Hamis az interneten keringő dokumentum
A központ egy tájékoztató levél mellékleteként két nyomtatványt küldött ki az iskoláknak: az egyikben a nyugdíjas vagy idén nyugdíjba vonuló tanárok a továbbfoglalkoztatásukat kérhetik, a másikban – megerősítve a pedagógus kérelmét – a munkáltató javaslatot tesz a kormány felé a továbbfoglalkoztatására. Ez utóbbi kitöltését kértük az intézményektől, amelybe bekerül az iskolaigazgató és a tankerületi igazgató közösen kialakított szöveges indoklása, de a munkáltatói jogkör gyakorlójaként azt a KLIK elnöke írja alá.
Tehát épp az ellenkezője igaz annak, amit az Index közölt: csak támogató jellegű nyilatkozat készülhet, hiszen a pedagógus továbbfoglalkozatása az oktatási közfeladat ellátása miatt szükséges, tehát a tanár és a munkáltató közös elhatározása alapján történik. Aláhúzandó, eldöntendő kérdés sincs a nyomtatványokon, azokat csak akkor lehet együtt a kormánynak benyújtani, ha a pedagógus kéri, a munkáltató pedig támogatja.
A nyugdíjas vagy nyugdíjba vonuló tanárok számára éppen azért tette lehetővé a kormány, hogy tovább lehessen őket foglalkoztatni, hogy ahol ezt másképp nem lehet megoldani, továbbra is biztosítva legyen a megfelelő szakos tanár.
A valódi dokumentumok a www.kormany.hu oldalon érhetők el.