Helyi kisvállalkozók támogatását tűzte ki célul a Dreher Sörgyárak
Üzleti kkv-képzés
A Dreher Sörgyárak több mint 620 munkavállalót foglalkoztat, partnerein keresztül pedig közvetve 7900 ember munkahelyéért felelős a szállítás, kiskereskedelem és a vendéglátás területén. Beszállítóinak több mint 95%-a hazai vállalkozás, akiktől több mint 15 milliárd forint értékben szerez be terméket, szolgáltatást. A Dreher Sörgyárak Zrt. a SABMiller cégcsoporton belül most életbe lépő prosper program által megfogalmazott fenntarthatósági célok között szerepel, hogy világszerte több mint félmillió kisvállalkozást támogassanak közvetlenül a következő 6 évben. „A magyarországi vállalat a vállalással összhangban az elmúlt évben meghirdette a Dreher Üzleti Akadémiát, amelynek keretében 40 kis- és közepes vendéglátóhely és vegyesbolt tulajdonosa, üzletvezetője számára nyújtott gyakorlati pénzügyi és vállalatvezetési képzést” – mondta Tóth Valentin vállalati kapcsolatok vezető.
Program a felhőtlen szórakozásért és pihenésért
A vállalat legfrissebb Fenntarthatósági jelentése (2011-2013) szerint a sörfogyasztás kultúrájának elkötelezettjeként Magyarországon elsőként indította el a Felelős Alkoholfogyasztási Programot, amely önszabályozással, belső tréningekkel illetve civil szervezetekkel történő együttműködésben igyekszik ösztönözni a mérsékelt és felelős alkoholfogyasztást. Ennek részeként például a Csendkirály program három éven át segítette hat budapesti kerületben a vendéglátóhelyek, a szórakozni vágyók, valamint a környéken lakók érdekei közötti egyensúly megteremtését. A most indított prosper részeként a következő időszakban még kiemeltebbé válik a téma a Dreher Sörgyárak számára, így például az Alkohol Info portál is nagyobb figyelmet kap majd, ahol a fogyasztók hiteles forrásból többek között tájékozódhatnak az alkoholfogyasztás élettani hatásairól.
Negyedével kevesebb vizet használ fel a gyár
De nem csupán a budapesti gyár kerítésein kívül elérendő eredményeket tűzött ki a maga számára a vállalat, hanem vízhatékonyság terén is folytatják az elmúlt év tendenciáit. Az elmúlt 5 évben a Dreher 26%-kal csökkentette a vállalat vízigényét, ami a tavalyi pénzügyi évben 2936 hektoliter (azaz mintegy 1300 család éves vízfogyasztása) víz megtakarítását jelentette. Ugyanebben az időszakban 23%-kal csökkentette a fajlagos vízfelhasználást, így 1 liter sör előállításakor 3,65 liter vizet használnak fel, a prosper-tervek szerint 2020-ra már mindösszesen 3 liter víz lesz szükséges 1 liter sörhöz. Hasonlóan fontos az ökológiai lábnyom csökkentése, a kitűzött célok szerint negyedével csökken majd 2020 végére a sör literére jutó energiafelhasználás és széndioxid-kibocsátás. Mindemellett a hulladékgazdálkodás terén a veszélyes hulladékok majdnem 100%-a, a nem veszélyes (többségében csomagolási) hulladékok 99,7%-a újrahasznosul.