Gyors változásokra számít az olajiparban a Mol Nyrt. elnöke

A koronavírus világszerte megnehezítette az olajipar helyzetét, ezért felgyorsulhat az iparág átalakulása - mondta a Mol Nyrt. elnöke az 58. Közgazdász vándorgyűlés pénteki ülésén.

Gyors változásokra számít az olajiparban a Mol Nyrt. elnöke

Online előadásában Hernádi Zsolt hangsúlyozta, hogy az olajipar válsága nem a járvánnyal kezdődött, a koronavírus csak felnagyította a nehézségeket. A termelési korlátozások fellazulása, valamint az új technológiák miatt régóta túlkínálat uraltja világpiacot.
   
A bővülést a kereslet növekedése korábban sem követte, a járvány kitörésével pedig olyan helyzet alakult ki, ami meglepte az olajipari cégeket. A termékeik 65 százalékát felhasználó közlekedés visszazuhant, a hordónkénti 70 dolláros olajár 18 dollár alá csökkent, és ma is alig haladja meg a 40 dollárt, miközben a palaolajat 50 dollártól lehet nyereségesen kitermelni. Az olajipari cégek árfolyama 40-50 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, és évekig is tarthat, amíg visszazárkóznak a korábbi szintre - tette hozzá.    

A Mol áprilisban az üzemanyagok 45 százalékos keresletcsökkenésével szembesült. A cég sokféle változással számolt, de a felvevőpiac ilyen szintű visszaesését 2030 után várta - mondta Hernádi Zsolt. A Molnak emellett - hangsúlyozta - figyelembe kell vennie az alternatív üzemanyagok, és az elektromos autók térnyerését is, legfőképpen pedig azt, hogy a fosszilis energiahordozók idővel teljesen kiszorulnak majd a közlekedésből.    

Véleménye szerint nem lehet kérdés, hogy hosszú távon az olajat nem elégetni kell, hanem anyagában, vagyis a műanyaggyártás alapanyagaként hasznosítani, ezzel párhuzamosan viszont választ kell találni az energiaátállás kérdésire. Ma még világszerte az összes felhasznált energia több mint 80 százaléka, Európában 75 százaléka fosszilis eredetű. Ilyen nagy arányú szükséglet kiváltáshoz egyszerre kell bővíteni a megújuló és a nukleáris energia forrásait, és jelentősen javítani kell az energiafelhasználás hatékonyágát.
   
Az átalakulás költséges és hosszú lesz, az átgondolatlan, erőltetett változtatásoknak súlyos társadalmi következményei lehetnek - jegyezte meg.    

Hernádi Zsolt ehhez kapcsolódva kitért a klímaváltozás miatti társadalmi nyomásra is, amivel az olajipari cégek világszerte szembesülnek. Véleménye szerint a fenntarthatóság és az energiafelhasználás egyensúlyát úgy kell megtalálni, hogy az ne veszélyeztesse az ellátás biztonságát. A Mol már korábban is jelentős összegeket fordított arra, hogy csökkentse az üzemei károsanyag-kibocsátását, és az autógyártókkal együttműködve olyan üzemanyagokat fejlesztett, amelyek a korábbiaknál kevésbé terhelik a légkört - tette hozzá.    

A társaság vezetője a következő évtized fontos feladatának azt tekinti, hogy a Mol a jelenlegi 75 százalékról 50 százalékra csökkentse a közlekedés számára üzemanyagot termelő finomítói kapacitás arányát, emellett új szolgáltatásokat és tevékenységeket alapozzon meg. Az olaj hamarosan már más szerepet fog betölteni a világgazdaságban, mint eddig, így a vállalat szerkezeti átalakulásának is ehhez kell igazodnia - mondta Hernádi Zsolt.

Hozzászólások

Csődbe mehet Romániában a Blue Air légi társaság

Eleshet az állami kedvezményes hiteltől és csődbe mehet a Blue Air légi társaság, amely a második legnagyobb szereplő a román légi közlekedési piacon.
2020. 10. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3 milliárd dollár büntetést kell fizetnie a Goldman Sachs bankháznak

A Goldman Sachs bankháznak csaknem 3 milliárd dollár büntetést kell fizetnie malajziai leányvállalata korrupciós ügyei miatt - jelentette be az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium csütörtökön.
2020. 10. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szingapúrban az ABB robotjai gyorsítják a COVID-19 tesztek végrehajtását

Szingapúr komoly erőfeszítéseket tesz a COVID-19 tesztek végrehajtásához szükséges kapacitásainak egész országra kiterjedő növelése érdekében. Ennek részeként az ABB nagy pontosságú robotjait telepítették a Rapid Automated Volume Enhancer (RAVE) elnevezésű új automatizált laboratóriumi rendszeren belül.
2020. 10. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magas állami kitüntetést kapott az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója

Varga Mihály pénzügyminiszter a nemzeti ünnep alkalmából Magyar Gazdaságért Díj elismerésben részesítette az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatóját, dr. Hodász Istvánt. A Magyar Gazdaságért Díj a pénzügyminiszter által adható legmagasabb tárcakitüntetés, a gazdaság érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenység vagy életmű elismeréséért adományozható.
2020. 10. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP Bank Magyarország legbiztonságosabb bankja

A Global Finance magazin idén is közölte a világ legbiztonságosabb bankjainak listáját, köztük értékelve és kiválasztva a kelet-közép-európai régió országainak legbiztonságosabbnak minősített bankjait is. A New York-i székhelyű, elismert kiadvány szerint Magyarország legbiztonságosabb bankja az OTP Bank.
2020. 10. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért fogy kevesebb Coca-Cola a koronavírus idején?

Év/év alapon 9%-kal csökkenő, 8,7 milliárd dolláros bevételt ért el a Coca-Cola a harmadik negyedévben a várt 8,4 milliárd dollárral szemben, amin 0,55 dolláros EPS-t csinált a várt 0,47 dollárral szemben.
2020. 10. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez az igazi áttörés a Tesla-tól!

Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Tesla harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Az árbevétel közel 40%-kal, 8,8 milliárd dollárra nőtt év/év alapon a várt 8,3 milliárd dollárral szemben, amin 0,76 dolláros tisztított egy részvényre jutó profitot ért el a cég a várt 0,55 dollárral szemben.
2020. 10. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz ismét világelső a biztosító márkák között az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsorában

Az Allianz immár két egymást követő alkalommal lett a világ vezető biztosítási márkája az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsora szerint.Ez a remek hír különösen azért érkezett jókor, mert jelenleg világszerte eluralkodott a bizonytalanság a piacokon és az ágazatokban, amelyek próbálnak megfelelni a világméretű járvány kihívásainak.
2020. 10. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rómában is érvénybe lépett a kijárási tilalom

Lombardia tartományban csütörtök estétől, Campania és Lazio tartományban péntektől lép életbe a koronavírus-járvány miatti éjszakai kijárási tilalom, amely húszmillió olaszt érint, mások mellett Milánó, Róma és Nápoly városát november közepéig.
2020. 10. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem drágítja érdemben az építkezést a közel nulla energiaigény bevezetése

2021-től minden új építésű ingatlan energiaigényét – így a lakóházakét is – legalább 25% mértékben megújuló energiaforrásból kell biztosítani. A szabályozás azokra az épülő ingatlanokra is kiterjed, amelyek nem szereznek használatbavételi engedélyt 2020. december 31-ig. A 25%-os előírást az épülő lakóházak több módon is teljesíthetik, de csak a hőszivattyú technológia képes egyszerre biztosítani a megújuló részarányt, és egyben fűteni, használati meleg vizet előállítani és hűteni is. A Daikin ezért 2021-ben a hőszivattyúk iránti kereslet legalább 50%-os növekedésére számít.
2020. 10. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. tovább növelte tulajdonrészét a CIG Pannónia Életbiztosítóban

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) részvényese, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. október 20-án tőzsdei ügylet keretében 400 ezer darab CIG-törzsrészvényt vásárolt, ezzel a közvetlen tulajdonában álló részvények száma 4 933 980 darabra nőtt - közölte a CIG Pannónia a tőzsde honlapján szerdán.
2020. 10. 21. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál kisebb lett a Lufthansa vesztesége

Tegnap napközben jelent meg a Lufthansa előzetes negyedéves eredménye.
2020. 10. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változatlanul az Apple a világ legértékesebb márkája

Immár a nyolcadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.
2020. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változások az UNIQA Biztosító vezetésében

Az UNIQA Group 3.0 stratégia nemzetközi részének kiemelt célja, hogy a leányvállalatok egy kihívásokkal teli gazdasági környezetben, valamint az egyre erősödő versenyben a korábbinál is ügyfélcentrikusabb, egyszerűbb és hatékonyabb szervezetként működjenek.
2020. 10. 21. 12:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbírságolta a Heinekent a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 75 millió forintra bírságolta a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t - tájékoztatta a versenyhatóság közleményben az MTI-t szerdán.
2020. 10. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

E-mobilitási üzletágat indít az ALTEO

Elektromos mobilitási üzletágat indít a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett ALTEO, tovább bővítve ezzel fenntarthatóságra fókuszáló szolgáltatásainak és ügyfeleinek körét.
2020. 10. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel, zéró hulladék: Megjelent a Borsodi Sörgyár fenntarthatósági jelentése

A Borsodi Sörgyár bemutatta második, 2019-es fenntarthatósági jelentését, amelyből többek között kiderül, hogy amellett, hogy a vállat nettó árbevétele közel 10 százalékkal emelkedett, csökkent a bőcsi üzem hőtermelése, és 2018 után 2019-ben is zéró tonna maradt a lerakott gyártási hulladék mennyisége.
2020. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes eredményeket publikált az IBM

Az előzetes eredményvárakozásainál enyhén jobb eredményt ért el az IBM a harmadik negyedévben.
2020. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A közellátás számára biztosítja influenzavakcináját a Sanofi

Megállapodás született arról, hogy Magyarország koronavírus elleni védekezését támogatva az idei influenzajárványra allokált teljes, mintegy 100 ezer adagból álló oltóanyag készletét a Nemzeti Népegészségügyi Központnak adja át a Sanofi Pasteur. Ez az együttműködés támogatja a magyar kormány azon célját, hogy a különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok számára minél szélesebb körben biztosítsák az oltás nyújtotta védelmet az influenza ellen.
2020. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei új kutatás-fejlesztési központot épít Budapesten

A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén kedden Budapesten.
2020. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások: