Hétfőn MNB-kamatcsökkentés, utána folytatás

Egyöntetűen negyed százalékpontos kamatcsökkentést vár a magyar jegybank hétfői monetáris tanácsi ülésétől a londoni elemzői közösség. Jórészt abban is konszenzus alakult ki a Cityben, hogy az MNB a hétfői csökkentés után sem áll le a pénzügypolitikai enyhítéssel; ennek a prognózisnak az alapja - az utóbbi időszak piaci folyamatai mellett - az a széleskörű elemzői meggyőződés, hogy a következő kormány fenntartja a költségvetési szigort.

A BNP Paribas bankcsoport befektetési elemzőinek hétvégi előrejelzése az, hogy a nyár végéig - a hétfőre várt enyhítéssel együtt - összesen 1,25 százalékpontos kamatcsökkentés várható az MNB részéről, vagyis az előrejelzési időszak végéig 4,50 százalékra süllyedne az alapkamat. A ház londoni elemzői úgy látják, hogy az év második felére - a tavaly nyári áfaemelés hatásainak halványulásával - maginflációs szinten a defláció kockázata is kialakulhat Magyarországon.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési elemzőinek hétvégi prognózisa szerint a lefelé ható múlt havi inflációs meglepetés és az elmúlt hónapban tapasztalt piaci hangulatjavulás nyomán az MNB "biztonsággal" végrehajthatja a hétfőre várt negyed százalékpontos kamatcsökkentést. A ház azt várja, hogy a monetáris tanácsi ülésről kiadandó közlemény hangneme hasonló lesz az elmúlt havihoz, vagyis a jegybank a kockázati megítélés függvényévé teszi a további kamatcsökkentéseket. A JP Morgan londoni elemzői egyelőre kitartanak azon alapeseti előrejelzésük mellett, hogy az MNB a következő időszakban szünetet tart, de hozzáteszik: a forint további erősödése esetén növekedne az esélye az enyhítési ciklus kiterjesztésének.

 

 

A Goldman Sachs pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési elemzőinek hétvégi előrejelzése szerint az utóbbi időszak piaci fejleményei azt valószínűsítik, hogy a hétfőre várt negyed százalékpontos kamatcsökkentés után "még egy következik". Az infláció az adóemelésekre adott erőteljes januári reakció után ismét lassulni kezdett, a termelés élénkülési üteme lassú, emellett fontos tényező a magyar szuverén törlesztéskockázatra kínált piaci biztosítási csereügyletek (CDS) árazásának csökkenése és a forint erősödése.

 

A Goldman Sachs elemzői szerint mindez elsimítja a monetáris tanács aggályait, tekintettel arra, hogy a testület mindenekelőtt a külső kondíciók stabilitására és a magyar gazdasággal kapcsolatos kockázati megítélésre alapozza kamatdöntéseit. A Barclays Capital befektetési csoport hétvégi prognózisában is az áll, hogy a januári kiugrás után a februári infláció meglepően alacsony volt, bizonyítva, hogy folytatódik a magyarországi dezinfláció. Miután a második félévben a teljes kosárra számolt inflációs ütem jelentős lassulása várható, és a forintkonstrukciók kockázati prémiuma is "jól viselkedik", akadálytalannak tűnik az út az MNB számára a további kamatcsökkentések felé a hétfőre várt negyed százalékpontos mérséklés után - jósolták a cég londoni elemzői.

 

A Barclays Capital várakozása szerint a monetáris tanács hétfői ülése utáni közleményben figyelmeztetés szerepel majd a költségvetési kockázatokkal kapcsolatban, de ez sem akadályozza meg a további kamatcsökkentést. A ház elemzői azt valószínűsítik, hogy az MNB az áprilisi választási időszakban is folytatja a monetáris enyhítést. A Barclays Capital alapeseti forgatókönyve az, hogy a valószínűleg Fidesz-vezetésű új kormány folytatni fogja a költségvetési kiigazítást - emellett új megállapodásra jut a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) -, így az MNB őszig 4,50 százalékra tudja csökkenteni alapkamatát. A 4cast - az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemző központ - prognózisa szerint jóllehet a monetáris tanács közleménye a múlt havi kamatdöntő ülés után nagyon óvatos volt, és erős utalásokat tett arra, hogy az enyhítés a végéhez közeledik, az utóbbi időszak piaci fejleményei azonban "elég meggyőzőek" ahhoz, hogy a testület változtasson ezen az állásponton.

 

A cég ezért az eddigi 5,50 százalékról 5,00 százalékra módosította a magyar jegybanki kamatpálya mélypontjára adott előrejelzését. A 4cast londoni elemzői szerint az új, lefelé módosított magyarországi kamatprognózis fő tényezője a piaci környezet, főleg a 260-as árfolyamsáv aljára erősödött forint, amely ezzel visszatért a Lehman Brothers nagybank 2008-as összeomlása előtt megszokott árfolyamtartomány felső régióiba. A cég úgy véli, hogy a monetáris tanácsot most már egyre inkább a forint ereje aggaszthatja, mivel az erős forint komoly akadálya lehet az exportorientált magyar gazdaság kilábalásának a válságból.

 

A 4cast elemzői kiemelten hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ez a vélekedésük egyelőre "erősen spekulatív", és az MNB monetáris testülete eddig semmiféle jelét nem adta annak, hogy zavarná a forint ereje. A cég szerint a pénzügypolitikai kilátások ennél fontosabb eleme, hogy a magyar CDS-árazás egy hónap alatt több mint 50 bázisponttal csökkent, és a tízéves államkötvény hozama 7 százalék alatt jár. Ha ezek az erősödések fenntarthatónak bizonyulnak - és ez valószínű, hacsak nem történik fordulat a jelenleg zajló globális értékpiaci árfolyam-fellendülésben -, az lehetővé teszi a monetáris tanácsnak az enyhítési kurzus továbbvitelét - jósolták a 4cast londoni szakértői.

Kicsengetnek: Ide utaznak a családok az őszi szünetben

Az október 23-ai hosszú hétvégével kezdődik az őszi szünet, amely sok család számára egyet jelent egy közös belföldi kikapcsolódással. A Szallas.hu foglalási adatai szerint a legnépszerűbb úti célok között Eger, Miskolc és Nyíregyháza vezeti a listát a gyermekkel utazók körében. A legtöbb családos foglalás 3 vagy 4 főre szól, jellemzően 2–3 éjszakás tartózkodásra, és 46 százalékuk 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A Szallas.hu kínálatának még 24 százaléka foglalható.
2025. 10. 22. 11:00
Megosztás:

Jól teljesített a Netflix

Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben, a bevétel megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit kisebb lett.
2025. 10. 22. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

A záráshoz közeledve felemás a hangulat az ázsiai tőzsdéken.
2025. 10. 22. 10:00
Megosztás:

A nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain

A masszív nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 22. 09:30
Megosztás:

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden. A Dow Jones 0,5%-ot emelkedett, mivel egy sor kedvező vállalati eredmény az ipari szektorok felé terelte a befektetőket.
2025. 10. 22. 09:00
Megosztás:

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 0,2%-kal, a DAX 0,3%-kal került feljebb.
2025. 10. 22. 08:30
Megosztás:

A Follow the Money munkatársai kapták az EP újságírói díját

A Follow the Money című, oknyomozó újságírással foglalkozó holland szervezet munkatársai kapták idén az Európai Parlamentnek a munkájával összefüggésben meggyilkolt máltai újságírónő, Daphne Caruana Galizia nevét viselő újságírói díját - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
2025. 10. 22. 08:00
Megosztás:

Trump két napon belül ígért döntést a találkozót illetően

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
2025. 10. 22. 07:30
Megosztás:

Az Otthon Start nyertesei a panellakások lehetnek: hol mennyiért vásárolhatjuk meg?

Egyre több az érdeklődő a panellakások iránt, hiszen az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a panelkínálat 85 százaléka megfelel - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A legdrágább XI. kerület és a legolcsóbb Salgótarján között közel ötszörös a lakótelepi lakások árkülönbsége.
2025. 10. 22. 07:00
Megosztás:

Az állandóság gyönyörködtet

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat most már egy éve 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2025. 10. 22. 06:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az FGSZ Földgázszállító és a Miskolci Egyetem kutatás-fejlesztési projektje

Sikeresen zárult az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a Miskolci Egyetem hároméves kutatás-fejlesztési projektje, amelynek célja egy olyan rendszer létrehozása volt, amely alkalmas a hazai nagynyomású földgázszállító rendszeren előforduló metánkibocsátások mérésére.
2025. 10. 22. 05:30
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a magyar tengeri konténerforgalom

A globális szállítási láncok zavarai után újra felpörögtek a magyar tengeri útvonalak: 2025 harmadik negyedévében több mint 14 százalékkal nőtt a rakott konténerforgalom, ezzel a szektor történelmi csúcsra ért. A déli kikötők forgalma minden korábbi rekordot megdöntött, miközben a gyárépítési hullám és az adriai útvonalak hajtják az importot. Magyarország ezzel egyre fontosabb regionális logisztikai központtá válik.
2025. 10. 22. 05:00
Megosztás:

Új szintre lép a digitális pénzforgalom: Magyarországon elsőként az OTP MobilBankban érhető el az NFC és QR-kód alapú pénzkérés

Az OTP Bank új szintre emeli a digitális pénzforgalmat: Magyarországon elsőként tette elérhetővé MobilBank alkalmazásában az NFC vagy a QR-kód segítségével történő pénzkérést, a „Pénzkérés simán” szolgáltatást. A szolgáltatás az Azonnali Fizetési Rendszerre épülő qvik fizetési megoldást alkalmazza, így minden hazai bank mobilbanki alkalmazásával működik[1]. A pénzkérést az OTP Bank ügyfele indítja, de a fizető fél bármely magyar bank ügyfele lehet, aki rendelkezik banki mobilapplikációval – a tranzakció másodpercek alatt teljesül, és díjmentes mindkét fél számára.
2025. 10. 22. 04:30
Megosztás:

Fókuszban a kis- és középvállalatok előrejutása: 3 %-os fix kamatozású hitelek

Az MBH Bank kínálatában is elérhetőek az évi 3 százalékos fix kamatozású vállalati hitelek, amelyek újabb lehetőséget kínálnak a hazai kis- és középvállalkozások számára a stabil, kiszámítható finanszírozáshoz. A Széchenyi Kártya Program MAX+ keretében a korábbi évi 4,5 százalékos folyó-, és forgóeszközhitelek kamatcsökkentésének célja, hogy a vállalkozások a mindennapi működéshez szükséges forrásokhoz is kedvezőbb feltételekkel juthassanak.
2025. 10. 22. 04:00
Megosztás:

Fontos változás a Yettel ügyfeleinek: megújul a számlaértesítő, marad a biztonság

Váratlan befizetésre váró számla, sürgető fizetési felszólítás vagy egy nyereményjáték, amin nem is vettünk részt? Napról napra olvashatunk olyan híreket, hogy ismert vállalatok nevében és arculatában küldenek üzeneteket csalók, hogy pénzt szerezzenek vagy visszaéljenek az adatokkal. Mik a leggyakoribb csalástípusok, hogyan lehet felismerni a megtévesztő trükköket és mit tegyünk, ha mégis megtörtént a baj? A Yettel szakértői a cég megújult online számlaértesítő kapcsán most segítenek, hogyan ismerhetjük fel és védhetjük ki az internetes csalásokat.
2025. 10. 22. 03:30
Megosztás:

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

A biztos megélhetést kínáló szakmák irányába fordulnak a fiatalok – derült ki a Tomori Pál Katolikus Gimnázium főigazgatója, Czifrik Ágnes nyilatkozatából. A technikumi képzések versenyképes kezdőfizetést, akár 126 ezer forintos ösztöndíjat és adómentességet kínálnak. A frissen végzett óvodai nevelők például bruttó 640 ezer forintos bérrel indulnak.
2025. 10. 22. 03:00
Megosztás:

NŐK 40 nyugdíj esetén ki kaphat kiegészítő nyugdíjemelést 2025-ben?

Nézzük, mi a helyzet ebben az esetben. Releváns jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2025. 10. 22. 02:00
Megosztás:

Reggeli köhögéssel küzdesz? Itt a házi megoldás ellene!

Reggelente sokan tapasztalják, hogy köhögéssel indul a nap, még akkor is, ha egyébként nincsenek megfázva. A reggeli köhögésnek számos oka lehet: túl száraz levegő, éjszakai orrdugulás, reflux, dohányzás, vagy éppen a szervezet természetes tisztulási folyamata. Mielőtt azonban gyógyszerekhez nyúlnánk, érdemes kipróbálni néhány hatékony, természetes módszert, amelyek enyhítik a tüneteket, és segítik a légutak megtisztulását.
2025. 10. 22. 01:00
Megosztás:

Lekapcsolta a veszélyes lámpákat az NKFH – minden vizsgált lámpatest megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt időszakban a hordozható, lítiumion-akkumulátoros lámpákat ellenőrizte, hogy kiszűrje a nem megfelelő, kockázatos termékeket a piacról. Az ellenőrzés eredménye a sokat látott szakértőket is meglepte: a vizsgált lámpák mindegyike veszélyes volt, egyik termék sem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A hatóság megkezdte a termékek forgalomból való kivonását.
2025. 10. 22. 00:01
Megosztás:

A Visa szerint a stabilcoinok betörhetnek a 40 billió dolláros hitelpiacra – íme a token, amellyel partnerséget kötöttek az infrastruktúra kiépítéséhez

A hitel és az okosszerződés-kód közötti határvonal elmosódik. A Visa <a href="https://corporate.visa.com/content/dam/VCOM/corporate/solutions/documents/stablecoins-beyond-payments-onchain-lending-opportunity.pdf" target="_blank">legfrissebb kutatása</a> bemutatja, hogyan képes a stabilcoin-alapú hitelezés a negyvenbillió dolláros hiteluniverzum egy részét programozható infrastruktúrára terelni.
2025. 10. 21. 23:30
Megosztás: