Gyengülés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán az európai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdetén.

Gyengülés várható a tőzsdéken

A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek 0,2-0,4 százalékos csökkenéssel korrigálhatnak lefelé az előző nap elért egyéves csúcsokról.
   
A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,70 százalékos, a Stoxx Europe 600 index 0,76 százalékos emelkedéssel fejezte be a keddi kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,61 százalékkal végzett magasabban.
   
Londonban 0,17 százalék nyereséget ért el az FTSE-100 index, és február közepe óta a legmagasabban végzett. A frankfurti DAX 0,40 százalékkal rekordszintre erősödött, a CAC-40 Párizsban pedig 0,37 százalék nyereséggel végzett egyéves csúcson. Milánóban 0,57 százalékos, Madridban pedig 0,62 százalékos indexemelkedéssel zárult a keddi tőzsdenap. Milánó és Madrid is egyéves csúcsot ért el.
   
Az OECD megemelt világgazdasági növekedési előrejelzését nyugtázva az európai piacok után az amerikai tőzsdék is nyereséggel zártak kedden. A technológiai ágazatok papírjai erőteljesen felfelé korrigáltak a profitkivétel miatt korábban elszenvedett veszteségeikből. A Nasdaq Composite 3,7 százalékkal zárt magasabban, az S&P-500 index 1,4 százalékkal erősödött, a DJIA-30 index pedig mindössze 0,1 százalékkal, bár nap közben rekordot is érintett.  
   
Az ázsiai tőzsdék vegyes indexekkel indították el a szerdai globális tőzsdenapot. Tokióban a zárás előtt szerény 0,05 százalékos nyereségben állt a tőzsdeindex, a sanghaji index 0,2 százalékkal, a sencseni pedig 1 százalékkal emelkedett. Hongkongban viszont 0,2 százalékkal csökkent a tőzsdeindex, a szöuli pedig 0,7 százalékkal alacsonyabban öt heti mélypontotn végzett. Az ausztráliai tőzsde 0,8 százalékkal zárt alacsonyabban.
   
Az olaj ára a hétfőn elért 14 havi csúcsról korrigált lefelé kedden és szerdán is. A Brent ára hétfőn 2020 január első hete óta a legmagasabbra emelkedett, a WTI ára pedig legutóbb 2018 októberében látott szintet ért el. Az olaj ára a gazdasági fellendüléstől várt keresletnövekedés reményében emelkedett, valamint annak köszönhetően, hogy az OPEC+ a napokban termeléskorlátozási keretének változatlanul hagyása mellett döntött. Az év eleje óta mintegy harminc százalékkal emelkedett a nyersolaj világpiaci ára.
   
Az európai piacok nyitása előtt bő két órával a Brent nyersolaj ára 1,05 százalékkal állt alacsonyabban szerdán a nemzetközi kereskedelemben hordónként 66,81 dolláron, a WTI nyersolaj ára pedig 0,87 százalékkal 63,45 dollárra csökkent.
   
A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index szerdán reggel 0,24 százalékkal állt magasabban 92,18 ponton.
   
Az eurót 0,18 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1876 dolláron.
   
Az arany ára tízhavi mélypontnál jár, a spot ár 0,17 százalékkal unciánként 1713,90 dollárra csökkent.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: