Gyorsan elszállt a hétfői optimizmus a nyugat-európai értéktőzsdékről

Kedden ismét gyengültek a nyugat-európai értéktőzsdék a hétfői erősödést követően. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos csökkenéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,91 százalékos napi veszteséggel 1.061,55 ponton zárt

 A hétfői fellendülést kedden bizalomvesztés követte, miután a legfrissebb adatokból kiderült, hogy Kína importja júliusban a vártnál is jobban csökkent. Ezt a főleg az exportérdekelt cégek, illetve a nyersanyagipari és az olajipari részvények szenvedték meg.

 

A Fed közép-európai idő szerint estére időzített pénzügypolitikai döntése előtt is óvatos volt a piac. A kamat változtatása nem várható, ellenben kérdés, hogy a Fed elhatároz-e már most valamilyen további, mérsékelt mennyiségi enyhítést a lassuló gazdasági növekedés támogatására, vagy még nem. Az amerikai gazdaság iránti aggodalmakat táplálta egy kedden megjelent adat is arról, hogy a második negyedévben romlott a termelékenység az Egyesült Államokban - több mint egy éve először -, viszont nőtt a fajlagos munkaköltség.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 kedden 34,11 pontos, 0,63 százalékos gyengüléssel 5.376,41 ponton zárt, 0,67 százalékkal alacsonyabban a tavaly év végi értékénél. A frankfurti fő mutató, a DAX-30 65,35 ponttal, 1,03 százalékkal 6.286,25 pontra süllyedt, 5,52 százalékkal az év végi értéke fölött végzett.  Párizsban a CAC-40 46,79 ponttal, 1,24 százalékkal 3.730,58 pontra rosszabbodott, ez 5,23 százalékkal rosszabb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kedd reggel 55 centtel, estefelé 1,34 dollárral volt olcsóbb a hétfői zárónál, hordónként (159 liter) 79,65 dollárnál tartott.  A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 1,07 dollárt vesztett, 80,41 dollár volt New Yorkban. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 669,00 dollár volt Londonban, 11,50 dollárral olcsóbb a hétfői zárónál.

 

A kőolaj árát kedden lejjebb nyomta a legfrissebb statisztika arról, hogy Kína - egyes felmérések szerint már a világ legnagyobb energiafogyasztója, megelőzve az Egyesült Államokat - júliusban napi 4,47 millió hordó nyersolajat importált, 3,2 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júliusban, és főleg 17,5 százalékkal kevesebbet az előző havi, 4,47 millió hordós rekordnál. Az erősödő dollár is elszívta a tőkét az olajpiacról kedden. A

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3158 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3088 dollárnál tartott, 0,0140 dollárral olcsóbban a hétfő estinél, 8,58 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. 

 

A dollár az utóbbi két napban kissé javult, mert a befektetők mind kevésbé várnak újabb erőteljes mennyiségi enyhítést a Fed keddi értekezletétől. A többség már inkább kisebb horderejű intézkedésre számít, sőt, olyan nézetek is vannak, hogy a Fed most még nem is tesz semmit, csak legföljebb értésre adja: még sokáig rekord alacsonyan lesz az alapkamata.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.193,80 dollár volt kedden későn Londonban azonnali szállításra, olcsóbb a hétfő esti 1.201,75 dollárnál. Az arany árát július 28-án háromhavi mélypontra, 1.156,90 dollárra nyomta az értékpapírpiacok föllendülése miatt csökkenő kereslet. Azóta is nehezen küzd a kockázatosabb befektetési lehetőségek megnövekedett vonzerejével, de a múlt héten kissé népszerűbb volt a dollár bizonytalan kilátása miatt, sőt, pénteken már 1.200 dollár fölé ugrott a hirtelen tőzsdei lejtmenet miatt.

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. 12. 26. 06:00
Megosztás:

A kripto felkerült a karácsonyi kívánságlistákra – az infláció újragondoltatja az amerikai ünnepi költekezést

Az emelkedő megélhetési költségek ellenére – vagy talán éppen miattuk – egyre több amerikai gondolkodik kriptovalutában karácsonyi ajándékként, derül ki a Visa friss felméréséből. A trend különösen a fiatalabb generációk körében erős, és azt sugallja: a kripto már nem pusztán spekuláció, hanem egyre inkább kulturálisan elfogadott értékhordozó.
2025. 12. 26. 05:00
Megosztás:

Vétel, tartás vagy eladás? Mit érdemes tenni a Bitcoinnal 2026-ban?

Ha a technikai elemzés egzakt tudomány lenne, a Bitcoin már most új csúcsokon járna. A grafikonok azonban „elfelejtették megnézni a híreket” – és ami még fontosabb: a kriptopiac szerkezete 2024–2025-ben alapvetően átalakult.
2025. 12. 26. 04:00
Megosztás:

Ez a Kádár-kocka házak típushibája, emiatt nehéz kifűteni őket!

Megjött a zimankó, de a hőszigetelés még most is aktuális kérdés: létezik egy korszerű, különleges megoldás, amely már Magyarországon is hozzáférhető. A szakember szerint a Kádár-kockák esetében tipikus szerkezeti problémáról beszélhetünk, és azt is bemutatja, milyen lépésekkel, milyen módszerekkel lehet hatékonyan orvosolni a hibát.
2025. 12. 26. 03:00
Megosztás:

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.
2025. 12. 26. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. Most, a 41. heti lottóhúzás következik hétvégén, amikoris a hatoslottó várható főnyereménye 540 millió Ft, míg a hagyományos ötös lottón 1,353 milliárd forint van "meghirdetve" főnyereményként.
2025. 12. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2025. 12. 26. 00:05
Megosztás:

Amikor a Solana 10 dollár alatt volt, senkit nem érdekelt – most szűk a likviditás, és a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb kriptós előértékesítést

Sok kereskedő vegyes érzelmekkel gondol vissza az előző bikapiacra. Az árak emelkedtek, a hírek hangosak voltak, de a legtöbben mégis úgy érzik, lemaradtak a valódi mozgásokról. A piac kaotikusnak tűnt, a forgások gyorsak voltak, és kevés volt a meggyőződés. Mégis, ebben a zavaros környezetben is hatalmas lehetőségek nyíltak azok számára, akik időben észrevették őket. A Solana ennek tökéletes példája.
2025. 12. 25. 22:00
Megosztás:

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás:

Karácsonyi kriptóláz: A Z generáció inkább Bitcoint kér, mint cipőt vagy ajándékkártyát

Miközben a klasszikus karácsonyi ajándékok – telefonok, cipők vagy ajándékkártyák – továbbra is népszerűek, egy új trend kezd kibontakozni a fiatal felnőttek körében. Egy friss felmérés szerint a Z generáció egyre inkább kriptovalutára vágyik a fa alá – nem vicc, valódi digitális pénzt kérnek, nemcsak virtuális élményeket. De mi áll a jelenség mögött, és mit érdemes tudni, ha valakit kriptóval szeretnénk meglepni? Mutatjuk!
2025. 12. 25. 18:00
Megosztás:

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
2025. 12. 25. 17:00
Megosztás:

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás:

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia: a szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján.
2025. 12. 25. 10:00
Megosztás:

Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány "idegen hatalom" általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását is.
2025. 12. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampánya során

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
2025. 12. 25. 07:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság elítélte, hogy Washington beutazási tilalmat rendelt el öt európai tisztségviselő ellen

Az Európai Bizottság elítélte, hogy az amerikai külügyminisztérium beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online tér "cenzúrázására" hivatkozva.
2025. 12. 25. 06:00
Megosztás:

A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben

A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
2025. 12. 25. 04:00
Megosztás: