Hatástalannak bizonyulnak a megszorítások

Továbbra sem csökkent szeptemberben a görög költségvetési hiány annak ellenére, hogy további megszorításokat fogadott el az athéni kormány - közölte a görög pénzügyminisztérium szerdán.

A görög központi kormányzat hiánya éves szinten 15,1 százalékkal 19,163 milliárd euróra nőtt a januártól szeptemberig terjedő időszakban. A nettó bevételek 4,2 százalékkal maradtak el a 2010. éviektől, 34,980 milliárd eurót tettek ki az év első kilenc hónapjában, míg a kiadások 7,0 százalékkal 52,488 milliárd euróra nőttek.

 

Január-augusztusban még 5,3 százalékkal voltak alacsonyabbak a nettó bevételek, mint az előző év azonos időszakában. Az infrastruktúrafejlesztési program, az uniós strukturális és kohéziós források felhasználását is koordináló közberuházási program (PIP) bevételei 39,2 százalékkal 1,877 milliárd euróra emelkedtek az első kilenc hónapban, míg az ilyen jellegű kiadások 35,1 százalékkal 3,532 milliárd euróra csökkentek.

 

A kormány konszolidációs programjában 19,242 milliárd eurós deficitet, 34,974 milliárd eurós nettó bevételt és 52,475 milliárd eurós kiadást tervezett. A központi költségvetési hiánya azért sem csökken, mivel a kormány által bevezetett megszorítások rontották a gazdaság növekedési lehetőségeit.

 

Szeptemberben a görög kormány 23 százalékra emelte az éttermi szolgáltatásokra kivetett adót, és egyszeri, a bruttó jövedelmekre vonatkozó 1-5 százalékos különadót vezetett be. A pénzügyminisztérium szerdán reményét fejezte ki, hogy képes lesz teljesíteni idei évre vonatkozó 0,8 százalékos bevételnövelési célját. "A jelenlegi mínuszt az utolsó negyedévben hozza helyre a kormány" - fogalmazott közleményében. A minisztérium a bevételek növekedését többek között az ingatlanokra kivetett új adó bevezetésétől reméli. (MTI)

Allianz Globális Biztosítási Jelentés – stabil növekedési kilátások, egyre növekvő igény a védelemre

Az Allianz Research legfrissebb Globális Biztosítási Jelentése szerint 2024-ben impozáns bővülést ért el a globális biztosítási ágazat, a teljes díjbevétel 7 ezermilliárd euróig emelkedett. Folyamatosan nő az igény a biztosítások által nyújtott védelemre, ennek megfelelően a jelentés készítői stabil, éves szinten 5,3 százalékos globális növekedésre számítanak a következő évtizedre, míg a teljes magyarországi biztosítási szektor várható átlagos éves növekedését 5,5 százalékra teszik.
2025. 07. 08. 20:00
Megosztás:

Nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb károkat okozó vihara után nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei – olvasható az MVM közösségi oldalán kedd késő délután megjelent bejegyzésben.
2025. 07. 08. 19:30
Megosztás:

Vészjósló előrejelzést adott ki a Samsung

A Samsung a második negyedéves üzemi nyereségének év/év alapú 56%-os csökkenését prognosztizálja.
2025. 07. 08. 19:00
Megosztás:

A vártnak megfelelő a magyar infláció - hogyan tovább?

A júniusi infláció a piac által vártnak megfelelően alakult idehaza. Az árak év per év alapon 4,6 százalékkal emelkedtek a májusi 4,4 százalékot követően.
2025. 07. 08. 18:30
Megosztás:

Új tachográf-szabályozás – átalakul a szállítmányozási piac?

A tachográfok fontos szerepet töltenek be a közúti árutovábbításban. Ellenőrizhető velük az európai uniós jogszabályokban előírt vezetési és pihenőidők betartása, valamint rögzítik a járművek sebességét, így mindenki számára biztonságosabbá teszik a közlekedést. 2026. július 1-jétől jelentősen változik a tachográfokra vonatkozó szabályozás, a nemzetközi áruszállításban ekkortól a 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszongépjárművekben is kötelező lesz a használata. Megváltoztatja vajon a módosítás a szállítmányozási piacot? Hogyan hat mindez a kisebb, egy teljes kamiont nem megtöltő küldemények továbbítását végző furgonos és a gyűjtőszállítmányozásra?
2025. 07. 08. 18:00
Megosztás:

Ismét távolabb került a jegybanki célsávtól az infláció

Júniusban átlagosan 4,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak itthon, az előző év azonos időszakához képest, ami megegyezett várakozásunkkal és az elemzői konszenzussal is. Májusban még 4,4%-ot tett ki az áremelkedési ütem.
2025. 07. 08. 17:30
Megosztás:

Óriási károkat okozott a vihar a horvátországi Splitben

A heves vihar, amely kedden a kora délelőtti órákban érte el a horvátországi Splitet, percek alatt káoszt okozott az Adria-parti városban: a víz elöntötte az utcákat, többen megsérültek, és elszabadult egy komp, amely két nagyobb hajóval ütközött, az egyik közülük elsüllyedt - adta hírül a helyi média.
2025. 07. 08. 17:00
Megosztás:

Júniusban országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak

Júniusban az előző hónaphoz képest országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak, viszont Budapesten havi összevetésben megállt az áremelkedés, míg éves alapon 19,4 százalékos volt a drágulás, ami továbbra is a legmagasabb az országban - közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 16:30
Megosztás:

Az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban

A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden a Békés vármegyei Szeghalmon.
2025. 07. 08. 16:00
Megosztás:

Rekordévet zárt a Pek-Snack Csoport tavaly

Rekordokkal zárta a 2024-es évet a mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, a hat országban jelenlévő Pek-Snack Csoport árbevétele 5 százalékkal 12,7 milliárd forintra emelkedett, adózott nyeresége pedig több mint duplájára nőtt, 589 millió forintra emelkedett az előző évi 214 millióról - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2025. 07. 08. 14:30
Megosztás:

Indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
2025. 07. 08. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: Európa elkötelezett a célorientált együttműködés mellett Kínával

Európa elkötelezett a célorientált együttműködés mellett Kínával, és az Európai Bizottság célja a kockázatok csökkentése, nem pedig a leválás - jelentette ki a brüsszeli testület elnöke kedden Strasbourgban.
2025. 07. 08. 13:00
Megosztás:

Meglepetést hozott a német külkereskedelmi mérleg májusban

Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
2025. 07. 08. 12:30
Megosztás:

Meghosszabbították a veszélyhelyzetet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbította a május elején, a sóbánya elárasztása miatt bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 07. 08. 12:00
Megosztás:

Megerősítette Izrael negatív kilátású osztályzatát a Moodys

Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek "Baa1" besorolását a Moody's Ratings.
2025. 07. 08. 11:30
Megosztás:

Folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben

A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben - emelte ki keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 07. 08. 11:00
Megosztás:

Folyik a viharkárok felmérése Budapesten

Folyik a viharkárok felmérése Budapesten is, az Óbudai-szigeten jelentősebb károk keletkeztek - közölte a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.
2025. 07. 08. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon, gyengült a hazai fizetőeszköz

A japán és koreai vámok inflációs hatásai miatt emelkedtek a kötvényhozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain.
2025. 07. 08. 09:30
Megosztás:

Újabb vámbejelentések érkeztek a Fehér Házból, estek a vezető tengerentúli indexek

A tengerentúlon is a vámháború hírei voltak a középpontban: Scott Bessent úgy nyilatkozott, hogy a következő 48 órában számos kereskedelmi megállapodást jelentenek majd be.
2025. 07. 08. 09:00
Megosztás:

A vámháború hírei voltak a középpontban, többségében emelkedtek a vezető európai indexek

A Donald Trump által április 2-án bejelentett, ún. kölcsönös vámok felfüggesztésének július 9-ei lejárata tartja lázban a piacokat és bár az Egyesült Államok és az Európai Unió továbbra sem tudott tető alá hozni új kereskedelmi megállapodást, úgy tűnik, hogy a pénteki mínuszok után megnyugvást hozott Scott Bessent hétvégi nyilatkozata, miszerint augusztus 1-től lépnek életbe a korábban bejelentett vámok azokkal a partnerekkel szemben, akikkel nem sikerül addig megállapodni.
2025. 07. 08. 08:30
Megosztás: