Hatalmas plazmastruktúrákat fedeztek fel a Föld magnetoszférájában
A magnetoszféra egy égitestet körülvevő övezet, amelyben a töltött részecskéket az égitest mágneses tere befolyásolja. A magnetoszféra alsó, sűrűbb rétegét ionoszférának nevezik, fölötte pedig az elektromosan töltött részecskékkel, azaz plazmával telített régió, a plazmaszféra helyezkedik el. A két régió határát, mint most bebizonyosodott, fura, csőszerű struktúrák "népesítik be" - olvasható az ausztrál egyetem honlapján.
"A tudósok hat évtizede feltételezik e szerkezetek létét, de most sikerült első ízben kimutatni őket" - fogalmazott Cleo Loi, az egyetem hallgatója, a tanulmány első szerzője, aki szerint a struktúrák felfedezése azért is fontos, mert befolyásolják a távközlési műholdak működését. A kutatók az ausztráliai rádióteleszkóp-rendszer, az MWA-t (Murchison Széleslátóterű Hálózat) segítségével az égbolt nagy területeiről készítettek felvételeket.
A munka közben jöttek rá, hogy az MWA segítségével pillanatfelvételek is készíthetők, amelyek egyfajta filmmé álltak össze. "Sűrű plazmacsíkok váltakoztak a ritkás sávokkal, s ez a mintázat lassan vándorolt, a sarki fényhez hasonlóan a Föld mágneses teréhez idomult" - idézte fel Cleo Loi. A módszereket ismertetve elmondta, hogy az MWS 128 antennája egy 3-szor 3 kilométeres területen helyezkedik el.
A hálózat ugyan egységes műszerként működik, ám ha szeparálják a rendszer keleti részéből érkező jeleket a nyugati vég antennái által észleltektől, háromdimenziós felvételeket tudnak készíteni. "A rendszer segítségével megmértük a struktúrák közötti +hézagokat+, valamint meghatároztuk, hogy milyen magasan helyezkednek el. Méréseink szerint a +plazmacsövek + körülbelül 600 kilométerre a földfelszín fölött, az ionoszféra felsőbb rétegeiben kezdődnek és a plazmaszférába nyúlnak" - magyarázta Cleo Loi. (MTI)