014. szeptember 18. és október 6. közötti vevőszerződés és regisztráció esetén, kizárólag a készlet erejéig érvényes. További információ kereskedéseinkben és weboldalunkon.

 

* Az "Év Motorja" nemzetközi díjat a világ 35 országából érkezett, 76 szakújságíróból álló zsűri ítélte oda 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is. (További információ: www.ukipme.com/engineoftheyear).
**Az ajánlat 5 ajtós, 1.6 l-es benzines, 105 LE, Ambiente felszereltségű modell esetében érvényes. Vegyes átlagfogyasztás: 4,2–6,4 l/100 km, CO2-kibocsátás: 109–149 g/km. A Ford Credit Bónusz finanszírozás kizárólag zárt végű pénzügyi lízing formában érhető el, forint vagy euro alapon. A legkisebb finanszírozott összeg: 800 000 Ft, a minimális futamidő: 24 hónap lehet. Az akció 2014. szeptember 18. és október 6. között vevőszerződött és regisztrált autók esetén, kizárólag a készlet erejéig érvényes. Referencia THM euró alapon 18,17%–35,15%, amely 2 000 000 Ft finanszírozott összeg és 60 hónapos futamidő esetén került megállapításra. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembe vételével történik, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a finanszírozás árfolyam- valamint kamatkockázatát. A fenti hirdetés tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek. A képen látható autó illusztráció, nem feltétlenül egyezik meg a kiajánlott típussal, felszereltséggel. A Ford Credit szolgáltatásait a Ford magyarországi hivatalos márkafinanszírozója, a Lombard Lízing Zrt. nyújtja. A feltüntetett árak bruttóban értendők.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás: