Hamis gumiabroncsok - 5 milliárd forint kár Magyarországon

Több mint 755 milliárd forintnyi (2,43 milliárd euró) gazdasági kárt okozott a hamis gumiabroncsok és akkumulátorok eladásából származó közvetlen bevételkiesés a legális piaci szereplőknek évente az Európai Unióban, ami a két szektor eladásának nagyjából 7,5, illetve 1,8%-át jelenti a 2010-2015 közötti időszakban. A szigorúbb magyar ellenőrzési gyakorlatnak köszönhetően, a hazánkra vonatkozó hamisítási ráta mindkét szektorban az európai átlag alatt helyezkedik el, ezzel igen kedvező helyet foglalunk el az uniós rangsorban, derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

Hamis gumiabroncsok - 5 milliárd forint kár Magyarországon

A hamisított gumiabroncsok forgalmazásából származó közvetlen bevételkiesés nagysága 700 milliárd forintra (2,25 milliárd euró) becsülhető az Európai Unióban, ami az ágazat forgalmának 7,5%-át jelenti. Az akkumulátorok tekintetében a közvetlen forgalomkiesés több mint 55 milliárd forintra tehető (179 millió euró), ami az értékesítés 1,8%-ának felel meg. Amennyiben a beszállítókra gyakorolt közvetett hatásokat is figyelembe vesszük, akkor a forgalmat érintő veszteség éves szinten az abroncsoknál 1400 milliárd (4,5 milliárd euró), míg az akkumulátoroknál 95 milliárd forintra (306 millió euró) tehető az említett öt éves időszakban.

 

Az EUIPO jelentése szerint a forgalomkiesés miatt a két iparágban valamivel több mint 8300 munkahellyel volt kevesebb, míg az egyéb kapcsolódó ágazatokat is figyelembe véve a foglalkoztatási veszteség összesen több mint 22 ezer munkahelyre (ebből 21 ezer fő az abroncsiparra vonatkozik) becsülhető.

Gépkocsi fogyasztási költség kalkulátor

 

A két szektort érintő hamisítás az anyagi károkon felül súlyos környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági kockázatokat is magában rejt: „Tesztelések során kiderült, hogy a hamis abroncsok súlyos kockázatot jelentenek, mert jelentősen megnövelik a balesetek és durrdefektek kockázatát”- hívta fel a figyelmet Gablini Gábor, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szakértője. Hozzátette: a hagyományos elektrolittal töltött akkumulátorok esetében a nem megfelelő minőségű burkolat és csomagolás elektrolitszivárgáshoz vezethet, ami súlyosan károsíthatja az autó műszaki berendezéseit, valamint bőrfelületet érve irritációt és égési sérüléseket okozhat.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A két ágazatra kiterjedő vizsgálat szerint a hamisított gumiabroncsok értékesítéséből származó közvetlen bevételkiesés tekintetében az EU-ban Litvánia áll az élen 19%-kal, amelyet Lettország és Spanyolország, illetve Görögország követ 17-18, illetve 17%-kal. Magyarország 5,1%-os aránnyal jóval a 7,5%-os uniós átlag alatt helyezkedik el, így az Európai Unió negyedik legkevésbé fertőzött országa vagyunk Finnország (3,1%), Hollandia és Németország (4,2-4,2%) után. Ennek a forgalomkiesésnek a közvetlen hatásaként azonban csaknem 5 milliárd forintos (16 millió euró) veszteség éri hazánkat.

 

A hamisított akkumulátorok eladásából származó közvetlen anyagi károk terén a rangsor eleje és vége megegyezik az előző szegmenssel: Litvánia áll az élen 5%-kal, amelyet Lettország és Spanyolország, illetve Görögország követ nagyjából 4,6-4,6, illetve 4,5%-kal. Magyarországon kedvezőbb a helyzet, hiszen az 1,8%-os uniós átlagnál fél százalékkal kevesebb (1,3%) a hamis termékek által okozott forgalomkiesés. Ezzel az Unió negyedik legkevésbé fertőzött országa vagyunk Finnország (0,8%), Hollandia és Németország (1,1-1,1%) után. A hazánkra vonatkozó 1,3%-os fertőzöttségi ráta 2,2 milliárd forintos (7 millió euró) forgalmi veszteséget jelent, derül ki az EUIPO jelentéséből.

 

Az EUIPO jelentése figyelembe vette a gumiabroncsok és akkumulátorok hamisításának kormányzati bevételeket csökkentő hatását is: a tagországok államkasszájába 105 milliárd forinttal (340 millió euró) kevesebb személyi jövedelemadó, társadalombiztosítási járulék és társasági adóból származó bevétel folyt be. Az említett összeg 94%-a egyébként a gumiabroncs-szektorhoz kapcsolódik.


Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

Hozzászólások

Magyarország autóipari nagyhatalom lett

Magyarország európai autóipari nagyhatalom lett - mondta Szijjártó Péter az Audi Hungária Zrt. alapításának 25. évfordulóján rendezett ünnepségen csütörtökön, ahol az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke, Abraham Schot bejelentette, elektromos meghajtású járműveket is gyártanak majd Győrben.
2018. 09. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi új autót adnak el az uniós tagországokban - egy ábrán

Új személygépkocsik eladásának változása az EU-tagállamokban, százalék
2018. 09. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő az elektromos autók hatótávolsága

Átlagosan 300 kilométert tudtak megtenni az elektromos autók egy feltöltéssel 2017-ben. A hatótávolság növekedését a meglévő modellek feljavítása eredményezi.
2018. 09. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soha ennyi autó nem volt a magyar utakon, de ilyen öreg se

-A háztartások 46 százaléka rendelkezik autóval -A hazai autópark átlagéletkora 2018 első negyedévében 13,9 év -Az átlagos futásteljesítmény 17 ezer kilométer
2018. 09. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

43 millió súlyosan környezetszennyező dízeljármű van az EU-ban

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is - írta keddi jelentésében a Transport&Environment (T&E - Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.
2018. 09. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldön bővül tovább a Wallis újautó-értékesítése: két újabb országban indul a Ssangyong forgalmazása

Tovább bővül a Wallis által külföldön forgalmazott új autók köre, miután a Wallis Automotive Europe (WAE) megállapodott a Ssangyong dél-koreai autómárka forgalmazásáról a cseh- és szlovák piacokon. A WAE által eddig Magyarországon és Romániában forgalmazott márka értékesítése világszerte dinamikusan bővül, miután formavilága megújult az eddig is kiemelkedő technológiai színvonal fenntartása mellett. A WAE a mostani megállapodástól árbevételének 5-10 százalékos bővülését várja, és párhuzamosan dolgozik az általa képviselt márkák további piacokra történő bevezetésén, valamint új márkák megszerzésén. A Wallis tavasszal jelentette be, hogy a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Altera Nyrt-ben történő befolyásszerzéssel tőzsdére lép a négytagú autós vállalatcsoportja, melynek a WAE is tagja.
2018. 09. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elektromos autó gyártására készül a Katar

Japán fejlesztő cég közreműködésével elektromos autót készül gyártani 2023-tól Katar a Qatar Tribune lap hétfői beszámolója szerint.
2018. 09. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejtörést okoz a technológiai fejlődés az autókereskedések számára

Autómegosztás, alternatív üzemanyagok, okos autók, új versenytársak – az autókereskedőknek sok, korábban nem létező kihívással kell szembenézniük a következő évtizedben. A hagyományos értékesítőknek át kell alakítaniuk a működésüket, hogy továbbra is relevánsak maradjanak – állapítja meg az EY több mint 1000 vásárló és 400 márkakereskedés körében készített tanulmánya.
2018. 09. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szünetelhet a Volkswagen Golf gyártása

Október első hetében szünetelhet a Volkswagen wolfsburgi gyárában a Golfok gyártása.
2018. 09. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

6 milliárd euróért eladó a Magneti Marelli

Meg nem erősített információk szerint a Fiat Chrysler 6 milliárd euróét értékesítené a Magneti Marelli nevű autóalkatrész gyártó egységét.
2018. 09. 13. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elnézést kért a vásárlóktól a Tesla vezére

Elon Musk elnézést kért a Tesla amerikai vásárlóitól, mert a megnövekedett kereslet miatt csak lassabban tudják kiszállítani a gépjárműveket.
2018. 09. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európában kiemelkedő mértékben növelte eladásait a Volkswagen

Európában kiemelkedő mértékben növelte eladásait augusztusban, az új emissziós tesztelési eljárás bevezetése előtti utolsó hónapban a Volkswagen konszern fő márkája, a VW - jelentette be Volkswagen konszern leányvállalata Wolfsburgban.
2018. 09. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Okosszélvédő fejlesztésén dolgoznak Salgótarjánban

Okosszélvédő fejlesztésén dolgozik a salgótarjáni Salgglas Zrt. vezette konzorcium, a közel másfél milliárd forint összköltségű projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatja - tájékoztatta sajtóközleményben a cég az MTI-t kedden.
2018. 09. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőzsdére lépnek a Wallis autós cégei: 15,8 milliárd forintos tőkeemelés az Alterában

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Wallis négy autós cégének tőzsdére lépése, miután elindul a cégbírósági folyamata az Altera Nyrt. korábban elhatározott zártkörű tőkeemelésének, melynek keretében az érintett vállalatok 15,8 milliárd forintos apporttal az Altera tulajdonába kerülnek. Az autós csoport közel 70 milliárd forint árbevételével a Budapesti Értéktőzsde hetedik legnagyobb vállalata lesz. A tőzsdei megjelenéssel a Wallis célja, hogy a nyilvános forrásbevonási lehetőségeket is kihasználva tovább támogassa autós cégeinek növekedését.
2018. 09. 11. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az 1.000.000-dik autó a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

A Mercedes-Benz gyár 2012 tavaszán kezdte meg termelését Kecskeméten, majd 6,5 év elteltével elérte az egymilliós darabszámot. Ennyi autóval kétszer ki lehetne rakni a kecskeméti gyár és rastatti testvérgyára közötti autóutat oda-vissza. A jubileumi autó egy fehér Mercedes-Benz A-osztály A180d AMG-line típus, amely Toszkánában, Olaszországban talált gazdára. Ezzel egyidőben a kizárólag Magyarországon készülő Mercedes-Benz CLA a német piacon elnyerte a J.D. Power 2018 Germany VDS díjat, amelyet több mint 14 ezer autótulajdonos véleménye alapján ítéltek oda. A felmérés történetében először fordult elő, hogy Magyarországon gyártott autót választottak a tartósan legmegbízhatóbbnak.
2018. 09. 10. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gigaper indul a Volkswagen ellen

Ma kezdődik a német alapkezelő, a Deka által a Volkswagen ellen indított per.
2018. 09. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen több új autót adtak el Horvátországban

Horvátországban az év elejétől augusztus végiéig 47 ezer 167 új személygépkocsit adtak el, ami 21,8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Promocija Plus intézet szerdán.
2018. 09. 10. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hét százalékkal nőtt az autóipari termelés értéke

Hét százalékkal nőtt az első fél évben az autóipari termelés értéke Magyarországon a tavaly azonos időszakihoz képest - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, a Qualitative Production (QP) Gépipari és Kereskedelmi Zrt. hatezer négyzetméteres gyártóüzemének átadásán.
2018. 09. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óriási megrendelést kapott a Mercedes

A Daimler csoporthoz tartozó Mercedestől 20.000 darab Mercedes Sprintert rendelt az Amazon saját kiszállítási üzletágának felépítéséhez.
2018. 09. 06. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4 százalékkal több járművet gyártott a Dacia Romániában

A francia Renault tulajdonában levő Dacia 211 ezer 962 járművet gyártott az első nyolc hónapban dél-romániai üzemében, 4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a román autógyártók egyesülete (ACAROM) szerdán.
2018. 09. 06. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás