Francia elnökválasztás - lesz meglepetés, vagy bejön a papírforma?

Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron (az utolsó felmérések az ő diadalát vetítik előre) vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben.

Franciaország tengerentúli területein és megyéiben, illetve a nem Európában tartózkodó 1,3 millió választópolgár számára közép-európai idő szerint már szombat délben megkezdődött az elnökválasztás második fordulója. Az anyaországban vasárnap reggel 8 órakor nyitottak ki a szavazóhelyiségek.

 

Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni. Az első hivatalos eredmények este 8 órától várhatók. A pénteken éjfélkor életbe lépett kampánycsend előtt nyilvánosságra hozott utolsó felmérések az egy éve alakult és magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Lendületben!) nevű saját politikai mozgalmát vezető, 39 éves Emmanuel Macron biztos győzelmét jelzik.

 

A leköszönő Francois Hollande szocialista államfő volt tanácsadója, majd gazdasági minisztere 61,5-62 százalékos támogatottsággal győzheti le a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltjét.

 

A 48 éves Marine Le Pennek a szavazatok 38-38,5 százalékát jelzik előre a közvélemény-kutatások.

 

A közvélemény-kutatások szerint a részvételi hajlandóság franciaországi viszonylatban viszonylag alacsony, a jogosultak háromnegyede kíván az urnákhoz vonulni, ami alacsonyabb, mint az első fordulóban, amikor is a választók közel nyolcvan százaléka szavazott. Macron kampánystábja péntek este azt közölte, hogy "jelentős és összehangolt számítógépes támadás" áldozata lett, ennek következtében több tízezer levél, fénykép és más belső dokumentum került nyilvánosságra a közösségi médiában. Értékelésük szerint a támadás "a demokrácia destabilizálására irányul, ahogy az az Egyesült Államokban is történt a legutóbbi elnökválasztás alatt".

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az elnökválasztási kampányt ellenőrző országos bizottság (CNCCEP) azt kérte a francia sajtótól, hogy ne közöljék a belső levelezésnek a tartalmát, mert az bűncselekménynek minősülhet, egyrészt mert hamis tartalmak is lehetnek e kiszivárogtatott szövegek között, másrészt pedig az érvényben lévő kampánycsendet is megsérthetik. A franciák 1958 óta tízedik alkalommal választják meg közvetlen szavazással a köztársasági elnököt, akinek mandátumát 2000-ben népszavazással hétről öt évre csökkentették, s most először nem került be egyik hagyományos bal- vagy jobboldali párt jelöltje sem a második fordulóba.

 

Ez az első alkalom, hogy az elnökválasztást rendkívüli állapot idején tartják, amely a 2015. november 13-i - 130 áldozatot követelő - párizsi iszlamista merénysorozat óta van életben. A választókörzeteket mintegy 50 ezer rendőr és csendőr biztosítja, közülük 12 ezren Párizsban és a fővárosi agglomerációban teljesítenek szolgálatot. Mindkét jelölt az ország északi részén voksol: Emmanuel Macron a Calais-hoz közeli Le Touquet nevű tengerparti kisvárosban, ahol feleségével nyaralója van, Marine Le Pen pedig a Nemzeti Front egyik legfőbb bázisának számító Hénin-Beaumont-ban. A hatóságok egész nap nagy erőkkel biztosítják a két jelölt kampánystábjának székhelyeit és azokat a helyszíneket is, ahol győzelem esetén a két tábor spontán ünneplése várható, miután az első forduló estéjén anarchista tüntetők összecsaptak a rendőrökkel Párizs belvárosában a République és a Bastille terek közelében.

 

Emmanuel Macron a Louvre múzeuma előtti térre, Marine Le Pen pedig a Párizshoz közeli Vincennes-i parkerdőbe várja híveit az eredményhirdetés után. Az új köztársasági elnököt legkésőbb május 14-én beiktatják hivatalába, aznap jár le ugyanis Francois Hollande mandátuma. A megválasztott államfő által kinevezett új kormányfő fogja vezetni a kampányt a június 11-én és 18-án esedékes kétfordulós nemzetgyűlési választások előtt.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: